Megszűnik a közjogi méltóságok 13.havi juttatása

Eltörlik a közjogi méltóságok 13. havi juttatását, miután az Országgyűlés egy nap alatt megvitatta és elfogadta Lázár János vonatkozó javaslatát. A házszabálytól eltéréssel tárgyalt indítványt ellenszavazat nélkül hagyta jóvá a Ház. Igennel szavazott 322 képviselő, ketten tartózkodtak. A Ház a törvény sürgős kihirdetését kérte a köztársasági elnöktől.
2010.12.07. 08:59 |
Eltörlik a közjogi méltóságok 13. havi juttatását, miután az Országgyűlés egy nap alatt megvitatta és elfogadta Lázár János vonatkozó javaslatát. A házszabálytól eltéréssel tárgyalt indítványt ellenszavazat nélkül hagyta jóvá a Ház. Igennel szavazott 322 képviselő, ketten tartózkodtak.
 
 
 
 
 
A köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló törvény módosítását Lázár János azzal indokolta, hogy a közszférában foglalkoztatottakat - a közjogi méltóságokéhoz hasonló - 13. havi juttatás nem illeti meg. Így - szólt a javaslat indoklása - a Fidesz politikájának egyik alappillérét képező szolidaritás, valamint a választópolgárok bizalmára épülő őszinte kormányzás megteremtésének célja szükségessé teszi a közjogi méltóságok plusz egyhavi illetményének eltörlését is. A Ház a törvény sürgős kihirdetését kérte a köztársasági elnöktől, a jogszabály a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Magyarország

  1. Nagyboldogasszony napja

    Nagyboldogasszony napja Szent István óta parancsolt ünnep. Bár a mennybevétel dogmáját XII. Pius pápa viszonylag későn,1950-ben hirdette csak ki, az ünnep az egyház sok évszázados hitbeli meggyőződését tükrözi. Magyarországon ez a nap kiemelt ünnep, 1948-ig munkaszüneti nap volt. Csütörtökön, Nagyboldogasszony ünnepén Spányi Antal megyés püspök tart ünnepi szentmisét a Bazilikában este hét órakor.

    2024.08.15.
  2. Tetőzik a Perseida meteorraj

    Színes programokkal vár mindenkit ma is a Székesfehérvári Királyi Napok. A fesztiválozás közepette azonban éjszaka érdemes lesz az égre is feltekinteni: tetőzik a Perseida meteorraj, várhatóan most figyelhető majd meg az égbolton a legtöbb hullócsillag.

    2024.08.12.
  3. 1100 éve Európában

    Székesfehérváron indul az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozat: augusztus 10. és 16. között 14 programmal várják az érdeklődőket a kultúrstratégiai intézmények a Székesfehérvári Királyi Napok kísérőrendezvényeként.

    2024.08.06.
  4. Folytatódik a nyári ellenőrzés

    Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt, nyári ellenőrzése; az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel. A szabályszegők most még többet kockáztatnak. Augusztus 1-jétől ugyanis duplázódott a mulasztási bírság, így akár kétmillió forintos szankcióval is számolhat például az, aki be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat, vagy elmulasztja a nyugtaadást.

    2024.08.04.