-
BL-ünnep az Alba Arénában
Az első hazai találkozóját vívta csütörtökön este a Volán a Jégkorong Bajnokok Ligája alapszakaszában a svéd Färjestad Karlstad ellen az új Alba Arénában, ahol jelen volt a CHL idén tavasszal megválasztott új operatív igazgatója, Monika Reinhard is. A mérkőzésen a Volánnak 40 percig sikerült tartania az esélyesnek számító svédeket, akik a harmadik harmadban döntötték el a meccset. Hydro Fehérvár AV19 - Färjestad Karlstad 1-3 (0-0, 0-0, 1-3)
2024.09.12. -
Röplabda emléktornák
A MÁV Előre Foxconn két emléktornát szervez szeptember 20-22. között a székesfehérvári MKOSZ Edzőcsarnokban. A női csapat a Dévényi Tibor Emléktorán vesz részt, a férfiak a pedig a Horváth Károly Emléktornán.
2024.09.11. -
Bajnokok Ligája az Arénában
Csütörtökön és szombaton itthon játszik a Bajnokok Ligájában a Hydro Fehérvár AV19. Előbb svéd, majd svájci ellenféllel szemben próbálnak javítani a fehérvári hokisok, akik két csehországi vereséggel kezdték a sorozatot.
2024.09.12. -
A Vác ellen játszanak
Hamarosan ismét megtelik élettel a Köfém csarnok, ugyanis ismét pályára lép az Alba Fehérvár KC csapata. Az első tétmétkőzésüket a 2024/25-ös szezonban a Vác csapata ellen játszák.
2024.09.06.
Nemzetközi tenisztorna a Bregyó-közi Sportcentrumban
Először szerveznek nemzetközi teniszversenyt Fehérváron, szeptember 8-17 között. A Nemzetközi Tenisz Szövetség (International Tennis Federation) által rendezett, ATP-pontot adó megmérettetésen mintegy hetven férfijátékos méri össze tudását a Bregyó-közi Sportcentrumban. A tornára a környező országokon kívül például Chiléből és Kazahsztánból is érkeznek versenyzők.
2016.09.05. 13:21 |
Először szerveznek nemzetközi teniszversenyt Fehérváron, szeptember 8-17 között. A Nemzetközi Tenisz Szövetség (International Tennis Federation) által rendezett, ATP-pontot adó megmérettetésen mintegy hetven férfijátékos méri össze tudását a Bregyó-közi Sportcentrumban. A tornára a környező országokon kívül például Chiléből és Kazahsztánból is érkeznek versenyzők.
Szeptember 8-17. között rangos nemzetközi teniszversenynek lesz a házigazdája Székesfehérvár. A részletes programot Borsos Balázs, a torna főszervezője ismertette, aki örömét fejezte ki, hogy a Magyar Tenisz Szövetséggel karöltve először rendezhetik meg a Men’s Futures Nemzetközi Tenisztornát a Királyok Városában. A 10.000 dollár összdíjazású férfi egyéni, nyílt teniszverseny küzdelmei harminckettes főtáblán zajlanak majd szeptember 8-17. között – ebbe az időszakba beletartozik a kvalifikációs torna is, amelyre szeptember 8-án és 9-én kerül sor. Ezt követően a főtáblás megmérettetések szeptember 10-én indulnak. A szervezők körülbelül negyvennyolc fős kvalifikációs létszámra számítanak; a versenyzők nagy része külföldről érkezik, emellett tíz-tizenöt fős magyar indulói létszám várható. A kétnapos kvalifikáció során nyolc fő juthat tovább a harminckettes főtáblára, ahol minden egyes megnyert meccs után pénzdíjban részesülnek a versenyzők, emellett az ATP-pontjaikat is gyarapíthatják.
Borsos Balázs elmondta, hogy a Magyar Tenisz Szövetség négy szabadkártyát tud biztosítani a magyar játékosoknak. Alanyi jogon három-négy hazai induló vehet részt a főtáblán, de reményei szerint a kvalifikáció során még több magyar teniszező ott lehet. Az egyhetes nemzetközi sporteseményen a férfi párosok is salakra lépnek, a szervezők körülbelül tizenhat csapatot várnak. A torna főszervezője kiemelte: a Bregyó-közi Sportcentrum kiváló alapokat biztosít a rendezvény megszervezéséhez, amely a jövőben akár komolyabb szintű megmérettetéseknek is otthona lehet.
„A város számára nagy megtiszteltetést jelent, hogy egy újabb rangos sporteseménynek lehet a házigazdája. Külön öröm, hogy ezúttal a teniszben rendeznek nívós viadalt Székesfehérváron, amely a top három legnézettebb és -sikeresebb sportág a világon. Köszönettel és hálával tartozunk a Bregyó Tenisz Egyesületnek, valamint a főszervezőknek, hogy a tekintélyes nemzetközi programban Székesfehérvár is megmutathatja magát itt, a Bregyó-közi Sportcentrumban. Bízom benne, hogy az időjárás is kegyeibe fogadja a rendezvényt, és sokan látogatnak majd ki a mérkőzésekre!” – mondta Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere, aki reményét fejezte ki, hogy a magyar versenyzők is jól szerepelnek majd a tornán. A torna ideje alatt végig ingyenesen lehet látogatni a mérkőzéseket. A kvalifikáció során öt, míg a főtáblás összecsapások alatt három pályán zajlanak majd a küzdelmek. A centerpályán emellett lelátót is kialakítanak a szervezők, így a nézők testközelből követhetik nyomon a legizgalmasabb pillanatokat.