Kék hírek
Súlyos karambol történt az Adonyi - Seregélyesi kereszteződésben
Súlyosan megsérült a sofőr és utasa abban a személygépkocsiban, mely egy másik autóval ütközött kedden délután Székesfehérváron -tájékoztatott a langlovagok.hu. Esze István zászlós, a székesfehérvári tűzoltóság szolgálatparancsnoka elmondta, hogy az Adonyi úton, egy kanyarban a Verseci út felől a Seregélyesi út felé haladó Renault Mégane összeütközött a szemből érkező Peugeot 206-ossal. A Renault keresztbe fordult az úton, a Peugeot bal oldalával az útpadkára hajtott. A Peugeot sofőrjét és utasát a mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A Renault-t vezető férfinak nem eset baja.
Biztonsági öv, gyermekülés - mától országos razzia az utakon
Rálőttek a rendőrség Teve utcai székházára
Valószínűleg gépkocsiból, sorozatlövő fegyverrel lőttek rá keddre virradóra, kevéssel hajnali fél kettő előtt a Rendőrségi Igazgatási Központ fővárosi, Teve utcai épületére - közölte Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Az ezredes tájékoztatása szerint a 12. emelet két-három ablakán keresztül hatoltak be az épületbe a lövedékek. Személyi sérülés nem történt. A lövéseket a Teve utca felől adták le - feltételezi a rendőrség. Lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés miatt rendelt el nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNYI).
Felgyújtottak egy quadot a Seregélyesi úton
Útlezárások lesznek több helyen a városban a miniszterelnöki látogatás miatt
Február 9-én Székesfehérvárra érkezik a Magyar Köztársaság miniszterelnöke Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnöki látogatással összefüggésben útlezárások várhatók a nap folyamán. A járműforgalom mellett a zárások helyenként a gyalogos forgalmat is érintik. A rendőrség az érintettek türelmét és megértését kéri. A pénteki miniszterelnöki látogatás idejére várhatóan 09.30- tól 11.30 percig lezárásra kerül a Városház tér. Ez idő alatt gyalogosan sem lehet áthaladni a téren. Az Arany János utca, Megyeház utca a Petőfi út felöl, a Jókai utca az Ady Endre út felől kerül lezárásra. További lezárások:
Újabb két gyanúsított van szabadlábon a Prikkel üggyel kapcsolatban
A Prikkel-ügy újabb két gyanúsítottjának előzetes letartóztatását szüntették meg, lakhelyelhagyási tilalmat rendelve el a két férfi ellen. A tavalyi év végén elrabolt, majd meggyilkolt mezőszilasi házaspár holttestét összeégve találták meg január elején a szomszédos Igar határában. Az ügyben még januárban őrizetbe vettek hat embert, majd elrendelték az előzetes letartóztatásukat. Azóta a mostani két gyanúsítottal együtt már három személynél rendeltek el lakhelyelhagyási tilalmat, a többiek még mindig előzetes letartóztatásban vannak. Az ügy felderítésén továbbra is 15 nyomozó és tucatnyi szakértő dolgozik.
Kendert ültetett magának, a betörő lebuktatta, most börtönbe zárták
Tizenöt balesettel búcsúzott a január - sokan nem megfelelően választják meg a sebességet
Január utolsó hetének baleseti statisztikája szerint két halálos végű baleset mellett további öt súlyos és nyolc könnyű sérüléssel végződő baleset történt Fejér megyében. Jellemzően útelhagyások és kanyarodási közben bekövetkezett balesetek teszik ki a bekövetkezett események zömét. Továbbra is sok az ittas járművezető. A balesetek között főként nem megfelelő sebesség megválasztása miatt történt ún. útelhagyásos és kanyarodás közben bekövetkezett balesetet találunk. Követési távolság be nem tartása miatt is történt baleset és több gyalogost ért sérülés gyalogátkelőhelyen való átkelés közben.
Teherautókat borított és házakat rongált a viharos szél
Betöréses lopás miatt keresi a képen látható férfit a Székesfehérvári Rendőrkapitányság
Két teherautót is felborított a viharos erejű szél Székesfehérvár környékén
Fejér megyében két pótkocsis teherautót borított fel a szél, az egyik baleset Úrhida és Székesfehérvár közötti, alsórendű úton, a másik Székesfehérvár határában történt. Ezekben a balesetekben sem sérült meg senki, csupán anyagi kár keletkezett. Hétfőn is két pótkocsis teherautót borított fel a szél a megyében. A szél lassan csendesedik, pénteken változékony időjárás várható, a hétvégén pedig ismét szeles időre van kilátás. Hózáporokat jövő hét elejére jósol az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A kórház parkolójában törték fel az autót - 19 milliót raboltak
Nem kizárt, hogy kifigyelték kifosztói azt a sofőrt, akinek az autójából, állítása szerint csaknem húszmillió forint tűnt el Székesfehérváron. A rendőrségére kedden jelentette be egy Toyota tulajdonosa, hogy feltörték és kirámolták az autóját. A bejelentő a kapitányságon arról számolt be, hogy a helyi kórház Seregélyesi úti parkolójában állította le a Toyotát, s amire visszaért a járműhöz, addigra annak már betörték az ablakát, és 19 millió forint készpénzt vittek el belőle. Azt egyelőre nem tudni, sejthette-e bárki, hogy ilyen nagy mennyiségű pénz van a kocsiban, a rendőrség ezért még vizsgálja az eset körülményeit.
Fejér megyében is tároltak az illegális németországi hulladékból
A Fejér megyei Daruszentmiklóson is tároltak 156 bála Németországból behozott hulladékot, ezt a múlt héten előzetes letartóztatásba helyezett Pető Ferenc cége szállította oda még tavaly, azóta azonban ismeretlen helyre vitték a szemetet. A Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség levélben értesítette erről a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságot. A felügyelőség tavaly novembere óta folytat közigazgatási eljárást az ügyben.
Még mindig nem tudják, kinek a holttestét találták meg
Több mint egy hónapja ismeretlen a kiléte annak a férfinak, akit egy iparvágány mellett találtak holtan Székesfehérváron, a rendőrség ezért a lakosság segítségét kéri az azonosításhoz. Az orvos-szakértői vizsgálatok szerint bűncselekmény nem történt, a férfi természetes halállal hunyt el, ám mivel a kiléte ismeretlen, a rendőrség ezért a lakosság segítségét kéri. Az ismeretlen férfi kb. 175 cm magas, 60-70 kilogramm súlyú, arca szögletes, orra kissé hegyes, haja rövid, kissé göndör, őszes szálakkal. Mellkasán, a kulcscsontnál egy tetoválás látható, ennek ábrája egy elmosódott kereszttel átszúrt vérző szív, alatta töviskoszorú.
Karácsonyfatűz miatt vált lakhatatlaná egy ház a Maroshegyen
Kigyulladt karácsonyfától borult lángba egy családi ház tetőtere szombaton délelőtt Székesfehérváron. Mihály István százados, a székesfehérvári tűzoltóság szolgálatparancsnoka a langlovagok.hu-nak elmondta, hogy a Vízaknai utcai, körülbelül 120 négyzetméter alapterületű családi ház földszinti nappalijában egy négy méteres karácsonyfa díszeit szedték le a lakók, miközben a díszvilágítás még égett a fán. A szülők rövid időre elfordultak a fától, s nem sokkal később a két kisgyermek vette észre, hogy a fa lángra kapott. A családnak a tűzoltók kiérkezése előtt sikerült kimenekülnie az épületből.