-
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Goodby Szabi!
A Fehérvár FC és a Bolton Wanderers FC megállapodásának értelmében távozik csapatunktól Schön Szabolcs, aki az angol harmadosztályú együttesnél folytatja pályafutását.
2024.08.03. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02. -
Hazai felkészülési torna
Ismét megrendezi felkészülési tornáját a fehérvári női kézilabda-csapat. A csütörtökön kezdődő háromnapos tornán nemzetközi mezőnyben bizonyíthat az Alba Fehérvár KC.
2024.08.01.
Bronzérmet szerzett a kecskeméti világkupán Kovács Sarolta
![Bronzérmet szerzett a kecskeméti világkupán Kovács Sarolta](/_upload/images/news/44652/kovacssaci.jpg)
A tavaly egyéniben és csapatban is világbajnok Kovács második volt úszásban, majd a pástokon is hasonlóan eredményesen szerepelt, így két szám után az élen állt - tudósított a pentathlon.hu. Lovaglásban nem hibázott, csupán minimális időtúllépésért vontak le tőle két pontot az eredeti háromszázból, ezzel biztosan őrizte első helyét.
A lövészetekkel megszakított futásnak az akkor második Gulnaz Gubajdullina előtt 33 másodperccel vághatott neki, de nem lőtt jól, így az orosz utolérte őt, és mindkettejüket megelőzte az ötödikként – Kovács után 43 másodperccel – induló Laura Asadauskaite, a litvánok londoni olimpiai bajnoka.
“Ez az első világkupaérmem. Európa-bajnokságon és világbajnokságon már szereztem érmet, de világkupán még nem. Szerintem nincs még egy olyan ember, akinek annyi negyedik-ötödik helye lenne, mint nekem” – nyilatkozott az MTI-nek Kovács, hozzátéve, hogy Asadauskaitét nem lehetett feltartóztatni, de egy jó lövészettel az ezüstérem meg lehetett volna.
Két szám után Kovács mögött még második volt vb-győztes csapattársa, Alekszejev Tamara (Alba Öttusa), ő azonban a lovaspályán az egyik akadály vétele után a lendülettől leesett a lováról, ami komoly pontveszteséget eredményezett. A kombinált számot tizenegyedikként kezdhette meg, majd két pozíciót sikerült javítania, végül kilencedik lett.