-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Művésztanya Fehérváron címmel indít programot a Kézművesek Egyesülete
A hagyományos népi motívumok modern kori felhasználása, a kézművesség meg- szerettetése, továbbadása a célja annak a négy alkalomból álló programnak, melyet a Fehérvári Kézművesek Egyesülete indít a hétvégétől. A sorozat október 7-én divatbemutatóval és kiállítással indul, majd a következő hétvégéken gyakorlati oktatással folytatódik.
2016.10.04. 13:18 |
A hagyományos népi motívumok modern kori felhasználása, a kézművesség megszerettetése, továbbadása a célja annak a négy alkalomból álló programnak, melyet a Fehérvári Kézművesek Egyesülete indít a hétvégétől. A sorozat október 7-én divatbemutatóval és kiállítással indul, majd a következő hétvégéken gyakorlati oktatással folytatódik.
A Borsod megyei Barkóságban reneszánszát éli a népi kézművesség. A „Művésztanya Királdon” című program keretében a mesteremberek nem kevesebbre vállalkoztak, minthogy felfedezték, majd megújítva alkalmazták a régi népi motívumaikat a mai használati és dísztárgyaik készítésekor. Hagyományaik újragondolásával több szakterületen dolgoztak, szőttek, hímeztek, bőröztek, bútort festettek, így alkották meg példaértékű programjukat.
Több hónapos előkészítés után, a Magyar Művészeti Akadémia pályázati támogatásával indít hasonló programot Székesfehérváron a Fehérvári Kézművesek Egyesülete. A négy alkalomból álló sorozatban részt vesznek a Székesfehérvári SZC Árpád Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, valamint a Székesfehérvári SZC I. István Szakgimnáziuma diákjai, akik megtanulják, miként használhatják fel könnyen a régi motívumokat öltözékük, ruháik, táskáik, faékszereik, bútoraik díszítésére. A „Művésztanya Fehérváron” című program alapjául szolgál az a három kötetes gyűjtemény, melyben Párniczky Józsefné összegyűjtötte Fejér megye hímzésmotívumait, népi kincseit.
A sorozat október 7-én, pénteken 17.00 órakor a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban indul a királdi Művésztanya munkájának bemutatásával, „Nyiss ajtót a Barkóságra!” címmel. Divatbemutatón láthatják az érdeklődők Madarász Melinda Meyke divattervező magyar népművészeti elemekkel felhasználásával készült, egyedi ruhakölteményeit, valamint kiállítás nyílik „Mit adhat a mának a barkó múlt?” címmel, Pálmai Ilka, a királdi Művésztanya egyik megálmodója és motorja közreműködésével.
Ezután gyakorlati munkával folytatódik a sorozat a Rác utcai Kézművesek Házában. Október 8-án, szombaton szakemberek oktatják a tervezési alapismeretet, az anyagválasztást, a hímzett használati tárgyak és a bútorfestéssel készített faékszerek mintáinak előrajzolását. Október 22-én a megkezdett munkák folytatása, újabb darabok tervezése, készítése szerepel a programban, majd november 12-én a tanultak összegzésével, az alkotások befejezésével és egy kiállítás megnyitásával zárul a projekt. A Fehérvári Kézművesek Egyesülete szeretettel vár minden érdeklődőt! A belépés ingyenes, az alapanyagokat és az eszközöket a szervezők biztosítják.