-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Múzeumok Õszi Fesztiválja - számos fehérvári rendezvényre is mehetünk
Számos programmal csatlakoztak a Múzeumok Õszi Fesztiváljához a székesfehérvári intézmények is. Az érdeklődő közönséget többek között ismeretterjesztő interaktív előadásokkal, őszies hangulatú kézműves programokkal is várják a szervezők még egészen november 12-ig. A fehérvári programok a nagy rajzolással érnek véget, ahol a résztvevők egy közös nagy kép elkészítésében vehetnek majd részt.
2016.10.05. 07:50 |
Számos programmal csatlakoztak a Múzeumok Õszi Fesztiváljához a székesfehérvári intézmények is. Az érdeklődő közönséget többek között ismeretterjesztő interaktív előadásokkal, őszies hangulatú kézműves programokkal is várják a szervezők még egészen november 12-ig. A fehérvári programok a nagy rajzolással érnek véget, ahol a résztvevők egy közös nagy kép elkészítésében vehetnek majd részt.
A székesfehérvári Városi Képtár és a Hetedhét Játékmúzeum közös akciójának köszönhetően múzeumpedagógiai foglalkozások speciális változatát viszik el a szakemberek az oktatási intézményekbe. Október 7-én a Fehérvár Szalonban nyíló tárlat a városhoz kötődő képző-, ipar- és fotóművészek szabad beadású, szakmai zsűri által válogatott és díjazott alkotásait mutatja be.
A Szent István Király Múzeumban október 21-én Sudár Balázs a honfoglalásról tart előadást. A gyógyszerészethez kötődő irodalmi alkotásokkal, gúnyrajzokkal és mókás anekdotákkal bizonyítja be Szima Viktória október 26-i előadása, hogy a híresen precíz patikusoktól sem áll távol a szórakozás. Szintén ezen az estén egy kötetlen beszélgetésre várják a szervezők a fehérvári és Fejér megyei pedagógusokat. A téma a múzeumok és az oktatás szerepe és lehetőségei.
"A lámpás én vagyok" - Tanárok éjszakája program november 3-án folytatódik Fehérváron. A 16 éven felülieknek ajánlott FényHatÁS - TudÁShow programnak szintén a Szent István Király Múzeum ad otthont. A természettudományos kísérleteken bemutatják a festészetben is fontos fény természetét és működését.
A Hetedhét Játékmúzeumban november 8-án egy különleges bemutatóra várják a kicsiket és szüleiket, a Moskovszky-gyűjteményben található több tucat minikönyvvel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A gyűjteménynek köszönhetően eredeti nyelven olvashatók Goethe és Schiller versei, Shakespeare Rómeó és Júliája, a Hamlet. A Moskovszky-gyűjtemény minikönyveit Elbe István, az Országos Széchényi Könyvtár művelődéstörténésze mutatja be. A székesfehérvári programok a nagy rajzolással érnek véget november 12-én. A nemzetközi kezdeményezéshez kapcsolódóan közös rajzolásra várják a családokat, baráti társaságokat, alkotni vágyókat. A résztvevők egy közös nagy kép elkészítésében vehetnek majd részt.