-
Horvát vagy azeri ellenfél jöhet
Az UEFA sorsolásán eldőlt, hogy amennyiben továbbjut a Fehérvár FC a ciprusi ellenfele ellen a Konferencia Ligában, akkor a rájátszásban az NK Osijek (horvát) - PFC Zire (azeri) párharc győztesével találkozik. A KL rájátszás első mérkőzését a versenynaptár szerint 2024. augusztus 22-én, a visszavágót pedig augusztus 29-én rendezik.
2024.08.06. -
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Ismét jégen a Volán
Javában zajlik a felkészülés az Alba Arénában, hamarosan ismét mérkőzést játszik a Hydro Fehérvár AV19. Az első tétmeccsüket a Pardubice csapata ellen játszák majd a Bajnokok Ligájában.
2024.08.06. -
Te is lehetsz versenybíró!
A mérkőzés jegyzőkönyvének vezetése, a csapat és a közönség tájékoztatása a játék eredményeiről, eseményeiről-egyebek mellett ezek a feladatok várnak egy versenybíróra.
2024.08.05.
Mindegy, milyen sorozat, hengerel a Vidi - most a Vasas ellen
A Ligakupában is folytatta a győzelmi szériát és a góltermelést a Videoton. A csoportkör második fordulójában az NB II-ben listavezető Vasas érkezett a Sóstói Stadionba, és távozott 5-1-es vereséggel.Pedig a vezetést a fővárosi piros-kékek szerezték meg, de még szünet előtt fordított, majd három újabb gólt lőtt a Vidi. A kisebb kupasorozatban is száz százalékos Joan Carillo csapata.
Videoton - Vasas 5-1 (2-1)
Videoton - Vasas 5-1 (2-1)
2014.09.16. 20:54 |
A Ligakupában is folytatta a győzelmi szériát és a góltermelést a Videoton. A csoportkör második fordulójában az NB II-ben listavezető Vasas érkezett a Sóstói Stadionba, és távozott 5-1-es vereséggel. ÕPedig a vezetést a fővárosi piros-kékek szerezték meg, de még szünet előtt fordított, majd három újabb gólt lőtt a Vidi. A kisebb kupasorozatban is száz százalékos Joan Carillo csapata.
Olyan történt a Videotonnal a Vasas ellen, ami még egyszer sem ebben a szezonban: hátrányba került. Az angyalföldiek, akik évek óta az NB II-ben "senyvednek", de idén a feljutás esélyesei és vezetik a másodosztályt, Fehérváron is bátran kedztek és Ádám kapáslövésével vezetést szereztek. A Vidi kezdőcsapatában (Horváth - Heffler, Chakla, Caneira, Fejes - Trebotic, Nagy Zs. - Oliveira, Kleinheisler, Pajac, - Feczesin) csak Oliveira maradt hírmondónak a vasárnapi Újpest-verő együttesből, de milyen jó, hogy ő maradt: két góljával megfordította a meccset, még az első félidőben! A 27. percben Feczesin átadását jobbal, a 42.-ben Fejes pontos labdáját ballal küldte a kapuba a portugál, aki megérdemelt pihenőt kapott a szünetben, helyére Kovács állt.
![](/_user/0/Image/00000Somi_2014/szeptember/51984.jpg)
Szinte természetes, hogy "Kokó" is gólt szerzett, de addig még történt egy s más. A Vasast a szerencse is elhagyta, az 57. percben Kékesi saját kapujába talált, és ezzel el is dőlt a meccs. Voltak ugyan lehetősélgei a vendégcsapatnak, de nem nagyon hitt a csodában, a hajrában pedig még simává is tette győzelmét a Vidi. A 79. percben Kovács szólózott gólig, két perccel a vége előtt pedig Feczesin, aki eddig minden kupameccsen betalált, állította be az 5-1-es végeredményt. Nem vétett lépést az élvonal listavezetője a másodosztály elsője ellen, így a Ligakupában is hibátlan még két forduló után. Hétvégén idegenben szerepelnek Kovácsék, a Haladás otthonában játszanak szombaton.
Videoton - Vasas 5-1 (2-1)
Gl.: Oliveira (2), Kékesi (öngól), Kovács, Feczesin, illetve Ádám.
Gl.: Oliveira (2), Kékesi (öngól), Kovács, Feczesin, illetve Ádám.