-
Horvát vagy azeri ellenfél jöhet
Az UEFA sorsolásán eldőlt, hogy amennyiben továbbjut a Fehérvár FC a ciprusi ellenfele ellen a Konferencia Ligában, akkor a rájátszásban az NK Osijek (horvát) - PFC Zire (azeri) párharc győztesével találkozik. A KL rájátszás első mérkőzését a versenynaptár szerint 2024. augusztus 22-én, a visszavágót pedig augusztus 29-én rendezik.
2024.08.06. -
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Te is lehetsz versenybíró!
A mérkőzés jegyzőkönyvének vezetése, a csapat és a közönség tájékoztatása a játék eredményeiről, eseményeiről-egyebek mellett ezek a feladatok várnak egy versenybíróra.
2024.08.05. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02.
Négy fehérvári röpicsapat is döntőbe jutott a Diákolimpián
Történelmi sikert értek el a székesfehérvári általános iskolák a röplabda Diákolimpián idén. Korábban egyszer sem fordult elő olyan, hogy egyszerre négy sulicsapat is bejusson az országos döntőbe, ebben a versenyszezonban azonban sikerült. A Fésűs Irén által trenírozott leánycsapatokat a Vörösmarty, a Nagy Róbert által felkészített fiúkat pedig a Felsővárosi Általános Iskola adja a nyolccsapatos diákolimpiai döntők mezőnyének.
2014.05.30. 12:07 |

A III. és IV. korcsoportos röplabda diákolimpia országos döntőjében is érdekelt Székesfehérvár a 2013/14-es tanévben. Mi több, a lányok és a fiúk versengésében is finalisták a fehérvári iskolák, így összesen négy együttesért is lehet szorítani a közeljövőben. A legnagyobb eséllyel a IV. korcsoportos fiúk vágnak neki a küzdelmeknek két hét múlva Pécsett: Nagy Róbert tanítványai tavaly is bejutottak a legjobbak közé, ahol végül a nyolcadik helyen zártak. Idén az aranyérem elhozatala lett kitűzve célként.
Fésűs Irén IV. korcsoportos csapatát is az esélyesek között tartják számon. Az alapvető elvárás az 1-4. hely valamelyikének megszerzése a baranyai fináléban. A fiatalabbak diákolimpiai döntőjét ezen a hétvégén tartják Dunaújvárosban. A mostani tornán viszont inkább a tisztes helytállás, mintsem az érmes pozíciók elérése a reális cél.