Remekül teljesítettek a fehérvári párbajtőrözők a Veresegyház Kupán

Két bronzéremmel, valamint egy ötödik és egy hatodik helyezéssel zárta a X. Veresegyház Kupát a Székesfehérvári Vívó és Szabadidő Sport Egyesület. Persze nem csak az értékes helyezések a fontosak, hanem az is, hogy a fiatalok újabb versenytapasztalatokkal gazdagodtak.
2018.10.25. 10:10 |
Remekül teljesítettek a fehérvári párbajtőrözők a Veresegyház Kupán
A férfi párbajtőrözők versenyével indult a megmérettetés. Nádi Zsombor már az igen népes hetvennyolc fős mezőnyben is bravúrosan kezdett, hiszen végül a tizenharmadik helyet vívta ki magának, óriási küzdelemben maradt alul izraeli ellenfelével szemben, így nem jutott a legjobb nyolc közé. Jajecnik Marcell a legjobb 16 közé jutásért búcsúzott, míg a többiek (Janky Bendegúz, Csuta András, Norbert Klausz , Norbert Nádi, Dallos Kristóf Vladimír, Tóth Viktor, Szalai Ármin ) már egy fordulóval korábban kiestek. Nádi Norbert a veteránoknál folytatta a küzdelmeket, ahol sajnos a nyolc közé jutásért állították meg.
Ugyan az első napot érem nélkül zárták a fehérváriak, de a másnap, a saját korosztályukban nem maradtak el a medáliák. Gyerek lányban Varga Flóra valamint Fehér Virág állt pástra, sajnos kevés sikerrel, egyikőjük sem tudta magát beverekedni a legjobb harminckettő közé. A gyerek korcsoportban a fiúk folytatták a napot, ahol Maximilián Almási hozta az első érmet. "Maxi" egy jó csoportkör után viszonylag könnyen menetelt, a legjobb nyolc közé jutásért 8-9-ről tudott fordítani, igy végül hatodik helyen végzett. Dallos Mirkó, Domján Gergő, Virányi-Szabó Zsombor küzdött még ebben a korosztályban, Mirkó és Zsozsi sajnos a 16 közé nem jutott be, mig Gergőnek a 32 is túl nagy falat volt.
A törpici fiúk folytatták, ahol Tóth Lázár bronzérmet szerzett, a döntő asszóról a hosszabbításban maradt le, mivel ellenfele vitte be a nyerő találatot. Fekete-Fenyvesi Olivér egyetlen tussal maradt le a nyolcas döntőről. A törpici lányoknál Láng Anna indult, sajnos az érem itt is elmaradt, de értékes tapasztalatokkal gazdagodott a fiatal versenyző.
A serdülő fiúknál Janky Bendegúz, Csuta András, Nádi Zsombor, Dallos Ladó, Vigh Balázs, Szabó Beni, Dallos Mirkó állt pástra, ahol hibátlan csoportkör után Nádi a tábla első, míg Csuta a harmadik helyét vívta ki magának. Legelőször Szabó Beni búcsúzott, majd követte Dallos Mirkó és Ladó majd Vigh Balázs is, de utóbbi egy kanyarral tovább jutott, tehát a legjobb harminckettő között kapott ki. Maradt a 16-ban Nádi, Csuta és Janky, akik közül Nádinak es Jankynak sikerült a legjobb nyolcba beküzdenie magát, míg Csuta a 9. lett. Janky végül a legjobb négy közé jutott, ahol a végső győztes állta útját, igy végül Janky bronzérmet míg Nádi az ötödik helyet szerezte meg. A versenyt a serdülő lányokkal zárták a fehérváriak, ahol Barbagallo Anna küzdhetett, de sajnos a legjobb 16 közé nem sikerült bejutnia.