Hírek
Ajánló az Olmützi Múzeum fehérvári kiállításához...
November 13-ától egészen január 9-ig látogatható a cseh képzőművészet 1956 és 1972 között készült alkotásainak gy gyűjteménye, melyet az Olmützi Múzeum hozott Fehérvárra. A kiállítást a Szent István Király Múzeum, az Olmützi Művészeti Múzeum rendezi a budapesti cseh Centrum és a prágai Magyar Kultúrális Központ közreműködésével.
Európa Terv 2-ről tágyalt a kormány
Az Európa Terv 2 keretében 2007 és 2013 között mintegy 6500 milliárd forint fejlesztési forrás érkezhet az országba; a programról szombati, informális ülésén tárgyal a kormány - mondta el László Boglár, a szóvivői tájékoztató idején is tartó ülésről, Budapesten. A kormányszóvivő azt közölte: ehhez az összeghez kapcsolódik még a hazai költségvetés támogatása, valamint a bevonható magyar és külföldi magántőke, így reálértéken mintegy 12.000 milliárd forintnyi fejlesztés valósulhat meg.
Egészségnap aura- és csakrafotózással a Helyőrségi Klubban
Halálos kimenetelű baleset történt szombaton dél előtt
A hideggel és az őszi idővel megnőtt a balesetek száma is
Öt súlyos és ugyanannyi könnyű sérüléssel végződő közlekedési balesetnél helyszíneltek a járőrök az elmúlt héten Fejérben. Halálos kimenetelű karambol nem történt és három balesetmentes napot is regisztráltak. Nem újkeletű tapasztalat, de említésre érdemes, hogy az időjárási és útviszonyok rosszabbra fordulásával megnövekszik a balesetek száma. A száraz, csapadékmentes napok egybeestek a balesetmentes napokkal.
Sikeres véradás volt pénteken a Városházán
Értesülve a kialakult súlyos vérhiányról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és Polgármesteri Hivatala is segíteni próbált. Felvettük a kapcsolatot a Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezetével és az Országos Vérellátó Szolgálat Székesfehérvári Véradóállomásával. Warvasovszky Tihamér polgármester kezdeményezésére, a szakmai szervezetekkel egyeztetve 2004.november 12-én véradást szerveztünk a Városházán. (Képgaléria a cikkben)
Szombaton 5-kor Szaffi a Köfém Művházban
Évértékelő közgyűlést tartott a Vörösmarty Társaság
November 11-én tartotta éves értékelő közgyűlését a Vörösmarty Társaság a Szent István Művelődési Házban. A tagok értékelték az idei munkáját és megtervezték a jövő évi programokat. Bakonyi István, a Vörösmarty Társaság elnöke elégedett az idei évvel. Véleménye szerint a társaság a viszontagságos körülmények ellenére ellátta feladatát, vagyis idén is sikerült támogatnia a székesfehérvári irodalmi életet.
"Alulról figyelni a társadalmat" - megjelent Tódor János új könyve
Megjelent Tódor János új, szociográfiákat tartalmazó kötete "Aluljárók népe" címmel. A könyvet tegnap mutatták be a Széna téri könyvtárban, előtte pedig a szerző a Fő utcai könyvesboltban dedikálta művét. A kötetben megjelent szociográfiák már korábban is napvilágot láttak különböző irodalmi folyóiratokban. A szerző a rendszerváltás óta szándékosan "alulról" figyelte a magyar társadalmat, olykor kritikus szemmel, olykor együttérzően. Hősei valós személyek, többekkel barátságot is kötött a szociográfus.
Csatornaépítésre több mint egymilliárd forintot költ a város jövőre is
Székesfehérvár a tavalyi esztendőben 1,23 milliárd forintot fordított csatornázásra, amiből elkészült az Alsóváros és a Maroshegy északi területének szennyvízelvezetése, illetve a Felsővárosban a Zámoly utca és a Szedres dűlő II. ütem csatornázása - mondta Rockenbauer Lajos a pénzügyi bizottság elnöke, csütörtökön délután a Városházán tartot sajtótájékoztatóján. Kiemelte, hogy ebben az évben 1,042 milliárdot költ a város csatornaépítésre.
Az újságárusoknál az Árgus legújabb száma
Már kapható a boltokban az Árgus c. folyóirat legújabb száma. Székesfehérvár legrégebbi és eddig egyetlen kulturális és irodalmi folyóirata az elmúlt hónapokban jelentős változásokon ment át, mind formailag, mind tartalmilag. Főszerkesztője Tódor János, helyettese pedig Szikra János lett. A legújabb szám két részre tagolódik. Az első részben a szépirodalom, a másodikban Hajnóczy emlékére írott tanulmányok kaptak helyet.
Konferencia testnevelő tanároknak és edzőknek - EYES 2004
A SZITI Szociális Egyesület 2004. november 20-án a „Sport általi nevelés európai éve” (EYES 2004) keretén belül fogyatékos és nem fogyatékos fiatalokkal foglalkozó pedagógusoknak illetve edzőknek konferenciát rendez Székesfehérváron. A rendezvénysorozat remek lehetőséget teremt arra, hogy különböző háttérrel rendelkező fiatalok, tanulók, felnőttek, tanárok találkozzanak, és együtt sportolva, egymást jobban megismerve, aktívan töltsenek el egy napot együtt.
Hangverseny és fotókiállítás a Károlyi-kastélyban
Mint minden évben, november 12-én, pénteken 20 órakor Erzsébet nap alkalmából romantikus gyertyafényes gitár és mandolin hangverseny lesz a fehérvárcsurgói Károlyi kastély kápolnájában. A Kaláka együttes Radványi Balázs mandolinosa és a fiatal Balogh Péter gitáros J.S. Bach, A. Ferreira, M. Giuliani, F. Moreno-Torroba, K-Ximbinho, J. Viñas műveket, madeirai dallamokat és magyar táncdallamokat adnak elő.
13 gólt kaptak a szerbek az olimpiai selejtezőn...
Gólzáporos sikerrel kezdte meg szereplését az olimpiai-selejtezőben a magyar férfi jégkorong-válogatott a norvégiai Stavangerben. A mieink Szerbia-Montenegró ellen kezdtek egy 13-0-s győzelemmel. A második harmadot 7-0-ás kápráztaos sorozattal zárta a magyar válogatott. A négy találatig jutó Ladányi ebben a játékrészben háromszor vette be a szerbek kapuját.
Hatodik helyen a csapat - Nyíregyháza-FC Fehérvár 0-2
A székesfehérvári szurkolók a hétköznapi, ráadásul korai időpont ellenére vonattal és autókkal vágtak neki a nem kis távolságnak, de mindannyian (80 fő!)elégedetten hagyhatták el a nyíregyházi stadiont. A Vidi az első félidei tapogatózás után a második játékrészben minden elemében felülmúlta a hazaiakat és Horváth Ferenc valamint Tóth Balázs góljaival begyűjtötték a három bajnoki pontot, s előléptek a tabella hatodik helyére.