Közéleti hírek

/ 2009.08.19. 13:06:28 |

Rendkívüli Közgyűlést tartott szerdán Székesfehérvár képviselőtestülete

 Rendkívüli ülést tartott szerdán délelőtt Székesfehérvár Közgyűlése, melyen 24 nyílt és 18 zárt üléses napirendet tárgyaltak a városatyák. A nem szociális önkormányzati bérlakások esetében meghatározták a bérleti díjakat a képviselők. Az intézményfelújítások kapcsán a szűkös költségvetésről és a pályázati önrészek finanszírozásáról is szó volt. Elhangzott, hogy az idei 100 milliós keret a város 200 ezer négyzetméternyi intézményének felújítására annyi, mintha évente 5 ezer forintot költenénk egy 100 négyzetméteres ház karbantartására.
/ 2009.08.18. 17:59:46 |

Szent István Szarkofágjánál idézték fel az államalapító intelmeit

Fejér Megye és Székesfehérvár Önkormányzatának közös ünnepségét tartották a Nemzeti Emlékhelyen, ahol a hagyományoknak megfelelően a megye és a város vezetői közösen rótták le tiszteletüket Szent István szarkofágjánál. Dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke beszédében kiemelte, hogy a magyaroknak büszkének kell lenniük gyökereikre és nem másoktól várni a felemelkedés lehetőségét.
/ 2009.08.18. 17:12:07 |

Ünnepi Közgyűlés Augusztus 20. tiszteletére - hárman kaptak idén Díszpolgári címet

 Döbrentey Gyula tanár, dr. Glósz Ervin plébános és ifj. Ocskay Gábor sportoló – posztumusz kapta idén a Székesfehérvár Díszpolgára címet. A díjakat a kedden délután Augusztus 20. tiszteletére tartott ünnepi közgyűlésen adták át. Dr. Bóka Viktor jegyző ünnepi beszédében kiemelte, hogy a Szent Istváni eszme a jövő vállalását, a múlt meghaladását jelenti úgy, hogy közben a gyökereinket mindig megőrizzük.
/ 2009.08.18. 13:55:11 |

Közösen emlékezett Szent István Királyra Székesfehérvár és Fejér megye

 Székesfehérvár és Fejér megye Önkormányzata kedden kora délután hagyományosan közösen emlékezett meg Államalapító Szent István Királyunkról. A Szent István szobornál tartott ünnepségen a résztvevők koszorúkat és virágot helyeztek el a szobor talapzatánál. István király törvényeivel a keresztény tanításokat az állam minden alattvalójára kötelezővé tette. Nevéhez tíz egyházmegye megszervezése kötődik.
KÉPGALÉRIA az ünnepségről
/ 2009.08.15. 09:47:29 |

Fogadalmi szentmisével kezdődött az egyházi ünnepek sora Székesfehérváron

 A Bazilikábn Spányi Antal megyéspüspök - megújítva azt a felajánlást, amelyet Szent István király tett 1038-ban, a halála előtti napon - Szűz Mária oltalmába ajánlotta az országot pénteken este a hagyomásos fogadalmi szentmisén Székesfehérváron. Az egyházi ünnepségek sora szombaton a Nagyboldogasszony napi szentmisével folytatódott és Szent István napján, Augusztus 20-án püspöki szentmisét tartanak, majd Szent István közbenjárását kérve mond imát a megyéspüspök és a város főterén megáldja az új kenyeret.
/ 2009.08.15. 09:36:05 |

Ezer éves Fejér megye - kiállta a próbát a Szent Istváni megyerendszer

 A Fejér Megyei Közgyűlés jelenlegi és volt tagjai, tisztségviselői, a megye díszpolgárai, országgyűlési képviselői, polgármesterei, intézményvezetők, a honvédség és a történelmi egyházak, valamint a társmegyék önkormányzatának vezető képviselői vettek részt pénteken a Megyeháza dísztermében azon az ünnepségen, melyet Fejér megye fennállásának ezredik évfordulója alkalmából rendeztek.
/ 2009.08.14. 14:04:35 |

Székesfehérvár fogadalmi szentmiséjét tartják pénteken

Szent István országfelajánlásának évfordulóján, fogadalmi szentmisét tartanak pénteken este 18 órakor, a misét Spányi Antal megyéspüspök celebrálja a Székesegyházban. A főpásztor megújítja hazánk felajánlását Szűz Máriának, ahogy azt Szent István király tette 1038-ban a halála előtti napon, amikor trónörökös nélkül maradt az ország.
/ 2009.08.13. 12:07:29 |

