Nemzetközi együttműködés, a régiós kis- és középvállalkozások megerősítése érdekében

Olasz, szlovák, spanyol, görög és magyar régiók összefogásával jött létre a MODELE projekt, amely a helyi, regionális kis- és középvállalkozói kör megerősítését tűzte ki célul. A MODELE az INTERREG közösségi kezdeményezés egyik projektje, mely a résztvevő régiók közötti tapasztalatcsere és információ átadás révén valósul meg, így segítve az egyes régiókban új vállalkozástámogató eszközök kifejlesztését. (hirdetés)
2007.11.08. 00:02 |
 Olasz, szlovák, spanyol, görög és magyar régiók összefogásával jött létre a MODELE projekt, amely a helyi, regionális kis- és középvállalkozói kör megerősítését tűzte ki célul. A MODELE az INTERREG közösségi kezdeményezés egyik projektje, mely a résztvevő régiók közötti tapasztalatcsere és információ átadás révén valósul meg, így segítve az egyes régiókban új vállalkozástámogató eszközök kifejlesztését.

 A MODELE projekt 2. komponensében mintegy 460.000 euró támogatást nyert egy öttagú nemzetközi konzorcium, melynek egyik tagja a Közép-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. Sebestyén Csabát, a Közép-Pannon Zrt. igazgatóságának elnökét a projekt megvalósulásáról kérdeztük.

– Kik a konzorcium tagjai?

– Az olaszországi Basilicata tartomány, a Közép-dunántúli Régió, a görögországi Közép-Makedónia, a spanyolországi Navarra tartomány és a Kanári-szigetek, valamint az Inova Slovakia fejlesztési szervezet.

– Mik voltak a közös munka főbb lépései?

– Valamennyi résztvevő régióban, minden alprojektre külön-külön elkészültek a helyzetfelmérő tanulmányok. Az egyes komponensek keretében elkészült tanulmányokat nemzetközi munkacsoportok vitatták meg. A régiók számára kiváló lehetőség nyílt egymás helyzetének megismerésére, valamint a jó példák tanulmányozására.

– Mi a témaköre ennek az alprojektnek?

– Az alprojekt címe „Régiók közötti innovatív pénzügyi eszközök”, a cél pedig az, hogy új típusú, innovatív finanszírozási eszközök segítségével minél több kis- és közepes vállalkozás jut-hasson külső finanszírozáshoz az egyes régiókban. A program keretében minden régió kidolgozza az egyes eszközök üzleti tervét, és megosztják egymással tapasztalataikat, legjobb gyakorlataikat. A Közép-dunántúli Régió esetében a Közép-Pannon Zrt. befektetési tevékenysége, illetve a mikrohitel program fog mintaként szolgálni más európai régiók számára, hasonló eszközök kidolgozásához.

– A tapasztalatok egyeztetése során mik voltak a legjellemzőbb problémák a kis- és középvállalkozások finanszírozása terén?

– Nem ért bennünket meglepetésként, hogy mindenhol sokkal nehezebben férnek hozzá a kis- és középvállalkozások a finanszírozási forrásokhoz, mint a nagy cégek.  Az INIFINTO projekt célja elősegíteni a KKV-k hitelhez jutását például bankgarancia vagy mikrohitel eszközök igénybevételével, továbbá üzleti angyal és kockázati tőke bevonásával.

– Gyanítom, hogy sokan nem is tudják, kik azok az „üzleti angyalok”?

– Az angol szakkifejezés egy kisvállalkozás-finanszírozási lehetőséget takar, amely során magánbefektetők szereznek részesedést fejlődőképes kisvállalkozásokban, és tőkéjükkel vagy akár személyes részvételükkel is hozzájárulnak azok fejlesztéséhez.

– Mi lesz az alprojekt kézzelfogható eredménye?

– A program végeredményeként, még idén ősszel elkészül három különálló üzleti terv, amelyek a régiós kockázati tőke bevonására, regionális garancia alapok létrehozására, illetve a mikrohitel szélesebb körben történő igénybevételére vonatkoznak. Elkészül egy módszertani gyűjtemény is, amely a résztvevő partnerek innovációs pénzügyi eszközeinek fejlesztésére vonatkozik. Emellett pedig a program valamennyi résztvevője felbecsülhetetlen értékű nemzetközi tapasztalattal gazdagodik.

Gazdaság

  1. Fülöp-szigeteki üzletemberek érkeztek

    A Fülöp-szigeteki Kereskedelmi és Iparkamara delegációja járt hivatalos látogatáson csütörtökön Székesfehérváron. A 12 iparágat képviselő, 23 fős csoport tagjait Lehrner Zsolt alpolgármester fogadta a Városházán. A kamara magyar tagozatának elnöke, Ferdinand Ferrer vezette delegáció megbeszélést folytatott a vármegye gazdasági szereplőivel és látogatást tettek az Alba ipari Zónában is.

    2024.09.05.
  2. Fehérvári hallgatók a WorldSkill-en

    Szeptember 10-e és szeptember 15-e között Lyonban rendezik meg idén a hagyományos WorldSkills versenyt. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar két diákja az Ipari robotika területen képviseli hazánkat.

    2024.09.02.
  3. Körforgásos gazdaság

    A körforgásos gazdaság erősítése és a környezeti fenntarthatóság jegyében végzi tevékenységét az SRF Factory Kft., amelynek üzemét szombaton adták át az Alba Ipari Zónában. A cég a városi és ipari hulladékfeldolgozásba kapcsolódik be, a legmodernebb technológiát felhasználva. Kétműszakos működési rendben összesen tizenöt embernek biztosítanak munkát.

    2024.08.24.
  4. Műholdat épített az Óbudai Egyetem

    A műholdat az amerikai SpaceX vállalat Falcon 9-es űrrakétája juttatta pályára, még augusztus 16-án. A projekt konzorciumban valósulhatott meg európai uniós támogatásból. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Karának közreműködésével megvalósuló sikerhez közösségi oldalán gratulált dr. Cser-Palkovics András polgármester.

    2024.08.24.