-
Horvát vagy azeri ellenfél jöhet
Az UEFA sorsolásán eldőlt, hogy amennyiben továbbjut a Fehérvár FC a ciprusi ellenfele ellen a Konferencia Ligában, akkor a rájátszásban az NK Osijek (horvát) - PFC Zire (azeri) párharc győztesével találkozik. A KL rájátszás első mérkőzését a versenynaptár szerint 2024. augusztus 22-én, a visszavágót pedig augusztus 29-én rendezik.
2024.08.06. -
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Te is lehetsz versenybíró!
A mérkőzés jegyzőkönyvének vezetése, a csapat és a közönség tájékoztatása a játék eredményeiről, eseményeiről-egyebek mellett ezek a feladatok várnak egy versenybíróra.
2024.08.05. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02.
Negyedik lett a Volán Zólyomban
Ha egy góllal többet üt a Volán a zólyomi nemzetközi tornán bármelyik mérkőzésen, akkor megnyerte volna a négycsapatos versengést, így azonban azonos pontszámmal, gólkülönbséggel a negyedik helyen zárt Rob Pallin együttese. A Fehérvár AV 19 a legendás zólyomi jégkorongedzőről, Pavel Zabojnikról elnevezett tornán végül egy verességgel és két győzelemmel zárt.
2014.08.17. 18:29 |

A Fehérvár AV 19 mérkőzései:
GKS Tichy – Fehérvár AV 19 3-1 (0-0, 1-0, 2-1)
Gólszerző: Kóger.
ASC Corona Brasov – Fehérvár AV 19 2-3 (0-1, 1-1, 1-1)
Gólszerzők: Bartalis, Nemes, Kóger
HKM Zvolen – Fehérvár AV 19 1-2 (1-1, 0-0, 0-0, 0-1) – büntetők után.
Gólszerzők: Kiss D., Orbán.