Hírek
Megszűnhet az ingyenes nejlonszatyor - környezetszennyező nagyáruházak
A kereskedelmi lobbi is élésen bírálja a környezetvédelmi termékdíjakról szóló törvény ősszel a parlament elé kerülő tervezett módosítását. A cégek szerint a szabályozó jelentős áremelkedést és kisebb vállalkozások csődjét hozhatja. A legjelentősebb külföldi tulajdonban lévő kiskereskedelmi vállalkozások, így az Auchan, a Cora, a Metro, a Plus, a Spar és a Tesco közös állásfoglalásban tiltakozik a tervezet ellen.
Szénabálákat gyújtottak fel Sárszentmihályon
Sárszentmihály három pontján egyszerre több tucat, óriás szénabálákból rakott kazal gyulladt ki keddre virradóra. A tüzet az első hírek szerint szándékos gyújtogatás okozta, nyilatkozta a székesfehérvári tűzoltóság szóvivője. Pavelcze László elmondta: a nagy kiterjedésű tűz lakott területet nem veszélyeztet, de az anyagi kár és a környezetszennyezés jelentős lehet.
Megtalálták a cserbenhagyó sofőrt
Vasárnap délelőtt egy még augusztus 21-én Ráckeresztúr területén történt közlekedési baleset ügyében végzett adatgyűjtés vezetett eredményre. Mint annak idején arról beszámoltunk augusztus 22-én 13 óra 30 perckor a Dunaújvárosi Kórház traumatológiai osztályáról érkezett bejelentés, hogy a megelőző szombati napon 21 óra körüli időben Ráckeresztúron, a Korniss utcában elgázoltak egy férfit. A beloianniszi lakos gyalogosan haladt az út jobb szélén, mert ott nem volt járda. A 47-es szám előtt egy ismeretlen személygépkocsi elütötte.
Az uniós pénzügyi támogatásról tárgyalt a magyar pénzügyminiszter Salzburgban
Draskovics Tibor reméli, hogy az Európai Unió pénzügyminisztereinek két hét múlva Hollandiában ülésező tanácsában a szomszédos országok által támogatott magyar javaslatot terjesztheti elő az újonnan csatlakozott országok pénzügyi támogatásával kapcsolatban.
Az EU továbbra is fenntartja Szerbia-Montenegróval szembeni álláspontját
Az EU semmiképpen sem változtatta meg álláspontját, amely szerint Szerbia és Montenegró intézményeinek minél előbb, és minél hatékonyabban el kell kezdeniük tevékenységüket, mert csak esetleg 2006-ban jöhet szóba, hogy valamelyik tagállam referendumot szervez az önállósulásról.
A szlovákok kreatívak, a magyarok a munkamorált hozzák
A négy visegrádi ország lakosságának több mint ötven százaléka szerint országuk elsősorban az olcsó munkaerő révén járul hozzá az EU fejlődéséhez, de az ipari teljesítmény is nagy gyakorisággal fordult elő a válaszok között.
Ismét a Videoton a téma a ma esti közgyűlésen
Rendkívüli ülést tart ma este Székesfehérvár önkormányzatának közgyűlése. A képviselők nyílt ülésen tárgyalnak a Sóstói Stadion rekonstrukciójának megvalósítására létrejött négyoldalú szerződés módosításáról, míg zárt ülésen a Videoton FC Kft. üzletrészének értékesítéséről lesz szó. A közgyűlés augusztus 19-én döntött arról, hogy az önkormányzati tulajdonrészre pályázók megismerése után ma dönteken az ügyben.
Este nyolckor a Városház téren fogadják Fehérvár olimpikonját
Ma este nyolckor a Városház téren ünnepélyesen köszönti Székesfehérvár az olimpiáról hazatérő Vörös Zsuzsát. Minden idők legeredményesebb fehérvári sportolóját az önkormányzat és a város lakói közösen fogadják. Az öttusa királynőjét a Városháza erkélyén köszönti Warvasovszky Tihamér polgármester is. A közös ünneplésre mindenkit szeretettel várunk!
Tizenegyezer hallgató kezdi meg tanulmányait a Kodolányi János Főiskolán
Debrecenben sem tudott győzni a Videoton
3-0-s vereséget szenvedett a Videoton labdarúgó csapata a labdarúgó NB1. 4. fordulójában. A székesfehérvári gárda ezzel visszacsúszott a 15., kieső helyre. A Videoton a válogatott mérkőzések miatt csak két hét múlva lép pályára, szeptember 11-én a Pécset fogadják a fehérváriak.
Molnár Szimonetta lett Fehérvár Szépe 2004 - ezer ember az Arév Sportcsarnokban
Szabó Krisztián sakkozó teljesítette a nemzetközi mesteri normát
4. helyen végzett Szabó Krisztián, a kiváló székesfehérvári sakkozó a Budapesten rendezett nemzetközi nagymester tornán. Krisztián ezzel teljesítette a nemzetközi mester normát, a világranglistán pedig kb. 170 hellyel lép előre.
Finn élcsapat ellen játszott a Volán
10-0-ra győzött a székesfehérváron edzőtáborozó finn Haemeenlinna együttese az Alba Volán - FeVita ellen pénteken este. A világ élvonalába tartozó északiak esélyt sem adtak a hazaiknak, akiknek jó erőpróba volt a felkészülési mérkőzés. Pat Cortina együttese három hete készül az október elején kezdődő Interligára és a magyar bajnokságra. A mérkőzésen Simon és Csibi sérülés miatt nem léphetett jégre.A finn gárda ma a szlovák Zólyommal, holnap a Dunaújvárossal mérkőzik. A következő hétvégén az Eurotour magyarországi fordulóját Székesfehérváron rendezik, ahol bemutatkozik a válogatott élén Pat Cortina szövetségi kapitány.
Debrecenben játszik ma 20 órától a Videoton
A labdarúgó NB1. 4. fordulójában a Videoton együttese ma 20 órától Debrecenben lép pályára. A székesfehérváriak pontért utaznak a civis városba, a mérkőzés esélyese azonban a hazai együttes. A ma esti mérkőzésen várhatóan a kezdőben lesz a sérülés miatt hosszú időt kihagyó Schwarcz Zoltán.
Egyiptomi professzor az Október 6-a Egyetemről a Kodolányi János Főiskolán
A Kodolányi Főiskola vendége Professzor Dr. Adel Hammam az Egyiptomi Október 6-a Egyetem Turizmus és Hotel menedzsment Karának dékánja. (Az Egyetem nevét az Izrael ellen indított Szent háború dátuma után kapta és az azonos nevű városban -Október 6-a City- található, Gíza városa mellett.) Prof. Dr. Adel Hammam kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik, s több, turizmusra és idegenforgalomra szakosodott egyetemet alapított már.