-
Színház, tánc és balett
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.30. -
Csángó est Székesfehérváron
Három év kihagyás után, idén ismét lesz csángó est Székesfehérváron. Augusztus 7-én a csángó kultúra követeinek legfiatalabb generációja, a Pusztinai Kakasok hagyományőrző zenekar látogat el a Városháza Dísztermébe.
2024.07.30. -
Első tárlat a galériában
Új kiállítás várja a művészet szerelmeseit a Távirda utcában. A Főnix Art Galéria első tárlatán öt alkotó műveit csodálhatják meg az érdeklődők két héten keresztül.
2024.07.29. -
Áldás az autókra
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A szentmise részeként a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását a Vásártéren.
2024.07.26.
Moderntánc, jazz-balett - ingyenes bemutató órák a Deák Ferenc Szakközépiskolában
Kezdő és középhaladó csoportba várja 10 éves kortól a táncolni vágyó fiatalokat az Amazon Táncstúdió. A jelentkezők funky, moderntánc, balett alapokat, koreográfiákat sajátíthatnak el, és fellépéseken is szerepelhetnek. Nyílt, ingyenes órát tartanak az érdeklődőknek szept. 10-én csütörtökön. 18-tól, ekkor megnézhetik, hogyan zajlik a foglalkozás, vagy be is állhatnak a tréningre (középhaladó szintű óra)! Helyszín: Deák Ferenc Szakközépiskola.
2009.08.30. 21:34 |
![](/_user/0/Image/00Gergo_a2009/juliustol/jazzbalett01.jpg)
A 2009-es nyári moderntánc, jazz-balett kurzus résztvevői szeptember 19-én a Barátság Házában, az MMK Kultúrházak Éjjel-Nappal rendezvényén lépnek fel. További részletek, jelentkezés Szigeti Kata táncoktatónál: tel: 06 20 9983700, www.amazontanc.hu,
Ingyenes hastánc bemutató órára várja a hölgyeket az Amazon Táncstúdió szeptember 10-én csütörtökön 19 órától!
Várnak minden, hastánc iránt érdeklődő hölgyet, korra, és testsúlyra való tekintet nélkül! A bemutató órán szó lesz a hastáncról, történetéről, annak a női testre gyakorolt hatásáról, látható lesz néhány koreográfia is, valamint lehetőség lesz kipróbálni néhány mozdulatot is, váltóruha nem szükséges. A bemutató órát követő héten kezdő tanfolyam indul. Helyszín: Deák Ferenc Szakközépiskola terme (Szfvár, Károly J. u.32.) Foglalkozásvezető: Szigeti Kata táncoktató. További információ erről, valamint a gyermekhastánc foglalkozásokról: tel: 06 20 9983700, www.amazontanc.hu)