-
Nagy céljaik vannak
Összesen hat igazolással és új stábtagokkal készül a MÁV Előre Foxconn női és férfi röplabdacsapata a 2024/25-ös szezonra. Az idén 115. jubileumát ünneplő székesfehérvári klub férfi együttese tavaly az Extraligában sorozatban másodszor szerzett ezüstérmet, míg a nemzetközi porondon debütálva a Challenge Kupában a nyolcaddöntőig menetelt. A női alakulat nagy csatában a negyedik helyen végzett az első osztályban.
2024.08.07. -
30 esztendős magyar válogatott szélső érkezik kölcsönbe Székesfehérvárra
A Fehérvár FC és a Vasas FC megállapodásának értelmében kölcsönbe érkezik a Fehérvár FC-hez a szélsőként és támadóként is bevethető magyar válogatott Holender Filip.
2024.08.06. -
Ismét jégen a Volán
Javában zajlik a felkészülés az Alba Arénában, hamarosan ismét mérkőzést játszik a Hydro Fehérvár AV19. Az első tétmeccsüket a Pardubice csapata ellen játszák majd a Bajnokok Ligájában.
2024.08.06. -
Te is lehetsz versenybíró!
A mérkőzés jegyzőkönyvének vezetése, a csapat és a közönség tájékoztatása a játék eredményeiről, eseményeiről-egyebek mellett ezek a feladatok várnak egy versenybíróra.
2024.08.05.
Népszerű a FEZEN a jégkorongosok körében
Újabb sportos elfoglalt- ságokkal és élményekkel kezdhették meg délelőtt a FEZEN fesztiválozói a felkészülést az esti koncertekre. A Videoton FC legendái és a TLI-Alba Fehérvár kosarasai után a Fehérvár AV19 válogatott jégkorongozója, Orbán Attila, valamint a székesfehérvári jégkorong együttes Mol Ligás játékosai is ellátogattak a FEZEN-re. Szombaton még a Fehérvár KC kézis hölgyeivel is találkozhatnak az érdeklődők.
2015.07.31. 15:17 |
Újabb sportos elfoglaltságokkal és élményekkel kezdhették meg délelőtt a FEZEN fesztiválozói a felkészülést az esti koncertekre. A Videoton FC legendái és a TLI-Alba Fehérvár kosarasai után a Fehérvár AV19 válogatott jégkorongozója, Orbán Attila, valamint a székesfehérvári jégkorong együttes Mol Ligás játékosai is ellátogattak a FEZEN-re. Szombaton még a Fehérvár KC kézis hölgyeivel is találkozhatnak az érdeklődők.
A szerdai nézőcsúcsot hozó napot követően csütörtökön este is frenetikus élményekkel gazdagodhattak azok, akik kilátogattak a FEZEN Fesztiválra. A Danko Jones, a Soilwork, valamint a Sabaton zenekaroknak köszönhetően a FEZEN második napján is a fémesebb hangzás gondoskodott a pazar hangulatról a nagyszínpadnál. A többi helyszínen is pörgős koncerteket hallgathattak meg az érdeklődők, akik többek között az Ocho Macho, a Kiscsillag, a Vad Fruttuk és a Hiperkarma fellépésén érezhették kiválóan magukat.
Az elmúlt két nap koncertjeinek fáradalmai után délelőtt ismét sportolással töltődhettek fel a fesztiválozók. Ebben nagy segítségére volt mindenkinek a Fehérvár AV19 válogatott játékosa, Orbán Attila, valamint a Fehérvár AV19 Mol Ligás csapata. A nagy népszerűségnek örvendő hokisok jelentős aktivitást mutattak a közösségi programon, hiszen asztaliteniszben, kosárlabdában, dartsban és fociban is megmérettették magukat. A gazdag zenei kínálattal rendelkező kulturális eseményen az érdeklődők strandröplabdában, asztaliteniszben, tollasban, turnballban, fociban, kosárlabdában, csocsóban, dartsban készíthetik fel magukat a „Bajnokok Városa” helyszínen az esti koncertekre. A sportos programokon legjobban teljesítők csapatajándékokkal, szezon bérletettel és mindenekelőtt élményekkel gazdagodnak.
„Mindössze kétutcányira lakom a MÁV-pályától, így akkor is hallom a FEZEN fellépőit, amikor nem tudok kijönni a helyszínre. Nagyon jó zenekarokat sikerült ebben az évben is idecsábítani, nem véletlen, hogy immáron évekre visszamenőleg rendszeres látogatója vagyok a fesztiválnak. Nemcsak én, de a csapattársaim is nagy kedvvel jönnek ki a FEZEN-re, így jó érzés sok ismerőssel, baráttal összetalálkozni a koncerteken. A szerdai nap tökéletes volt számomra, hiszen a nagy kedvenceim mindegyike, így a Wellhello, a Punnany Massif, a Halott Pénz és a Brains is fellépett.” – tette hozzá Arany Máté, a Fehérvár AV19 Mol Ligás együttesének csapatkapitánya.
A jégkorongosok népszerűségét jól bizonyítja, hogy egy héthónapos rajongóval is találkozhattak a közönségtalálkozón a klub játékosai. „Évek óta érdeklődéssel követem a csapat sorsát, és minden szezon előtt nagyon drukkolok nekik, hogy minél jobban teljesítsenek a szezonban. A Fehérvár AV19 mindennapjairól szinte naprakész vagyok, folyamatosan figyelemmel követem az aktuális átigazolásokat, ezen kívül a mérkőzéseiket is megtekintem, közvetítsék akár a televízióban, akár az interneten. Külön öröm számomra, hogy pont itt tudok a jégkorongozókkal találkozni, hiszen a hokin kívül a FEZEN is egy nagy szerelem.” – mondta Véghné Vajda Virág, aki férjével, kétéves kislányával és héthónapos kisfiával érkezett Budapestről a FEZEN-re.
Orbán Attila, a Fehérvár AV19 egyik legmeghatározóbb játékosa már rutinos fesztiválozónak számít. „A FEZEN egy olyan nagyszabású fesztivál, ahol kiválóan kikapcsolódhatnak az emberek. Mi, sportolók is mindig ellátogatunk ide, ahol a barátokkal és a családdal érezhetjük jól magunkat. Gyakorta megesik, hogy ezeken a közönségtalálkozókon olyan szurkolókkal is összetalálkozunk, akikre nem számítunk. Óriási dolognak tartom, hogy egy ilyen pici gyermeket is elhoznak a FEZEN-re, ráadásul magyar válogatott hokis-mezben! Alapvetően szeretek fesztiválokra járni, nem véletlen, hogy a tavalyi FEZEN-en is kint voltam Erdélyi Csanád cimborámmal a Europe együttes koncertjén.” – mondta Orbán Attila, akire nagy feladatok várnak mind az EBEL-ben, mind a válogatottban.
Szombaton 12.00 órától a női bajnokság megkerülhetetlen csapata, a 10 esztendeje EHF-kupát nyert Fehérvár KC kézilabdázói lesznek a FEZEN vendégei. A pénteki Magyar Napon a FEZEN nagyszínpadán láthatják Ákost, a Magna Cum Laude-t és a Hooliganst is, de itt ünnepli 25 éves fennállását a Sex Action is, illetve a fesztiválon búcsúzik a fehérvári közönségtől a Subscribe.