Születésnapját ünnepelte a város legidősebb polgára

 105. születésnapját ünnepelte Varga Józsefné Havrán Mária, a város legidősebb polgára, aki 1904 augusztus 12-én született Ácson. Mária néni sorsán keresztül a XX. századi magyar történelem elevenedik meg: orosz katonák fosztogatták az otthonát, a kommunista rendszerben férje "osztályidegen" lett, 1956-ban fia külföldre távozott és csak tizenkét év múlva láthatta legközelebb. 
/ 2009.08.12. 19:15:59 |

Nullahulladék a Királyi Napokon Székesfehérváron

 Augusztus 15-én 10 és 18 óra között a székesfehérvári Királyi Napokon  rendezik meg a Gaja Egyesület szervezésében a Nulla Hulladék projektnapot. Ennek keretében a Hősök terén, a Fekvő katona emlékműnél a hulladékmegelőzés csínját-bínját mutatják be az érdeklődőknek, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. A kiállításon meggyőződhetnek arról, hogy a 10 lépéses hulladékcsökkentési programhoz egyáltalán nem kell fejre állítaniuk eddigi életüket.
/ 2009.08.12. 14:02:06 |

A Karitasz és a SZETA táborában is foglalkoznak a hátrányos helyzetű kisdiákokkal

Az Öreghegyi Karitász által szervezett táborban és a SZETA Alapítvány táborában is nyaralhatnak idén a hátrányos helyzetű fehérvári gyerekek. A Karitász által szervezett program keretében angol és német nyelvet tanulhatnak a gyerekek, míg a SZETA Alapítvány 44 kisdiáknak biztosít lehetőséget, hogy kirándulásokon, valamint kézműves és személyiségfejlesztő foglalkozásokon vegyenek részt.
/ 2009.08.12. 01:55:15 |

Zadartól Kemiig - nemzetközi kapcsolatok Székesfehérváron

 Székesfehérvárnak számos külföldi partner- és testvérvárosa van. Az elmúlt évek alatt számos rendezvény, program, kölcsönös látogatás erősítette meg a hivatalos, gazdasági, kulturális és oktatási kapcsolatokat. Emellett pedig különös figyelmet fordítanak a városok arra, hogy a személyes, baráti kapcsolatok is teret kapjanak. Ezúttal az idei tavaszi-nyári eseményeket gyűjtöttük össze.
/ 2009.08.11. 21:05:29 |

Garanciális problémák a Vörösmarty Színházban

 Csődöt jelentett a Vörösmarty Színház felújítását végző Baucont Zrt., miközben átfogó műszaki szakértői vélemény készül a felújított épület állapotáról. A három évvel ezelőtt mintegy 4,5 milliárd Forintból megvalósult beruházás kapcsán ugyanis számos hiányosság és műszaki probléma merült fel. A legnagyobb probléma a vizesedés, ami sok helyen látszik már a falak burkolatán és az egyik márványlépcső is tönkrement már.
/ 2009.08.10. 10:43:14 |

A haleszi felkelés áldozataira emlékeztek Székesfehérváron

 1849 augusztus 10-én a fehérvári polgárok fegyveresen szálltak szembe a császári katonasággal a haza és a szabadság védelmében. A kivégzett fehérvári mártírokra és a csata áldozataira emlékezve koszorúzta meg a Halesz parkban felállított emlékművet Vargha Tamás tanácsnok, Brájer Éva, a Kulturális és Turisztikai bizottság elnöke és Dr. Tiborcz Péter, a megyei közgyűlés alelnöke.
/ 2009.08.08. 16:07:42 |

Emlékezés a Halesz-ligeti fehérvári szabadságharcosokra

 Az 1849 augusztus 10-én éjjel Székesfehérvárra visszatérő császári csapatokat a Halesz-ligetnél próbálta a fehérvári felkelők mintegy kétezres csapata megállítani. A császári csapatok fegyverrel a kézben fogták el a fehérvári Gáncs Pált, Kutzka Mihályt, Uitz Ignácot, Varga Mihályt, valamint a felderítő útról visszatérő Havelka Ferencet és Hübner Andrást. Rájuk és a Világosi fegyverletétel előtti elkeseredett kűzdelem áldozataira emlékeznek hétfőn délelőtt 10 órakor a Halesz-ligetben - tájékoztatott Vargha Tamás tanácsnok szombat reggeli sajtótájékoztatóján.
/ 2009.08.08. 09:02:08 |

Vasváris diák képviselte az országot a Nemzetközi Ûrtáborban

Az idén is két középiskolás - köztük Zipperer Bernadett, a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium tanulója - képviselte Magyarországot a Nemzetközi Ûrtáborban az Egyesült Államokban. A július 24-től augusztus 1-ig tartó rendezvény során, amelyre Alabama államban, Huntsville-ben került sor, a diákok megnézhették, milyen kísérleteket végeznek az űrhajósok, s kipróbálhatták magukat az űrhajósoknak szánt szimulátorokon.