-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Közös imádságra várták a fehérváriakat
Immár hagyomány, hogy augusztus első vasárnapján Szent Donát tiszteletére tartanak misét a nevét viselő kápolnánál.
2024.08.05. -
Két keréken sebezhetőbbek
Hazánk egyik legeredményesebb fiatal gyorsasági motorversenyzője, Számadó Máté és az Országos Mentőszolgálat összefogásával indult kampány a biztonságos motorozásért.
2024.08.02.
Módosított közterület-használati rendelet - a felújítás alatt nem kell fizetni a belvárosi teraszokért
Az önkormányzati beruházások ideje alatt a belvárosában lévő üzleteknek, vendéglátó-ipari egységeknek nem kell fizetniük a kitelepüléseik kapcsán elfoglalt közterületek használatáért. A rendeletmódosítás összesen 27, azon belül közvetlenül a Fő utcán 12 üzletet, vendéglátó-ipari egységet érint. A változás 2012. augusztus 1-jén lép hatályba és 2013. augusztus 31-ig érvényes, a folyamatban lévő ügyekre és a már kiadott közterület-használati engedélyekre is vonatkozik.
2012.07.26. 14:30 |
Székesfehérvár Közgyűlése legutóbbi ülésén módosította a közterületek használatáról szóló önkormányzati rendeletet. Ennek értelmében önkormányzati beruházások ideje alatt a Székesfehérvár belvárosában lévő üzleteknek, vendéglátó-ipari egységeknek nem kell fizetniük a kitelepüléseik kapcsán elfoglalt közterületek használatáért. A részleteket Mészáros Attila tanácsnok ismertette.
![](/_user/0/Image/000Gergo_2012/julius/fou01.jpg)
A közterületen zajló önkormányzati beruházások – jelen esetben a Fő utca felújításával járó építkezések – zavarják a belvárosi boltok, vendéglők, kávézók kitelepüléseit. A zaj és a por akadályozza az áruk, termékek bemutatását, illetve a vendéglátó-ipari egységek teraszai sem működhetnek zavartalanul. Különböző fórumokon felmerült annak igénye, hogy Székesfehérvár Önkormányzata valamilyen mértékben vegye figyelembe a korlátozó hatásokat.
![](/_user/0/Image/000Gergo_2012/julius/fou02.jpg)
Mészáros Attila tanácsnok elmondta: „Az utóbbi évek egyik legjelentősebb városi beruházása a Fő utca rekonstrukciója, ami szükségszerűen kellemetlenségeket is okoz. Székesfehérvár Önkormányzata akkor jár el helyesen, ha a belvárosi vállalkozók szempontjait éppúgy szem előtt tartja, mint a felújítás fontosságát.” A Közgyűlés legutóbbi ülésén meghozott döntésének értelmében a beruházások okozta korlátozások ideje alatt eltekintenek a közterület-használati díj beszedésétől, ami ÁFA- tartalom nélkül 600, illetve 650 forintos kiadást jelent négyzetméterenként havonta.
![](/_user/0/Image/000Gergo_2012/julius/fou04.jpg)
A használatba vett közterületek nagysága 5 és 160 négyzetméter között változik. A rendeletmódosítás a történelmi Belvárosban összesen 27, azon belül közvetlenül a Fő utcán 12 üzletet, vendéglátó-ipari egységet érint. A változás 2012. augusztus 1-jén lép hatályba és 2013. augusztus 31-ig érvényes, a folyamatban lévő ügyekre és a már kiadott közterület-használati engedélyekre is vonatkozik. Mészáros Attila hozzátette: „Bízom abban, hogy a módosított rendelet a közterület-használók megelégedését szolgálja! A várhatóan jövőre elkészülő Fő utca bizonyára feledteti majd a kellemetlenségeket és a vállalkozások ismét örömmel veszik birtokba a megújult közterületeket!”