Mi történt éjszaka a Prohászka Ottokár utcában?

 Egy 71 éves fehérvári férfi telefonált be hajnali 4 órakor a rendőrségre a Prohászka Ottokár utcából, hogy lakásában bántalmazták, majd elvették mobiltelefonját és pénzét. Az idős férfi elmondta, hogy a bűncselekményt egy általa ismert nő és annak barátja követte el, akikről személyleírást is adott. A járőrök így fogták el a párost a lakás közelében, melynek során a nőtől előkerült a mobiltelefon, illetve több ezer forint készpénz.
2011.09.13. 11:30 |

 A rendőrök mind a nőt, mind a férfit előállították a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, ahol a férfi lopás és könnyű testi sértés, míg a nő lopás elkövetése miatt gyanúsítottként lett kihallgatva.
 
 A vallomások során kiderült, hogy a 40 éves nő az idős férfinél lakik, és 31 éves barátja éjszaka Tárnokról Fehérvárra utazott, hogy találkozzanak. A páros miután a pályaudvar közelében italt vett magának, felment a Prohászka utcai lakásba, ahol az idős férfivel együtt italoztak, beszélgettek. Ennek során nézeteltérés alakult ki a tulaj és a páros között, mely odáig fajult, hogy tettlegességre is sor került, majd a páros – távozva a lakásból – magához vette a bácsi mobiltelefonját, illetve inge zsebében lévő 23000 Ft-ját. A 71 éves férfi a bántalmazás során könnyen sérült.
 
A történtekre mindenki másképpen emlékszik, így a megindult büntetőeljárás során a nyomozóknak nem lesz könnyű dolga kideríteni, pontosan mi is történt a lakásban. A két gyanúsított szabadlábon védekezik.