-
Siki Györgyné köszöntése
A Szamos utca egyik jeles lakóját, Siki Györgyné Erzsi nénit köszöntötte 90. születésnapja alkalmából a városrész önkormányzati képviselője. Szigli István jókívánságok kíséretében nyújtotta át a miniszterelnök gratuláló levelét és a város ajándékát. Jó egészséget kívánt a következő 10-15 évre, amelyet az ünnepelt örömmel fogadott és, mint mondta: „Nem sok idő ez, ha így vagyok, mint most, akkor bírni is fogom!”
2024.07.30. -
Verstábor Székelyföldön
12. alkalommal találkozhattak ebben az esztendőben a Kárpát-medencei fiatalok, Csíkcsomortánban. Az alapító nevét viselő Székelyföldi Varga Sándor Verstábor idei mottója, Weöres Sándor gondolata: „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.”
2024.07.30. -
Péntekig lesz nyitva az uszoda
Pénteken még nyitva lesz a Csitáry G. Emil Uszoda, utána azonban kezdődik a nyári karbantartás. Megújul egyebek mellett a burkolat a létesítmény bejárata előtt, de a strandra vezető lépcsőt is biztonságosabbá teszik.
2024.07.30. -
Indul a pótfelvételi eljárás
Akik a július 24-én nem jutnak be semelyik felsőoktatási intézménybe, július 30. és augusztus 7. között, a pótfelvételi eljárás keretében jelentkezhetnek egyetemre. A pótfelvételin az egyetemek általában önköltséges képzéseket hirdetnek meg.
2024.07.30.
Menet közben is lemérik a rendőrök a túlsúlyos teherautókat
Szerdán érkezett meg a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságra az-az új közúti mérleg, amivel a teherautók súlyát ellenőrzik a rendőrök. Eddig csak a Nemzeti Közlekedési Hatósággal közösen tudták kiszűrni a forgalomból a túlsúlyos teherautókat, a napokban munkába álló szerkezet pedig mozgás közben is jelzi, hogy melyek azok a kamionok, amik tönkreteszik a közutakat. A bírság alsó határa 300 forintnál kezdődik, amit a fuvarozó cégnek kell befizetnie.
2008.07.23. 15:09 |
Szerdán érkezett meg a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságra az-az új közúti mérleg, amivel a teherautók súlyát ellenőrzik a rendőrök. Eddig csak a Nemzeti Közlekedési Hatósággal közösen tudták kiszűrni a forgalomból a túlsúlyos teherautókat, a napokban munkába álló szerkezet pedig mozgás közben is jelzi, hogy melyek azok a kamionok, amik tönkreteszik a közutakat.
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_02/sulyrendor01.jpg)
Csibrik Csaba r. alezredes, a FMRFK Közlekedésrendészeti Osztály kiemelt főelőadója elmondta, hogy berendezés a hazai közúti forgalomban részt vevő valamennyi tehergépjármű tengelysúlyának illetve össztömegének mérésére alkalmas. Az eszközt két hónapra próbára kapta a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya. Ha beválik a műszer, akkor mintegy hatmillió forintért megvásárolja a rendőrség a speciális teherautó-mérleget. A tapasztalat azt mutatja, hogy szükség van a teherautók súlyának gyakoribb ellenőrzésére, ugyanis rendkívül gyorsan tönkreteszik a túlsúlyos kőszállítók a közutakat. A bírság alsó határa 300 forintnál kezdődik, amit a fuvarozó cégnek kell befizetnie.
A berendezés forgalmazójával történt egyeztetés eredményeképpen a közúti mérleg szeptember végéig marad Fejér megyében. Így a megye területén a rendőrségnek lehetősége nyílik önállóan, a Nemzeti Közlekedési Hatóság közreműködő segítsége nélkül is „mérlegelni”, azaz kiszűrni az utakon többletsúllyal közlekedő tehergépjárműveket. A jelenlegi jogszabályok szerint a járművek megengedett együttes tömege 40 tonna lehet.- mondta el Csibrik Csaba r. alezredes az FM RFK Közigazgatási Hatósági Alosztály vezetője.
Alezredes úr a műszer közeljövőben való alkalmazásáról elmondta, hogy közutak mentén arra alkalmas helyen kerül majd felállításra a berendezés. A hatóság miután megállítja az ellenőrizni kívánt járműveket, arra kötelezi a sofőrt, hogy áthajtsanak a mérlegen, majd jegyzőkönyv készül a mérés eredményéről. Amennyiben túlsúly tapasztalható, az áruszállító cég ellen bírság kerül kiszabásra. A kormányrendeletben rögzített fix bírság összege 300.000 Ft. Az ellenőrzésekkel az utak minőségének további romlásának megakadályozása a cél, melyeket a jelentős többletsúllyal közlekedő tehergépkocsik idéznek elő.