Hírek

/ 2011.07.19. 08:04:59 |

A termelők maguk is árulhatják dinnyéjüket

Az önkormányzatok kedvezményes árusítási helyeket jelölnek ki a dinnyetermelőknek a megyei jogú városokban - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium. A kijelölt helyeken csak olyan őstermelők árusíthatnak, akik őstermelői igazolvánnyal rendelkeznek és a falugazdásztól igazolást kaptak arról, hogy 2011-ben értékesítési céllal dinnyét termelnek.
/ 2011.07.19. 08:04:50 |

Ezer grazi szurkoló érkezik Székesfehérvárra

Várhatóan mintegy ezer grazi szurkoló érkezik Székesfehérvárra a szerdai Videoton FC-Sturm Graz Bajnokok Ligája-selejtező visszavágójára.A vendégek 1600 jegyet kaptak a találkozóra, de ennél kevesebb osztrák drukker lesz a lelátókon a grazi csapat szurkolóinak utazását szervezők szerint. Amikor legutóbb, 2008-ban Magyarországon játszott a Sturm, szurkolói összecsapásra került sor a Budapest Honvéd ellen.
/ 2011.07.19. 07:54:11 |

Jelentős veszteséget jelentett be a Philips

Jelentős veszteséget könyvelt el a Philips holland elektronikai vállalat a második negyedévben, elsősorban a világítástechnikai és fogyasztói szórakoztató elektronikai iparágakban tapasztalt alacsony kereslet miatt - közölte a társaság. A vállalat Székesfehérváron 3D-és televíziókat, míg Tamásiban LED-es világítótesteket állít elő.
/ 2011.07.18. 17:00:41 |

Szoboravatással emlékeztek a a Magyar Királyi 17. Honvéd Gyalogezredre

 Könyvbemutatóval, szoboravatással és koszorúzással is tisztelgett a város a Magyar Királyi 17. székesfehérvári honvéd gyalogezred emléknapján. A Tiszti Klubban az első világháborúban szolgált Damó Elemér naplója alapján szerkesztett könyvet mutatták be Honvédtiszt az I. Világháborúban címmel, majd Márkosfalvi Sipos Gyula magyar királyi ezredes szobrát avatták fel, az alkotás Horváth Lajos népi iparművész munkája.
/ 2011.07.18. 15:37:08 |

Vízeresztés miatt tilos használni a kerékpárutat Kisfalud és Dinnyés között

 A Velencei-tó vízszintje 143 cm-re apadt, így 8 cm-re megközelítette a minimális szabályozási szintet (+135 cm). Ezért a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a Pátkai tározó zsilipjének nyitásával megkezdte a Velencei-tó vízpótlását. A Kisfalud - Dinnyés közötti kerékpárút az M7 autópálya alatti szakaszon a vízpótlás idejére víz alá kerül, ezért a kerékpárutat használni tilos. A vízpótlás várhatóan egy hónapig tart.
/ 2011.07.18. 15:27:53 |

Vízeresztés miatt tilos használni a kerékpárutat Kisfalud és Dinnyés között

 A Velencei-tó vízszintje 143 cm-re apadt, így 8 cm-re megközelítette a minimális szabályozási szintet (+135 cm). Ezért a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a Pátkai tározó zsilipjének nyitásával megkezdte a Velencei-tó vízpótlását. Felhívjuk a kerékpárosok figyelmét, hogy a Székesfehérvár–Kisfalud–Dinnyés közötti kerékpárút az M7 autópálya alatti szakaszon a vízpótlás idejére víz alá kerül, ezért a kerékpárutat használni tilos. A vízpótlás várhatóan egy hónapig tart.
/ 2011.07.18. 14:59:15 |

A száguldó cirkusz a Bajnokok Városában

Egyedülálló, kivételes program részesei lehetnek az Alba Plaza-ba látogatók. Július 20-tól, azaz szerdától a székesfehérvári bevásárlóközpontban állítják ki a Vodafone McLaren Mercedes csapat Forma-1-es autójának hű mását, melyet a hónap végéig tekinthetnek meg az érdeklődők. Az esemény fontos állomása lesz Székesfehérvár Megyei Jogú Város és a Vodafone Magyarország májusban kötött együttműködési megállapodásának, melyhez a kiállítás kapcsán az Alba Plaza is csatlakozott.
/ 2011.07.18. 12:34:47 |

