-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Nagy könyvtári beavatás - érdekes programok sokasága várja az olvasókat
Október 3-tól október 9-ig tart az Országos Könyvtári Napok "Nagy Könyvtári Beavatás" címmel. A Fejér megyei programokat az idei évben is a Vörösmarty Mihály Könyvtár fogja össze és koordinálja. A programok szervezésében a könyvtárhoz a Fejér megyei szolgáltatóhelyei közül 48 település könyvtára, 2 székesfehérvári könyvtár és 12 városi könyvtár is csatlakozott.
2016.10.03. 11:10 |
Október 3-tól október 9-ig tart az Országos Könyvtári Napok "Nagy Könyvtári Beavatás" címmel. A Fejér megyei programokat az idei évben is a Vörösmarty Mihály Könyvtár fogja össze és koordinálja. A programok szervezésében a könyvtárhoz a Fejér megyei szolgáltatóhelyei közül 48 település könyvtára, 2 székesfehérvári könyvtár és 12 városi könyvtár is csatlakozott.
Október 3-tól október 9-ig tart az Országos Könyvtári Napok "Nagy Könyvtári Beavatás" címmel. Az eseményeket a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezi. A könyvtárak szakmai szervezete 2006-ban tartalmilag és formailag is egységessé tette az október eleji napokat. Az egymásra épülő, valamennyi korosztály igényeire figyelő rendezvénysorozat a településeken működő könyvtárak szolgáltatásait igyekszik népszerűsíteni országszerte.
A programok részleteiről Vasné Borsos Beáta Bíborka, a Vörösmarty Mihály Könyvtár igazgatója, Varga Lilla, a Vörösmarty Mihály Könyvtár igazgatóhelyettese, Iszak Ferencné, a Vörösmarty Mihály Könyvtár Könyvtárellátási és módszertani csoportvezetője és Iszkádi Erika, a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója számolt be.
A Fejér megyei programokat az idei évben is a Vörösmarty Mihály Könyvtár fogja össze és koordinálja. A programok szervezésében a könyvtárhoz a Fejér megyei szolgáltatóhelyei közül 48 település könyvtára, 2 székesfehérvári könyvtár és 12 városi könyvtár csatlakozott. 2016-ban a Nagy Könyvtári Beavatás keretében kiemelten koncentrálnak a színvonalas könyvtári szolgáltatásokra, az öko-programokra, a helyi értékek bemutatására, valamint a több generációs játékokra.
A Vörösmarty Mihály Könyvtár programjaiból ízelítő: Szegő Ágnes és Dr. Duró Zsuzsa pszichológus előadása, Flaschner Kálmán műremekeiből kiállítás, Vadmadárkórház bemutatója, Lajkó Csaba ultrafutó előadása, 1956-os versmondó verseny, Francai est, kedvezményes könyvárusítás és a Könyves vasárnap.
A programokon keresztül szeretnék megmutatni, hogy milyen sokféle tanulási, tájékozódási, kulturális és szociális lehetőség rejlik a könyvtári találkozásokban. A Nagy Könyvtári Beavatás egyik fő célkitűzése, hogy a rendszeres könyvtárhasználók segítségével minél több olyan személyt érjenek el, akik mindennapjaihoz eddig nem tartozott hozzá a könyvtárlátogatás. Emellett próbálnak újdonságokkal szolgálni azoknak, akik régóta igénybe veszik szolgáltatásainkat. Az Országos Könyvtári Napok ideje alatt körbejárják a Zöld könyvtár, Könyvválasztó, Múltidéző, Könyvtári legek, Mozdulj ki! és a Könyves vasárnap témákat is.
Vasné Borsos Beáta Bíborka, a Vörösmarty Mihály Könyvtár igazgatója elmondta, hogy a rendezvénysorozatban a városi könyvtárak 132 programmal vesznek részt, a VMK 47 programot szervez. Tematikus megközelítésben az igazgató az online kvízeket és totókat, a könyvvásárokat és a kiállításokat taglalta, amelyek között francia sanzonok, fotók, ’zöld könyvek’, kések és borotvák, festmények és helyismereti anyagok is szerepelnek. A Könyvtári Napok idén is megemlékezik 1956-ról egy nyugdíjas szavalóverseny apropóján. „Az irodalom, a könyv és a könyvtár népszerűsítése céljából három programot emelnék ki. A betű varázsa címmel rendhagyó irodalomóra lesz általános iskolásoknak a Gyermekkönyvtárban. A Mészöly Géza utcai Tagkönyvtárban pénteken meseolvasó versenyt rendezünk Mese minden mennyiségben címmel, szombaton pedig a Melyik a kedvenc könyved? pályázat díjátadó ünnepségére kerül sor a Széna téren. Az idei év kiemelt témái az öko-kérdések, a testi-lelki egészség és a helyi értékek bemutatása, amit minél több szempontból igyekeztünk körüljárni, megközelíteni.”
