Hírek

/ 2011.03.17. 07:40:53 |

Három embert szállítottak kórházba a mikrobusz és autó karambolja után

 A Székesfehérvár felől Várpalota irányába tartó, lengyel rendszámú Peugeot mikrobusz az első csóri bekötőnél ütközött a Daewoo Kalos személyautóval. A Daewoo az első ülések mögött kettéhasadt, az autó bal hátsó kereke kiszakadt és az árokba repült. A Daewooban négyen ültek, a mentők közülük három sérültet szállítottak kórházba.
/ 2011.03.17. 01:39:02 |

Pénteken délig várják az ügyfeleket a Polgármesteri Hivatalban

 A nemzeti ünnephez kapcsolódó munkarend változás érinti a Polgármesteri Hivatalt is. Március 18-án pénteken 12 óráig tartanak nyitva, szombaton pedig nem lesz ügyfélfogadás. A március 15-i nemzeti ünnephez kapcsolódóan munkanap áthelyezésre került sor. A március 19-i (szombati) munkanapot pénteken meghosszabbított munkaidővel dolgozzák le a Hivatal munkatársai. 
/ 2011.03.17. 00:23:36 |

Betörtek a Vasvári Pál Gimnáziumba - szerdán a tanítás is szünetelt

Betörtek a Vasvári Pál Gimnáziumba és szinte teljesen kifosztották azt. Az iskolában szerdán nem is volt tanítás, mert a helyszínelők rögzítették a tolvajok nyomait. Az elkövetők nemcsak loptak, hanem rongáltak is, a károk csak az előzetes számítások szerint jócskán meghaladják az egymillió forintot. Horváth József igazgató elmondta, hogy a pincétől a padlásig mindent felforgattak a vandálok.
/ 2011.03.17. 00:11:30 |

Az első fecske - túlélte a telet a Székesfehérvári Vadmadárkórházban

 A napsugarak, a melegedő idő és a madarak megszólalása már a tavaszt jelzik. Köztük egy kis füsti fecske csivitelése különösen szívet melengető érzés, azonban meglepően, korai hiszen március 15-ét írunk, amikor még nem érkeztek meg a fecskék. Az igazság az, hogy énekelt „ő” már februárban is, a legkeményebb mínuszokban, ugyanis itt töltötte a telet a székesfehérvári Vadmadárkórházban.
/ 2011.03.16. 20:05:07 |

Mikrobusz és személygépkocsi karambolja a 8-as főúton

 Közlekedési balesethez riasztották a székesfehérvári tűzoltókat szerdán délután. A 8-as főúton, a csóri bekötőnél egy lengyel rendszámú mikrobusz és egy személygépkocsi ütközött. A mikrobusz 50-60 méterrel távolabb állt meg. A személyautó az első ülések mögött kettészakadt.
/ 2011.03.16. 16:37:46 |

Tinédzser biciklitolvajokat fogtak a fehérvári rendőrök

 A rendőrséget hívta egy fiatal kedden délután, hogy látta amint egy fiú azon a kerékpáron ül, amit tőle még februárban elloptak. A rendőrök a fiatalkorút előállították a kapitányságra, a biciklit lefoglalták. Mint később kiderült, a 15 éves fiú két barátja is összefüggésbe hozható a kerékpárlopással, akik egyikénél a rendőrök a házkutatás során még egy lopott biciklit megtaláltak.
/ 2011.03.16. 16:33:56 |

Március 18-án pénteken délután nyit a görkori park a Bregyóban

  Március 18-án, pénteken délután kettőkor újra nyit a Bregyó közben található King City Skatepark görkori, gördeszka, BMX és görhoki pálya. A jegy- és bérletárak nem változtak a tavalyihoz képest: hétköznap 250 Forint, hétvégén 350 Forint a belépő. A pálya hétfőtől péntekig 14.00 és 20.00 között tart nyitva, hétvégén pedig 10.00 és 20.00 között várja a sportolni vágyó fiatalokat.
/ 2011.03.16. 15:06:51 |

Másként támogatják majd a távhőt

Benyújtotta azt a módosító indítványt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, amely kiveszi a kötelező átvételi rendszerből a kapcsolt villamosenergia -termelést. A törvény alapján kiadott külön jogszabály energiaforrásokra, termelési eljárásokra, az erőművi névleges teljesítőképességre, az energiaátalakítás hatásfokára, hatékonyságára, valamint az erőmű létesítésének időpontjára tekintettel differenciált, kötelező átvételi rendszert hoz létre.
/ 2011.03.16. 10:25:11 |

