Hét millió forintot veszített a Fejér vármegyei asszony, mert hitt a csalóknak

Több mint hét millió forintja bánta annak az idős nőnek, aki álbankároknak esett áldozatául a közelmúltban. A csalók arra kérték áldozatukat, hogy utalja át megtakarított pénzét az általuk megadott bankszámlára.
2024.10.16. 11:05 |
Hét millió forintot veszített a Fejér vármegyei asszony, mert hitt a csalóknak

Egy Fejér vármegyei asszonyt a napokban hívott egy ismeretlen nő, aki egy hazai bank biztonsági szolgálatának képviselőjeként mutatkozott be. A telefonáló azt állította, hogy a nő számláján egy 770 ezer forintos tranzakciót akartak végrehajtani illetéktelenek. Az áldozat tájékoztatta a hívót, hogy nem áll kapcsolatban a bankkal, majd véget ért a beszélgetés. Pár perc elteltével egy szintén ismeretlen számról egy másik pénzintézet kiberbiztonsági szolgálatának munkatársaként bemutatkozó nő kereste.

A hívó azt állította, hogy ismeretlen tranzakciót próbáltak végrehajtani, de sikerült megakadályozniuk.

Ezután kérte, hogy utaljon át 3,77 millió forintot egy megadott számlára. Az áldozat eleget tett a kérésnek, majd néhány órával később ismét hívták, a telefonáló nő azt állította, hogy a számlán maradt összeget is védelem alá kellene helyezni, ezért 3,35 millió forint átutalását kérte egy másik megadott számlára. Mivel a tranzakciót a bank elutasította, az áldozat megemelte a napi limitet, majd végrehajtotta a csaló kérését. A teljes kára 7,12 millió forint lett.

A sértetté válás elkerülése érdekében a rendőrség kéri, fogadják meg ezeket az ajánlásokat!

  • Legyen gyanakvó! Soha ne adja meg ismeretlennek személyes és bankkártyaadatait, felhasználói azonosítókat, jelszavakat!
  • Ne utaljon idegennek ismeretlen számlára!
  • Azonnal lépjen kapcsolatba bankjával, ha gyanús hívást kapott! A pénzintézet ügyfélszolgálata hiteles információt ad a tranzakcióiról.
  • Minden gyanús telefonhívást, e-mailt vagy üzenetet haladéktalanul jelentsen a rendőrségnek! A rendőrség folyamatosan dolgozik a hasonló bűncselekmények visszaszorításán, amihez elengedhetetlen a lakossági együttműködés.
  • Fontos a megelőző ismeretek átadása! Tájékoztassa családtagjait és barátait a pénzügyi csalások veszélyeiről, különösen az idősebbeket, akik gyakran célpontjai lehetnek az ilyen típusú bűncselekményeknek.

Ha úgy látja, hogy minden óvintézkedése ellenére becsapták, megkárosították, azonnal tegyen feljelentést bármely rendőri szervnél vagy a 112-es segélyhívó számon! Az internetes csalások megelőzéséről további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál.

Kék hírek

  1. Fokozott rendőri jelenlét

    A rendőrség -a magdeburgi eseményekre tekintettel- a közterületi bűncselekmények megelőzése, megakadályozása, valamint a szubjektív biztonságérzet növelése érdekében állandó, megerősített civil ruhás bűnügyi és egyenruhás rendőri jelenlétet biztosít a vásárokban és azok közvetlen környezetében, illetve az oda vezető főbb útvonalakon.

    2024.12.21.
  2. Egy perc a biztonságért

    A legtöbb lakástűz az évnek ebben az időszakában a figyelmetlenség és az égve felejtett gyertyák miatt, a sürgés-forgás és a konyhai előkészületek, a sütés-főzés közben keletkezik. A lámpafüzérek elektromos meghibásodása, a csillagszórók használata is tüzet okozhat. A fenyők a meleg szobákban napról napra szárazabbak és emiatt egyre gyúlékonyabban. Se az igazi, se a műfenyőt ne díszítsük gyertyákkal, csillagszórókkal!

    2024.12.17.
  3. Áldozatsegítő Központ

    Az adventi időszakban a székesfehérvári Áldozatsegítő Központ a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal közös akciójában a Piac tér 4. szám előtt szervezett bűnmegelőzési kitelepüléssel szeretné felhívni a figyelmet az Áldozatsegítő Központ működésére és tapasztalataira, az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeire, valamint arra, hogy az ünnepek idején is van kihez segítségért fordulni.

    2024.12.13.
  4. Vádemelés a tolvaj ügyében

    A Székesfehérvári Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki idén nyáron bemászott ismerőse házába és onnan készpénzt tulajdonított el. A vádlott miután bemászott az ablakon, százezer forinttal a zsebében ugrott ki onnan.

    2024.12.11.