Hírek

/ 2006.11.02. 09:17:52 |

Halálos gázolás történt Székesfehérvár határában

 Halálra gázoltak egy gyalogost szerdán este, a 8-as főúton, Székesfehérvár határában - közölte az MTI-vel a rendőrség. A gépkocsi vezetője nem vette észre a sötétben, Székesfehérvár irányába haladó gyalogost és elütötte. A 41 éves férfi azonnal meghalt – mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Németh-Kész Mónika rendőr-főhadnagy tájékoztatása szerint a baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja a rendőrség. A helyszínelés idején a belső sávban haladt a forgalom.

/ 2006.11.02. 09:00:44 |

Stadler-gyár létesülhet Székesfehérváron - a svájci központban tárgyalt a város polgármestere

Székesfehérvár rangos turisztikai elismerésben – Swiss Tourism Awards 2006 - részesült, amit a város polgármestere október 29-én Luganoban vett át. A svájci látogatás jó alkalom volt arra is, hogy Warvasovszky Tihamér eleget tegyen a motorvonatok gyártásával foglalkozó Stadler cég meghívásának. Peter Jenelten a Stadler alelnöke, Warvasovszky Tihamér és Jürg Gygax, a Stadler nemzetközi divízióit felügyelő elnökhelyettes az elkövetkező hónapok feladatait egyeztette. Mint a Stadler vezetői kifejtették: a város és Pusztaszabolcs közelsége, a városról kapott adataik és személyes tapasztalataik mind azt támasztják alá, hogy Fehérvár ideális helyszíne lehetne a tervezett gyárnak.
/ 2006.11.01. 21:29:38 |

Szabó Krisztián elégedetlen - a fehérvári sakkozó 10. lett a VB-n

 Sűrű a versenynaptár, így nincs sok ideje a pihenésre Szabó Krisztián nemzetközi sakk-mesternek. A fehérvári sakkozó alig hogy hazatért az Európa-bajnokságról, máris Grúzia felé vette az irányt, ahol a korosztályos Világbajnokságon ült asztalhoz. A kéthetes, Batumiban megrendezett viadal nem úgy sikerült Szabó Krisztián számára, mint ahogy azt a fiatal sportoló igazán szerette volna, „csupán” egy tizedik helyezésel kellett beérnie a korosztály legjobb magyarjának.

/ 2006.11.01. 21:25:20 |

Először szenvedett vereséget az Albacomp

 Elszenvedte idei első vereségét az Albacomp kosárlabda csapata. Az NB1-es bajnokság negyedik fordulójában az eddig 100%-os teljesítményt nyújtó Albacomp a Kaposvári KK otthonába látogatott, nem titkoltan a győzelemért szállva harcba. Az első negyedben még nem is gond, sőt, a nagyszünet előtt is Fodor Péter alakulata vezetett. Fordulás után aztán újított a Kaposvár és egy remek harmadik játékrészt produkált, amit a fehérváriak a hajrában sem tudtak felülmúlni. A Kaposvár tíz ponttal volt jobb az Albacompnál, a kék-fehérek vereségükkel a tabella negyedik helyére csúsztak vissza. Kaposvári KK-Albacomp 90-80 (16-22, 19-16, 26-17, 29-25)
/ 2006.11.01. 21:23:15 |

Sorsoltak a kézilabda Magyar Kupában

 Kedden kisorsolták a kézilabda Magyar Kupa negyedik fordulójának párosítását. Itt kapcsolódik a versenysorozatba nyolc első osztályú csapat, köztük a Cornexi-Alcoa-HSB Holding is. Az előző szezonban kupaezüstöt szerző fehérváriak a Szombathelyi FSE csapatát kapták ellenfélül. A 12 párosítás győztese mellett a tavalyi bajnokság első négy helyezettje teszi majd teljessé a nyolcaddöntő mezőnyét.

/ 2006.11.01. 08:54:34 |

A Halottak napja a római katolikus egyházban az összes meghalt hívő emléknapja

Mindazokra emlékezik ilyenkor az egyház, akik a keresztségben hunytak el, és akikről úgy hiszik, hogy a purgatóriumban vannak, minthogy bocsánatos bűnökkel a lelkükön haltak meg. A katolikus tanítás szerint az élő hívek imája segít a holt lelkeknek, hogy megtisztuljanak, és így megláthassák Istent a mennyben. A halottak napjához számos néphit kapcsolódik. Az élőknek ilyenkor tilos volt a munka. Nem volt szabad semmiféle földmunkát végezni, hogy ne háborgassák a halottakat. Halottak napján, sőt egész hetében tilos volt mosni, mert a halottak a vízbe kerülnének, a ruha pedig megsárgul.
/ 2006.10.31. 23:11:58 |

Közeledő Titánok - Még mindig ingadozik az Alba Volán

 A házirandevú. Idén kuriózumnak számít a Fehérvári Titánok szereplése a Borsodi Jégkorong Ligában, ugyanis még nem volt arra példa, hogy a magyar felnőtt bajnokságban egyetlen klub két csapatot is indít. A Volán fiataljaira épülő Titánok eddig még nem szereztek pontot, de Kóger István tanítványai jó úton járnak a fejlődés útján, mindezt pedig bizonyítja, hogy mérkőzéseiken egyre több gólt szereznek és egyre jobban megszorítják ellenfeleiket. Most a Volánnak okoztak kellemetlen pillanatokat, a "nagyok" csak öt góllal nyertek.Alba Volán-FeVita-Fehérvári Titánok 7-2 (2-0,4-0, 1-2)

/ 2006.10.31. 19:50:47 |

Vasárnap női foci a Sóstói Stadionban

 Házi rangadónak ad otthont vasárnap a Sóstói Stadion műfüves pályája. Most azonban nem a férfiak mérik össze tudásukat, hanem a gyengébbik nem képviselői néznek farkasszemet a női megyei labdarúgó bajnokság soros fordulójában. A fehérvári ARISZ a szintén „hazai” Köfém együttesét látja vendégül a hétvégén, vasárnap 9.00 órakor.