Üdítő programok a testnek és a léleknek

Három kiváló programot ragadtunk ki a Szent István Művelődési Ház nyári - őszi ajánlatából. Nagy érdeklődésre tarthat számot az édesanyák, illetve leendő édesanyák körében "Az Anyatejes Táplálás Világnapja" alkalmából, augusztus 1-jén megvalósuló esemény, melynek keretében különféle szaktanácsadásokkal, előadásokkal várják az érdeklődőket. Július 30-án tartják egy őszi, gasztronómiai programsorozat beharangozóját, a Lábita Bábszínház előadását pedig székely mesékkel várják a kicsiket-nagyokat.
/ 2011.07.18. 12:23:41 |

Nemzetközi néptáncfesztivál újra a királyok városában

 A Csík Zenekar lép fel a  XVI. Nemzetközi Néptáncfesztivál nulladik napján, augusztus 14-én a belvárosi nagyszín. A meghívottak között  Csehország, Görögország, Horvátország, India, Kazahsztán, Kolumbia, Lengyelország és Románia egy-egy néptánccsoportja szerepel, az esemény házigazdája ezúttal is az Alba Regia Táncegyüttes. A szabadtéri programok helyszíne a belvárosi színpad lesz, a fesztivál központjául pedig a Malom utcai Táncház szolgál, ahol a gyerekek és a felnőttek egyaránt kikapcsolódhatnak.  
/ 2011.07.18. 10:54:25 |

A száguldó cirkusz a Bajnokok Városában

Egyedülálló, kivételes program részesei lehetnek az Alba Plaza-ba látogatók. Szerdától a székesfehérvári bevásárlóközpontban állítják ki a Vodafone McLaren Mercedes csapat Forma-1-es autójának hű mását, melyet a hónap végéig tekinthetnek meg az érdeklődők. Az MP4-23-as versenyautó érdekessége, hogy Lewis Hamilton 2008-ban ezzel a típusú autóval nyert világbajnoki címet.
/ 2011.07.18. 07:29:09 |

Nemzetközi elismerést kapott a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány

Ismét jelentős nemzetközi elismerésben részesült az idén 20 éves Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, Fejér megye legismertebb vállalkozásfejlesző szervezete. Az alapítvány „Befektetés és Innováció a Mikro-finanszírozásban – Európa Díj 2011” idei kategória győztese lett az „Innovatív technológiák alkalmazása” területen.
/ 2011.07.17. 16:17:48 |

Fiatal portugál csatárral erősített a Videoton

Evandro Brandao többször szerepelt a portugál utánpótlás-válogatottban, amelyben edzője volt többek közt a székesfehérvári csapat jelenlegi trénere, Paulo Sousa is. A húszéves futballista három idényre szóló szerződést írt alá. A Vidi honlapján olvasható bemutatás szerint Brandao tehetségére már 15 éves korában felfigyelt a Manchester United, le is foglalta a játékjogát.
/ 2011.07.17. 13:18:34 |

Ezer magyar ház a Kulturális Örökség Napjain

Idén is megrendezik a Kulturális Örökség Napjai című, Európa-szerte népszerű programokat. Idén szeptember 17-18-án, szombaton és vasárnap kerül sor a rendezvénysorozatra, melynek központi témája: 1000 magyar ház. Különleges, ritka és kulturális szempontból értékes épületek, helyszínek bemutatását tervezik, melyekre bárki tehet javaslatot.
/ 2011.07.17. 11:12:55 |

Intézményvezetői, igazgatói posztokról döntöttek

 Székesfehérvár Önkormányzatának fenntartásban működő intézmények igazgatói, vezetői posztjáról döntött a közgyűlés júniusban. Kinevezték a Gyöngyvirág, a Tolnai Úti Óvoda, az Ezredéves Készségfejlesztő Óvoda, Általános Iskola vezetőit, határoztak továbbá a Tóvárosi, a Táncsics Mihály Általános Iskola, a Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola, a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI, a József Attila Kollégium, a kereskedelmi szakképző, és a Tóparti Gimnázium igazgatói posztjairól.  
/ 2011.07.17. 09:40:00 |

Életének 67. évében elhunyt Bicskei Bertalan

Súlyos betegség következtében rövid szenvedés után, életének 67. évében szombat este elhunyt Bicskei Bertalan, a magyar labdarúgás meghatározó személyisége. A család tájékoztatása szerint temetéséről később intézkednek. Bicskei Bertalan 1984-ben EB-t nyert az ifjúsági válogatottal, 2003-ban a Videoton edzője volt.