-
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Goodby Szabi!
A Fehérvár FC és a Bolton Wanderers FC megállapodásának értelmében távozik csapatunktól Schön Szabolcs, aki az angol harmadosztályú együttesnél folytatja pályafutását.
2024.08.03. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02. -
Hazai felkészülési torna
Ismét megrendezi felkészülési tornáját a fehérvári női kézilabda-csapat. A csütörtökön kezdődő háromnapos tornán nemzetközi mezőnyben bizonyíthat az Alba Fehérvár KC.
2024.08.01.
Megunhatja egymást a Videoton és a Diósgyőr év végére
Elkészítették a Magyar Kupa nyolcad- döntőinek párosítását, a Videoton a Diósgyőrrel találkozik. A kétmeccses párharcban a Sóstói Stadionban játszanak először a csapatok november 27-én, ezt követi a december 4-i, miskolci visszavágó. A diósgyőriek stadionjában november 24-én is lesz jelenése a Vidinek, akkor bajnoki meccset játszanak a felek az utolsó őszi fordulóban. Vagyis másfél hét alatt háromszor találkoznak a fehérváriak Tomiszlav Szivics csapatával.
2013.11.11. 09:50 |
Elkészítették a Magyar Kupa nyolcaddöntőinek párosítását, a Videoton a Diósgyőrrel találkozik. A kétmeccses párharcban a Sóstói Stadionban játszanak először a csapatok november 27-én, ezt követi a december 4-i, miskolci visszavágó. A diósgyőriek stadionjában november 24-én is lesz jelenése a Vidinek, akkor bajnoki meccset játszanak a felek az utolsó őszi fordulóban. Vagyis másfél hét alatt háromszor találkoznak a fehérváriak Tomiszlav Szivics csapatával.
A Vidinél deklaráltan az első hely a cél minden versenysorozatban - nos, a Magyar Kupában biztosan nem lesz könnyű megszerezni. Bár elképzelhető, hogy ha túljut a csapat a DVTK-n, könnyebb feladat vár rá utána, hiszen a bajnoki táblázat jelenlegi első és harmadik helyezettjét sorsolták össze vasárnap este a Sporttévé stúdiójában. Ez lesz a kupaforduló rangadója, és emlékezve a Tomiszlav Szivics által vezetett Kecskemét elleni kupadöntőre, megállapíthatjuk: a szerb mester tört már borsot az MK-ban a fehérváriak orra alá. Nyilván erre készül most is, de sem neki, sem José Gomesnek nem lesz egyszerű dolga, miután a kupapárharc előtt a bajnokságban is összecsapnak csapataik. Sok újat nem fog tudni mutatni egymásnak a Videoton és a Diósgyőr, az biztos.
![](/_user/0/Image/0000somizoli/000000nov_1/videoton_diosgyor.jpg)
A bajnokságban a következő, de csak két hét múlva esedékes 15. fordulóban, november 24-én találkoznak Diósgyőrben. Ennek a meccsnek a Vidi őszi elsősége szempontjából nagy jelentősége lesz (igaz, két "tavaszi" fordulót utána még szokás szerint előrehoznak). Három nap múlva jön a kupacsata első felvonása Fehérváron, majd rá egy hétre a diósgyőri visszavágó. A továbbjutó a legjobb nyolcban folytathatja a Magyar Kupában.
A bajnoki tabella alapján ez a kupaforduló legrangosabb párosítása, de azért a Ferencváros - Újpest párharc még pikánsabbnak ígérkezik. Íme a teljes műsor, a továbbjutás tehát két mérkőzésen dől el:
Videoton - DVTK, Ferencváros - Újpest, Dunaújváros - Debrecen, Nyíregyháza - Haladás, Honvéd - Pécs, Siófok - Pápa, Kecskemét - MTK, Kaposvár - Győr.
A bajnoki tabella alapján ez a kupaforduló legrangosabb párosítása, de azért a Ferencváros - Újpest párharc még pikánsabbnak ígérkezik. Íme a teljes műsor, a továbbjutás tehát két mérkőzésen dől el:
Videoton - DVTK, Ferencváros - Újpest, Dunaújváros - Debrecen, Nyíregyháza - Haladás, Honvéd - Pécs, Siófok - Pápa, Kecskemét - MTK, Kaposvár - Győr.