/ 2006.10.31. 19:10:54 |

Háborús hősökre emlékeztek a város katonatemetőiben

Halottak Napja alkalmából koszorúzással tisztelgett a város önkormányzata és a honvédség a fehérvári katonatemetőkben nyugvó hősi halottak, katonák emléke előtt. Reggel háromnegyed kilenckor a Helyőrségi Klub udvarán, fél tízkor a Budai úti laktanyában, negyed tizenegykor az orosz katonatemetőben, háromnegyed tizenegykor a Szentlélek katonatemetőben és pontban délben a Városház téri II. Világháborús emlékműnél tartottak megemlékezést, tisztelegve a városban elhunyt hősi halottak előtt. A cikkben képeket talál az eseményről!
/ 2006.10.31. 14:11:41 |

Ünnepélyes állománygyűlésen búcsúztatták a nyugállományba vonuló Győrössy Ferenc altábornagyot

 Ünnepi állománygyűlést tartottak ma a székesfehérvári Szárazföldi Parancsnokságon, ahol Győrössy Ferenc altábornagy ünnepélyes búcsúztatására került sor nyugállományba vonulása alkalmából. Az ünnepélyen jelen volt többek között Havril András vezérezredes, Warvasovszky Tihamér székesfehérvári polgármester és országgyűlési képviselő, Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Spányi Antal római katolikus megyéspüspök is. A Szárazföldi Parancsnokság parancsnoki teendőit november 1-től Benkő Tibor dandártábornok látja el. 2007 január 1-től összhaderőnemi integrált parancsnokságot hoznak létre Székesfehérváron.

/ 2006.10.31. 10:08:07 |

Nagy ízutazás a Közép-Dunántúli régióban november 10-11-én

 A Nagy Ízutazás menüsorának novemberi főételét a Közép-Dunántúl régió kínálja november 10-11-én. Az első alkalommal megrendezendő Márton-napi Vigadalom kemencés ételekkel, hagyományőrző programokkal és kiváló borokkal várja az Ízutazókat. A Dunától a Balaton-felvidékig terjedő "királyi régió", a Közép-Dunántúl nem csupán a királyok és királynék városaival, Székesfehérvárral és Veszprémmel, rendezvényekkel, várjátékokkal megelevenedő kastélyaival és váraival, történelmi nevezetességeivel, természeti szépségeivel, hanem a térség egyedi hangulatához méltó ételeivel is várja a vendégeket. Különleges gasztronómiai élménnyel gazdagodhatnak azok, akik megkóstolják a régió nevezetes specialitásait...
/ 2006.10.31. 07:37:56 |

Nyitott jégpálya - ingyenes korcsolyázási lehetőség szerdán este

 Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata kezdeményezésére és az Alba Volán segítségével, a lakosság részére november 1-én (szerdán) 17-20 óráig díjmentes korcsolyázásra nyílik lehetőség. A szervezők felhívják a résztvevők figyelmét arra is, hogy a jégpálya használatával kapcsolatos szabályokat kötelesek betartani és minden résztvevő a saját felelősségére vesz részt a díjmentes  korcsolyázási lehetőségen. Mindenkinek jó sportolást kívánnak a szervezők!

/ 2006.10.31. 07:19:31 |

Vura József a Cornexi új vezetőedzője

 Vura József irányítja a jövőben a Cornexi-Alcoa-HSB Holding szakmai munkáját. A korábbi vezetődzőt, Szabó Edinát a hétvégi, 26-26-os döntetlennel zárult Vác elleni bajnokit követően menesztette a kézilabda-klub vezetése. Vura József korábban a Győrrel bajnoki ezüstérmet és az EHF-Kupában második helyet szerzett, majd a Vác alakulatát a bajnokság negyedik helyére vezette. Az 51 éves szakember legutóbb a Győri Audi ETO KC utánpótlás-csapatainál dolgoztott.
/ 2006.10.31. 00:52:42 |

Rangos turisztikai elismerést vett át Lugano-ban a város polgármestere

 Rangos turisztikai elismerést vett át október 29-én este a svájci Luganoban Székesfehérvár polgármestere. A díjat a Swiss International Holiday Exhibition szervezőbizottsága ítélte oda városunknak. A turisztikai kiállítás főszervezője, Benedetta Cassini érdeklődésünkre elmondta, elsősorban a kulturális események száma és minősége miatt döntöttek Székesfehérvár mellett. Az elismerés egyben azt is jelenti, hogy az október 29-től november 1-ig zajló luganói turisztikai kiállítás – Salone Internazionale Svizzero delle Vacanze- hivatalos prospektusában is bemutatkozik Székesfehérvár, illetve különböző turizmussal foglalkozó irodáknak is figyelmébe ajánlják városunkat. A cikkben friss képgalériát talál!
/ 2006.10.30. 22:45:52 |

Elkészült a városi közérdekű információs táblarendszer

 Sajtótájékoztatón adott tájékoztatást Nagy Zsolt a Közlekedési Iroda vezetője a városi közérdekű információs táblarendszer kiépüléséről. Elsőként a belvárosi turisztikai tájékoztató táblák, illetve az autóutak szélén, a kiemelt úticélokhoz irányító táblák készültek el. A beruházás értéke összesen 33 millió forint, melyből 17 millió forint állami támogatás, míg a fennmaradó részt az önkormányzat állta. A városban összesen 205 oszlop került telepítésre, amire megközelítőleg 500 táblát szereltek fel.