Hírek
Betörőket kergettek a Móricz Zsigmond utcában - van három fantomkép
Csütörtökön délelőtt egy a Székesfehérvár, Móritz Zsigmond utcában lévő családi házba kísérelt meg behatolni, ajtóbefeszítés módszerével három személy. A két férfit és a nőt a hazatérő tulajdonos megzavarta. Kergetni kezdte a betörőket, egyikőjükkel még dulakodott is, de nem sikerült visszatartania őket. Az egyik menekülő férfi egy tolvajkulcs-csomót hajított el menekülés közben egy Király soron lévő ház udvarába. A tetteseket a róluk készített grafikai rajz alapján keresik a székesfehérvári nyomozók….
DADA után Ellen-szer a középiskolásoknak
Egymást tanítják a középiskolások, sajnos nem a jóra. Több mint tíz éve próbálják az úgynevezett DADA programmal – amely a drog, az alkohol, a dohányzás elleni küzdelmet szolgálja – meggyőzni őket, de a gond olyan súlyosnak tűnik, hogy újabb akcióra van szükség. A rendőrség bűnmegelőzési tervének része az úgynevezett „Ellen-szer" amely a szakemberek hite szerint segít.
Az európai történelem tanítása idegen nyelven - ingyenes konferencia
Kikapott az Albacomp Brnoban
Az Europa-Kupa második fordulójában cseh ellenféllel jászottak csütörtökön este a kék-fehérek, és nyolc pontos vereséget szenvedtek. Álmosan kezdett az Albacomp az első körben Portugáliában vesztő Brno otthonában. A házigazda egyre-másra érte el a hármasokat, míg a magyarok védekezése enyhén szólva messze volt a tökéletestől. Harminc perc után már 16 ponttal tartott előbbre a cseh bajnoki tabella második helyezettje, akkor kezdett hosszú hajrába az Albacomp...
Ajánló az Olmützi Múzeum fehérvári kiállításához...
November 13-ától egészen január 9-ig látogatható a cseh képzőművészet 1956 és 1972 között készült alkotásainak gy gyűjteménye, melyet az Olmützi Múzeum hozott Fehérvárra. A kiállítást a Szent István Király Múzeum, az Olmützi Művészeti Múzeum rendezi a budapesti cseh Centrum és a prágai Magyar Kultúrális Központ közreműködésével.
Európa Terv 2-ről tágyalt a kormány
Az Európa Terv 2 keretében 2007 és 2013 között mintegy 6500 milliárd forint fejlesztési forrás érkezhet az országba; a programról szombati, informális ülésén tárgyal a kormány - mondta el László Boglár, a szóvivői tájékoztató idején is tartó ülésről, Budapesten. A kormányszóvivő azt közölte: ehhez az összeghez kapcsolódik még a hazai költségvetés támogatása, valamint a bevonható magyar és külföldi magántőke, így reálértéken mintegy 12.000 milliárd forintnyi fejlesztés valósulhat meg.
Egészségnap aura- és csakrafotózással a Helyőrségi Klubban
Halálos kimenetelű baleset történt szombaton dél előtt
A hideggel és az őszi idővel megnőtt a balesetek száma is
Öt súlyos és ugyanannyi könnyű sérüléssel végződő közlekedési balesetnél helyszíneltek a járőrök az elmúlt héten Fejérben. Halálos kimenetelű karambol nem történt és három balesetmentes napot is regisztráltak. Nem újkeletű tapasztalat, de említésre érdemes, hogy az időjárási és útviszonyok rosszabbra fordulásával megnövekszik a balesetek száma. A száraz, csapadékmentes napok egybeestek a balesetmentes napokkal.
Sikeres véradás volt pénteken a Városházán
Értesülve a kialakult súlyos vérhiányról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és Polgármesteri Hivatala is segíteni próbált. Felvettük a kapcsolatot a Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezetével és az Országos Vérellátó Szolgálat Székesfehérvári Véradóállomásával. Warvasovszky Tihamér polgármester kezdeményezésére, a szakmai szervezetekkel egyeztetve 2004.november 12-én véradást szerveztünk a Városházán. (Képgaléria a cikkben)
Szombaton 5-kor Szaffi a Köfém Művházban
Évértékelő közgyűlést tartott a Vörösmarty Társaság
November 11-én tartotta éves értékelő közgyűlését a Vörösmarty Társaság a Szent István Művelődési Házban. A tagok értékelték az idei munkáját és megtervezték a jövő évi programokat. Bakonyi István, a Vörösmarty Társaság elnöke elégedett az idei évvel. Véleménye szerint a társaság a viszontagságos körülmények ellenére ellátta feladatát, vagyis idén is sikerült támogatnia a székesfehérvári irodalmi életet.
"Alulról figyelni a társadalmat" - megjelent Tódor János új könyve
Megjelent Tódor János új, szociográfiákat tartalmazó kötete "Aluljárók népe" címmel. A könyvet tegnap mutatták be a Széna téri könyvtárban, előtte pedig a szerző a Fő utcai könyvesboltban dedikálta művét. A kötetben megjelent szociográfiák már korábban is napvilágot láttak különböző irodalmi folyóiratokban. A szerző a rendszerváltás óta szándékosan "alulról" figyelte a magyar társadalmat, olykor kritikus szemmel, olykor együttérzően. Hősei valós személyek, többekkel barátságot is kötött a szociográfus.
Csatornaépítésre több mint egymilliárd forintot költ a város jövőre is
Székesfehérvár a tavalyi esztendőben 1,23 milliárd forintot fordított csatornázásra, amiből elkészült az Alsóváros és a Maroshegy északi területének szennyvízelvezetése, illetve a Felsővárosban a Zámoly utca és a Szedres dűlő II. ütem csatornázása - mondta Rockenbauer Lajos a pénzügyi bizottság elnöke, csütörtökön délután a Városházán tartot sajtótájékoztatóján. Kiemelte, hogy ebben az évben 1,042 milliárdot költ a város csatornaépítésre.
Az újságárusoknál az Árgus legújabb száma
Már kapható a boltokban az Árgus c. folyóirat legújabb száma. Székesfehérvár legrégebbi és eddig egyetlen kulturális és irodalmi folyóirata az elmúlt hónapokban jelentős változásokon ment át, mind formailag, mind tartalmilag. Főszerkesztője Tódor János, helyettese pedig Szikra János lett. A legújabb szám két részre tagolódik. Az első részben a szépirodalom, a másodikban Hajnóczy emlékére írott tanulmányok kaptak helyet.