Több program is kapcsolódik Lajkó Csaba ultrafutóhoz, aki rendszergazdaként dolgozik a könyvtárban: a sportember október 4-én, kedden reggel 8 órakor közös mozgásra invitálja az érdeklődőket. A Nagy befutó útvonala Székesfehérvár – Sárszentmihály – Jenő – Füle; a Vörösmarty Mihály könyvtár 70, a megyében ellátott könyvtárára, a könyvekre és magára a futásra, a mozgásra hívják fel a figyelmet. Lajkó Csaba előadást is tart pénteken a Tolnai utcában „Kattanj a futásra” Fotelből a maratonig és még tovább címmel. Szerveznek ezenkívül belvárosi sétákat, kirándulásokat, jóga és tai chi bemutatót is.
A Könyvtárunk éjszakája program szombaton a Francia Intézetet látja vendégül, a Csók István Képtárban délelőtt a magyar-francia történelmi kapcsolatokról lesz előadás, délután filmvetítést, francia órát, papírszínházat, előadást tartanak a kertművészetről, a divattörténetről, lesz kávézó is, este pedig francia sanzonest Váradi Eszter Sárával. A Könyves vasárnapon 10 és 15 óra között várják az érdeklődőket, és előzetes jelentkezéssel raktártúrán is részt lehet venni. Vasné Borsos Beáta Bíborka köszönetet mondott az együttműködő partnereknek a programok szerevezésében nyújtott segítségért, támogatásért.
Varga Lilla, igazgatóhelyettes a megyei programokkal kapcsolatban elmondta, hogy a városban az Aranybulla Könyvtár és a Gárdolyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár csatlakozott a programokhoz, valamint Adony, Bicske, Csákvár, Dunaújváros, Enying, Ercsi, Polgárdi, Rácalmás, Sárbogárd, Velence, Etyek és Iváncsa készül különböző rendezvényekkel, összesen 132 programot regisztráltak. „Kedden író-olvasó találkozókat szerveznek, Polgárdiban Sohonyai Edittel, Rácalmáson Maros Edittel, Bicskén pedig Sándor Anikóval találkozhatnak az érdeklődők. Kiemelkedő a kiállítások között a polgárdi Égrenéző: légköroptikai jelenségek fotókiállítás. Az Aranybulla Könyvtárban játékos környezetvédelem interaktív foglalkozást tartanak a Gaja Környezetvédő Egyesülettel, Dunaújvárosban az X, Y, Z generációk és az olvasás címmel Tari Annamária előadása lesz hallható.” – adott ízelítőt a keddi programokból Varga Lilla. A hét folyamán igazán színes választékot kínálnak a könyvtárak, mesemusical, könyvajánló foglalkozás 0-3 éveseknek, könyvdominó-építés, rendhagyó irodalomórák, helyismereti és könyves játékok vagy hangszerkészítés is lesz a megye könyvtáraiban.
„Fejér megyében 70 település csatlakozott szolgáltató helyként a Vörösmarty Mihály Könyvtárhoz. Ma reggel az ötvenedik település is beregisztrált a hét eddigi 126 programjához. Egyre inkább érzik magukénak a közösségek a rendezvénysorozatot, közös ötleteléssel és szervezéssel alakítják ki a saját kínálatukat. Az elszigetelődés is oldódni látszik, egyre többször előfordul, hogy más település programjaira is ellátogatnak az olvasók.” – fogalmazott Iszak Ferencné könyvtárellátási és módszertani csoportvezető. A hét eseményeiből többek között kiemelte az október 6-án az aradi vértanúkra emlékező programokat, az eltűnt gyerekekről és felnőttekről szóló tévéműsor, a Csellengők alapító producere, Incze Zsuzsa több helyen is tart előadást, a gyerekek pedig idén Nógrádi Gáborral és könyveivel ismerkedhetnek meg 12 településen.
Iszkádi Erika, a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója a ma délutáni Maroshegyi mozaik című kiállítással egybekötött előadásra hívta fel a figyelmet, amit Zsohár Melinda újságíró, néprajzos tart a városrész múltjáról. „Szeretettel várjuk a fiatalokat, a családokat és az időseket egyaránt! Holnap egész nap a Zöld könyvtár jegyében zajlanak a programok, a Szitakötő folyóiratot és a Védd meg a Földet! társasjátékot népszerűsítjük. Pénteken a Könyvtári legek keretein belül A legszebb könyvtári macska fotópályázatunkra beküldött alkotások tekinthetőek meg, amire még holnapig lehet képet küldeni.” Az intézményben szombaton este 10 órától Dániel András szerzővel és illusztrátorral várják a gyerekeket, a résztvevők hagyományosan ott alszanak a könyvtárban, másnap pedig együtt ébrednek és vesznek részt a Könyves vasárnap programjain.