Koszorúzás Lánczky János tiszteletére

 Lánczky János, egykori városi tűzoltóparancsnok sírjánál koszorút helyeztek el a Fehérvári Tűzoltó Egyesület szervezésében március 12-én, szombaton a Csutora temetőben. Láncky János 1936. június 23-án született Székesfehérváron. Tűzoltói hivatását 1958. június 1-jén kezdte. A második tűzoltó generációhoz tartozott, édesapja is a székesfehérvári tűzoltóság állományában szolgált. A tűzoltás eszméje mély gyökeret vert Lánczky Jánosban is, minden tőle telhetőt megtett, hogy a beosztásához szükséges tűzoltói ismereteket minél előbb megszerezze. 
/ 2011.03.16. 09:47:38 |

Õrnaggyá léptették elő Németi László tűzmegelőzési osztályvezetőt

 A tűzmegelőzés területén hosszú idő óta végzett folyamatos kiemelkedő színvonalú teljesítményéért Molnár Erik tű. ezredes, székesfehérvári tűzoltóparancsnok javaslata alapján Dr. Bakondi György tű. altábornagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából soron kívül tűzoltó őrnaggyá léptette elő Németi László tű. századost, a székesfehérvári tűzoltóság tűzmegelőzési osztályvezetőjét. VIDEÓVAL!
/ 2011.03.16. 09:19:04 |

Közel negyven riasztás az elmúlt négy napban

 Összesen 38 esetben, túlnyomó részt égő aljnövényzethez, nádashoz riasztották a székesfehérvári tűzoltókat a „hosszú hétvége” alatt. A tűzoltógépjárművek több alkalommal egy időben három esetnél avatkoztak be. A kiszáradt, égő aljnövényzet miatt a tűzoltók segítségére volt szükség egyebek közt Szabadbattyánban, Dinnyésnél, Pázmándnál, Fehérvárcsurgón, Csákvárnál, Aba-Bodakajtornál és Soponyán. Székesfehérvárról is érkeztek bejelentések, a Szárazréten körülbelül 10 hektáron nádas égett, az Új Csóri úton és a Hübner András utcában néhány négyzetméteren a száraz aljnövényzet gyulladt ki.
/ 2011.03.16. 09:18:34 |

Közel negyven riasztás érkezett a fehérvári tűzoltókhoz az elmúlt négy napban

 Összesen 38 esetben, túlnyomó részt égő aljnövényzethez, nádashoz riasztották a székesfehérvári tűzoltókat a „hosszú hétvége” alatt. A városból is érkeztek bejelentések, a Szárazréten mintegy 10 hektáron nádas égett, az Új Csóri úton és a Hübner András utcában pedig néhány négyzetméteren a száraz aljnövényzet gyulladt ki.
/ 2011.03.16. 08:40:05 |

Április végén lesz a tavaszi szünet

 
 Régen volt már a téli szünet? Jól jönne az újabb vakáció, hogy a csintalan gyerekek helyett ezúttal az iskolatáskák kerüljenek a sarokba? Legalább egy hétre?! Már nem kell sokat várni, hogy jó időben, a szabadban feltöltődjenek a gyerekek és együtt tölthessenek egy kis időt a családjukkal, barátaikkal.
A 2010-11-es tanévben a tavaszi szünet április 21-től 26-ig tart az iskolákban. A vakáció előtti utolsó tanítási nap április 20-a (szerda). A szünet utáni első tanítási nap április 27-e (szerda).
/ 2011.03.16. 08:19:16 |

Szpotpályázatra beérkezett alkotásokat vetítenek a Barátság moziban

Lezárult a Fejér Megyei Művelődési Központ videoszpot-készítő pályázata. Az intézmény célja a pályázattal az arculati népszerűsítés mellett a tehetséges alkotók jutalmazása volt. A beérkezett alkotásokat március 16-án, szerdán 17 órakor vetítik le a Barátság moziban, majd ünnepélyes eredményhirdetést és díjátadót tartanak. Mindenkit szeretettel várnak, a programra a belépés ingyenes.
/ 2011.03.16. 08:03:53 |

Szerdától szigorítják a bulik szervezését

Szerdán lép életbe a zenés, táncos rendezvényekre vonatkozó rendelet, amely nagymértékben szigorítja a bulik szervezését. A rendelet értelmében ezentúl az ilyen rendezvények megtartásához a szervezőknek engedélyt kell kérniük a jegyzőtől. Ezt pedig szigorú szakhatósági vizsgálatoknak kell megelőzniük. A rendelet célja, hogy a zenés, táncos rendezvények biztonságosabbak legyenek.