Napközis táborok a Volán Fehérvár Öttusa Szakosztályánál - interjú Vörös Zsuzsanna szakosztály-igazgatóval

Vívás, lovaglás, lövészet, kirándulások, sorversenyek, strandolás: felsorolni is nehéz a színes sportos programok tárházát, amelyet a Volán Fehérvár Öttusa Szakosztálya kínál a náluk táborozó ovisok és kisiskolások számára. A táborról, a sportágról és arról, hogy a koronavírus-járvány milyen nyomot hagyott a Volán Fehérvár Öttusa Szakosztályán, Vörös Zsuzsanna szakosztály-igazgatóval beszélgettünk.
2020.06.25. 14:05 |
Napközis táborok a Volán Fehérvár Öttusa Szakosztályánál - interjú Vörös Zsuzsanna szakosztály-igazgatóval

A pentatlon számos ágába bevezető, játékos napközis táborba a szakosztály minden sportolni vágyó gyerkőcöt vár.

Gyerekzsivajtól hangos végre megint a telep!

Így van végre! Amióta az eszemet tudom, minden nyáron van Volán-tábor, szerencsére ebben az évben sem húzta keresztül a vírus ezt a hagyományt. Most kint a fiatal sportolóink lőnek, itt bent pedig zajlik a nyári napközis táborunk. Éppen a második turnussal gyűrjük egymást! Látszik, hogy vegyes a csapat: a kisebb ovisoktól egészen az általános iskolás korosztályig jöttek gyerekek.

Jelenleg július végéig biztosan indítunk csoportokat, de amennyiben igény mutatkozik majd rá, az is lehet, hogy egészen az iskolakezdésig jöhetnek hozzánk a sportolni vágyó gyerkőcök.

Hogy néz ki nálatok egy átlagos nap a táborban?

A tábor idejének nagy részét itt töltjük a Volán-telepen. A szülők munkakezdését segítve korán, már 7:30-kor van találkozó reggel, ami után elindulnak a délelőtti programok, és délután négy óráig vannak nálunk a gyerekek. Az öt nap alatt tartott játékos edzéseken a picurkáknak lehetőségük van megismerkedni a lézeres lövészettel, a vívással és a lovaglással is.

Szervezünk nekik sportversenyeket, minden héten megyünk kirándulni, és ha végre az idő is engedi, biztos vagyok benne, hogy strandolunk is majd. A gyerekekkel minden esetben szakképzett oktatók és pedagógusok foglalkoznak, illetve mellettük a közösségi szolgálatukat nálunk végző középiskolások vigyáznak.

Kiket vártok a táborba?

MINDENKIT! Jellemzően persze a nálunk táborozó gyerekek a tanév során elkezdtek már megismerkedni edzőinkkel, nem ismeretlen számukra, hogy mi is az az öttusa, de nem ritka, hogy a kis barátok és barátnők is érkeznek velük ide hozzánk. A szülők is szívesebben fizetik be a csemetéket olyan helyre, ahol van ismerős. Mi nagy örömmel fogadunk minden jelentkezést! Célunk és a missziónk, hogy minél többen ismerkedjenek meg a sporttal, már egész kis korban váljon a mindennapi életük szerves részévé a mozgás. Ehhez persze az kell, hogy több és több sportágat próbáljanak ki a fiatalok. Erre pedig egyszerre, egy helyen nem is tudok elképzelni jobb lehetőséget az öttusatábornál.

Nálunk találkozhatnak állatokkal, sőt fel is ülhetnek a gyönyörű a versenylovainkra, kipróbálhatják, hogy milyen lézerpuskával lőni, és bevezetjük őket a vívás alapjaiba is, ahol kardot ránthatnak, ami persze műanyagból van. A lényeg, hogy az itt táborozó gyerekek érezzék minél jobban magukat és sportoljanak minél többet.

A nyári táborok után sokan maradnak nálatok évközben is sportolni?

Szerencsére van rá példa, bár nem ez a jellemző. Az óvodai és iskolás foglalkozásokon ismerkednek meg legtöbben az edzőinkkel és rajtunk keresztül kezdenek el a Volán színeiben sportolni. Igyekszünk velük megszerettetni az úszást, illetve fokozatosan hozzátenni a többi négy sportágat is, amiben egy öttusázónak később teljesítenie kell. Mindig van lemorzsolódás is, ezzel minden sportágban számolni kell, de szerencsére stabil bázisunk van. Sokan szeretik a pentatlon komplexségét.

