-
Színház, tánc és balett
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.30. -
Csángó est Székesfehérváron
Három év kihagyás után, idén ismét lesz csángó est Székesfehérváron. Augusztus 7-én a csángó kultúra követeinek legfiatalabb generációja, a Pusztinai Kakasok hagyományőrző zenekar látogat el a Városháza Dísztermébe.
2024.07.30. -
Első tárlat a galériában
Új kiállítás várja a művészet szerelmeseit a Távirda utcában. A Főnix Art Galéria első tárlatán öt alkotó műveit csodálhatják meg az érdeklődők két héten keresztül.
2024.07.29. -
Áldás az autókra
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A szentmise részeként a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását a Vásártéren.
2024.07.26.
Múzeumpedagógiai foglalkozások gyerekeknek a Városi Képtárban
"Erdőn, mezőn járok én…" címmel múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartanak 6-12 éves gyerekeknek a Szinyei és a hazai táj kiállításhoz kapcsolódóan. A Városi Képtárban játékos foglalkozás keretén belül egy-másfél órás játék résztvevői lehetnek a gyerekek. Érdeklődni, bejelentkezni Szirmai Nóra múzeumpedagógusnál lehet. Tel.: 22/329-431, 20/395-45-80
2009.09.29. 12:00 |
"Erdőn, mezőn járok én…" címmel múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartanak 6-12 éves gyerekeknek a Szinyei és a hazai táj kiállításhoz kapcsolódóan. A Városi Képtárban játékos foglalkozás keretén belül egy-másfél órás játék résztvevői lehetnek a gyerekek.
Érdeklődni, bejelentkezni Szirmai Nóra múzeumpedagógusnál lehet
Székesfehérvár, Oskola u. 10. Tel.: 22/329-431, 20/395-45-80