-
Horvát vagy azeri ellenfél jöhet
Az UEFA sorsolásán eldőlt, hogy amennyiben továbbjut a Fehérvár FC a ciprusi ellenfele ellen a Konferencia Ligában, akkor a rájátszásban az NK Osijek (horvát) - PFC Zire (azeri) párharc győztesével találkozik. A KL rájátszás első mérkőzését a versenynaptár szerint 2024. augusztus 22-én, a visszavágót pedig augusztus 29-én rendezik.
2024.08.06. -
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Te is lehetsz versenybíró!
A mérkőzés jegyzőkönyvének vezetése, a csapat és a közönség tájékoztatása a játék eredményeiről, eseményeiről-egyebek mellett ezek a feladatok várnak egy versenybíróra.
2024.08.05. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02.
Negyedszer rendezték meg szombaton az Aszalvölgyi Focikupát
Hat fehérvári általános iskola válogatottjai kaptak meghívót az idei Aszalvölgyi Kupára. A sportos családi programon a több mint száz ifjú focista mellett az őket kísérő szülőket, nagyszülőket és minden érdeklődőt érdekes elfoglaltsággal vártak a szervezők a meccsek idejére. A Lehel utca mögötti sportpályán a mérkőzések alatt kézműves foglalkozásokkal, nyugdíjasoknak szóló sportolási lehetőségekkel, tanácsadással és ingyenes szűrővizsgálatokkal vártak mindenkit.
2014.05.24. 13:31 |
Hat fehérvári általános iskola válogatottjai kaptak meghívót az idei Aszalvölgyi Kupára. A sportos családi programon a több mint száz ifjú focista mellett az őket kísérő szülőket, nagyszülőket és minden érdeklődőt érdekes elfoglaltsággal vártak a szervezők a meccsek idejére. A Lehel utca mögötti sportpályán a mérkőzések alatt kézműves foglalkozásokkal, nyugdíjasoknak szóló sportolási lehetőségekkel, tanácsadással és ingyenes szűrővizsgálatokkal vártak mindenkit.
Szombaton reggel 9 órától rendezték meg a IV. Aszalvölgyi Kupát, amelyen idén immár hat székesfehérvári általános iskola képviseltette magát. A Felsővárosi, a Hétvezér, a Kossuth Lajos, a Széna Téri, a Vasvári Pál és a Zentai Úti Általános Iskolából 120 ifjú sportoló küzdött a legjobb eredmény eléréséért a meghívásos alapon lebonyolított gyerekfoci bajnokságon.
A IV. Aszalvölgyi Focikupát Deák Lajosné, a 11. számú választókörzet önkormányzati képviselője nyitotta meg. „Úgy érzem, aki velünk együtt tölti el ezt a pár órát, az élményekkel gazdagodva térhet majd haza. Az első focikupán négy iskola vette részt, most pedig már hat intézmény fiataljai képviseltetik magukat. Úgy gondolom, a gyerekek nagyon szeretik ezt a rendezvényt, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy igazi közösségi társaságok alakulnak ilyenkor. A szabad levegőn történő sportolás nagyon fontos, főleg ennek a kis-kamasz korosztály tagjainak. Úgy érzem, ebben a közösségi térben minden korosztály találhat kedvére való programot” – mondta Deák Lajosné.
A mérkőzések alatt a kísérő családtagoknak, valamint a környéken élőknek is színes programkínálattal készültek a szervezők. A kisebbeknek kézműves foglalkozásokat szerveztek, míg az idősebb korosztály tagjai Horváth István, a Fejér Megyei Szabadidősport Egyesület elnökének vezetésével a nordic walking-ot, valamint több – korosztályra szabott – ügyességi feladatban is kipróbálhatták magukat.
A rendezvényen környezetvédelemre és az egészség megőrzésére is felhívták a figyelmet. A Gaja Környezetvédő Egyesület a megújuló energiák, energiahatékonyság és öko-háztartás témákban tartott ismertetőt az érdeklődőknek. A programon megjelentek ökológiai lábnyom-számítást végezhettek, illetve a gyermekeket környezetvédelmi totóval és öko- társasjátékkal várják a civil szervezet tagjai. Ezen kívül egészségügyi tanácsadásra és szűrővizsgálatok elvégeztetésére is volt lehetőség. Dr. Kurucsai Gábor belgyógyász, a Mentaház szakorvosa általános állapotfelmérést végzett, emellett tanácsadást is tartott az érdeklődőknek. A mérkőzéseket és a sportos programokat közös ebédre elkészített paprikás krumplival zárták a résztvevők.