Hogy éltétek meg a pandémiás helyzetet?

Nagyon nehéz, megszorításokkal teli időszak közepén vagyunk még most is. Nyilván több sajtóorgánum is megírta már, hogy a sportfejlesztési támogatás csökkentése után a Volánbusz, mint főtámogató sem tud a járvány hozta gazdasági helyzetben mecénásunk lenni. Túl vagyunk költségcsökkentéseken: a létszámleépítés az állatainkat is érintette, el kellett adnunk öt lovunkat.

Szerencsére az EMMI biztosított arról, hogy két olimpiai kvótával rendelkező versenyzőnk felkészülését, Demeter Bencéét és Kovács Saroltáét támogatni fogja. Itt meg kell ragadjam viszont az alkalmat arra, hogy köszönetemet fejezzem ki a szülők felé! Rendkívül sok anyagi támogatás érkezett a növendékeink családjaitól, amivel a szakosztály mindennapi munkáját könnyítették meg! (…) Szóval mindennek ellenére május elején szinte teljes létszámmal elkezdtük az edzéseket. Felemelő érzés volt látni a sok boldog arcot az első találkozás alkalmával, akik örültek, hogy láthatják egymást.

Újult erővel folytattuk vagy éppen kezdtük el újra a munkát. Bár sem a nemzetközi, sem a magyar versenyszezon nem indult még el, de a szövetséggel egyeztetve kisebb házi és régiós versenyekre lehet számítani. Ilyenből már rendeztünk is egyet, amelynek eredményét felküldtük a szövetség sportigazgatójának. A hét folyamán ez a házi sorozat folytatódik: szerdán a nagyobbak, pénteken pedig a kisebbek mérhetik össze állóképességüket és célzó tudásukat egy lézer run verseny keretében, amelyre szeretettel várjuk a régió más szakosztályainak jelentkezését is.

Ha már a jelentkezéseknél tartunk: aki kedvet kapott csatlakozni az öttusa táborhoz hol és hogyan teheti meg?

Jelentkezni a Facebook-oldalunkon és a honlapunkon megadott e-mailcímen, azaz az albavolan.sc@albavolansc.hu címen és edzőinknél telefonon lehet. Arra kérjük a szülőket, hogy a jelentkezésnél jelöljék meg, hogy van-e bármilyen allergiája a gyermeknek, és persze mindenkit szeretettel várunk!

Interjú

  1. Beszélgetés Végh Annamáriával

    Konzekvens várospolitikát folytatva minden olyan javaslatot megszavaz majd a közgyűlésben, amely valóban a fehérváriak életét teszi jobbá – ígéri Végh Annamária. A Mi Hazánk képviselője valódi sikernek érzi, hogy a közlekedési tanácsnoki poszton túl két belsős és külsős bizottsági helyet is kapott mozgalmuk.

    2024.12.18.
  2. Beszélgetés Sándor Barbarával

    Sándor Barbara, a Fehérvárért Közösen választási szövetség önkormányzati képviselője első alkalommal került be Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésébe. A 33 éves közgazdász négy idegen nyelven beszél, Finnországban is tanult, így első kézből tapasztalta a világ egyik legjobb oktatási rendszerét. Szívügye a környezetvédelem mellett a fiatalokat segítő bérlakásprogram.

    2024.12.17.
  3. Célunk nem a vicckampány

    Az új székesfehérvári képviselőtestület talán „legszínesebb” egyénisége Fenekes Roland, akiről sokan az aszfaltfestések és a buszmegállóépítések kapcsán hallottak. A Magyar Kétfarkú Kutyapárt önkormányzati képviselője mostantól azonban vagyongazdálkodási tanácsnokként konkrét javaslatokkal is próbál segíteni Fehérvár szépülésében.

    2024.12.16.
  4. A demokráciát együtt csináljuk!

    Dr. Pásztor Eszter 2024 nyarán, az önkormányzati választások után első alkalommal lett tagja Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének. A fiatal gyógyszerész, aki három kislányt nevel, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt képviselőjeként, listáról került a testületbe. Munkája során a helyi sajátosságoknak megfelelően szeretné megvalósítani az önkormányzatnál a közösségi költségvetés gyakorlatát, és változást szeretne elérni a fiatalok szórakozási lehetőségeinek bővítése terén is.

    2024.12.13.