A második világháborúban 1943. január 12-én, az urivi hídfőnél megindult támadásban elesett, közel 120 ezer magyar katona emléke előtt tisztelegtek csütörtökön este Pákozdon, ahol 1993-ban emeltek kápolnát és itt helyezték örök nyugalomra a Roszkino falu mellől hazaszállított ismeretlen katona földi maradványait, méltó emléket állítva a doni hősöknek.
A 2. magyar hadsereg 1942 tavaszán és nyarán három ütemben érkezett meg a keleti frontra. A körülbelül 200 ezer fős hadseregbe több ezer zsidót és kisebb részben munkásmozgalmi aktivistákból álló munkaszolgálatos alegységeket is besoroztak. Az első lépcsőben kiérkező, Orjol és Kurszk térségében kirakott III. hadtest nyomban az első vonalba került, és a német csapatokkal együtt harcolva, igen súlyos veszteségek árán jutott el a Donig. Az ezt követő két lépcsőben érkező csapatok ugyan harc nélkül, de több mint ezer kilométeres gyalogmenetben érkeztek a Donhoz, majd azonnal megkezdték védőállásaik kiépítését.
A történelmi egyházak képviselői, köztük Spányi Antal megyés püspök ökumenikus imádsággal emlékezett a hősi halált halt katonákra. Pákozdon 24 évvel ezelőtt helyezték nyugalomra a Roszkino falu mellől hazaszállított ismeretlen katona földi maradványait, méltó emléket állítva a doni hősöknek. Azóta minden esztendőben az emlékezők, az ismeretlen katona sírjánál helyezik el koszorúikat.Az utánpótlás emberben, lőszerben, üzemanyagban, élelmiszerben és ruházatban elégtelen volt. A magyar katonai és politikai vezetés már baljóslatú előjelnek tekinthette volna a szovjet csapatok hatalmas erejű ellentámadását Sztálingrád térségében 1942 novemberétől. Ennek nyomán körülzárták és megsemmisítették az ott tevékenykedő német és román csapatokat. 1943. január 12-én, illetve 14-én elérte a végzet a 2. Magyar Hadsereget is, amikor az urivi és scsucsjei hídfőkből kiinduló nagy erejű szovjet támadás két helyen áttörte az arcvonalat, majd szétszakította a magyar haderőt. A magyar hadsereg ebben az egyenlőtlen küzdelemben 1943. január 12. és február 9. között a Don-kanyarban megsemmisült. A Don-kanyarban vívott harcok a magyar hadtörténelem legszomorúbb fejezetei közé tartoznak.
A megemlékezés fővédnöke Vargha Tamás miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár volt, Székesfehérvár Önkormányzata képviseletében Róth Péter alpolgármester vett részt az eseményen. A megemlékezésen beszédet mondott Bobory Zoltán, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetsége elnöke is. "Sokan vannak már, akiknek lelkében olyan mértékben meggyökeresedett az örökítő gondolat, hogy a tenniakarók sorába léptek, és nemcsak őrzik magukban az áldozatok emlékét, hanem azt igyekeznek továbbítani. A legfontosabb, hogy a fiataloknak adjuk tovább. Csodálatos példája ennek az, hogy cserkészeink minden esztendőben gondoskodnak arról, hogy legyen bármilyen is az időjárás, itt a Mészeg hegyen fellobbanjon az emléktűz." - hangsúlyozta Bobory Zoltán, aki felolvasta Jerzi Snopek, Lengyelország rendkívüli és meghatalmazott nagykövetének levelét is.
Jerzi Snopek levelében emlékeztetett, hogy a második világháború fájdalmas következményekkel járt mind a magyar, mind a lengyel nemzet számára. A két nemzet két, egymással szemben álló táborba került, az ezer éves barátság komoly próbának lett kitéve."De ebben a próbában is képesek voltunk mi lengyelek és magyarok megőrizni emberi méltóságunkat, megmenteni barátságunkat. Hálával őrizzük emlékezetünkben a magyarok vendégszeretetét,hiszen 100 ezer lengyel háborús menekültet fogadott be ez az ország." - hangsúlyozta levelében a lengyel nagykövet. "Tiszteljük egymás eleven sebeit, élő emlékezetünkkel újra és újra megérintjük őket. Ilyen sajgó seb a magyarok számára a második magyar hadsereg vértanú halála, a szovjet túlerővel szemben reménytelen küzdelemre kényszerített katonák tízezreinek áldozata." - írta levelében Lengyelország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete.
