Közéleti hírek

/ 2006.12.01. 08:46:46 |

Az idén több mint 120 millió forinttal segítettek az Alcoa vállalatai

Az Alcoa Alapítvány 2005-ös pályázata alapján 42 non-profit intézményt és helyi közösséget részesített támogatásban. Ebben az esztendőben 687 ezer dollárral, azaz több mint 120 millióó forinttal segítették az Alcoa vállalatai a közösségeket. Az Alapítvány célja, hogy javítsa az Alcoa vállalatok környezetében élő közösségek életminőségét. A támogatások ünnepélyes átadására csütörtökön délután került sor a vállalat művelődési házában.
/ 2006.11.30. 20:15:34 |

Eredményes Közmeghallgatás a Városházán - a legtöbb kérdés a közlekedéssel kapcsolatban érkezett

Hagyományos, év végi közmeghallgatását tartotta ma Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata. Elsőként Warvasovszky Tihamér polgármester tájékoztatta az érdeklődőket a város gazdasági helyzetéről, majd a személyesen, levélben, illetve telefonon feltett kérdésekre válaszoltak a képviselőtestület tagjai és a hivatal irodavezetői. A 2006 november 30-i közmeghallgatás eredményesnek bizonyult, a 33 képviselőből 20 képviselő volt jelen. A legtöbb kérdés idén is a közlekedéssel kapcsolatban érkezett.
/ 2006.11.30. 09:43:16 |

Vasárnap nyit a karácsonyi vásár a Belvárosban

 Csütörtökön kapták meg a kulcsait az árusok a karácsonyi vásár faházainak. Az idén 38 árusító hely található a Városház téren. A faházak vasárnaptól nyitnak ki. Lesz két kürtőskalácsos, négy büfés, szaloncukor árusok, gyertyaöntők és díszpárnások is. Az idén is lesz Szeretetházikó és az Alba Civitan Kht is kapott faházat. A város karácsonyfáját csütörtökön díszítik a Tóparti Gimnázium diákjai. A Fehérvári Karácsony programsorozat rendezvényeiről itt talál pontos információkat.

/ 2006.11.29. 21:47:39 |

E-Mikulás és országos jótékonysági akció az Alba Plazában

 Az idei évben Székesfehérváron foglalja el rezidenciáját az „E-Mikulás”. December 2-től ugyanis az Alba Plazában elhelyezett webkamera lehetővé teszi, hogy a kisebbek és nagyobbak a világhálón keresztül figyeljék az ajándékokat osztogató Mikulást. A gyerekeknek és szüleiknek csupán a www.mikulasszolgalat.hu vagy a www.albaplaza.net címet kell begépelnie… A Mikulás rezidencia mellett a „Mikulás-gyár” elnevezésű országos jótékonysági adománygyűjtésnek is helyet ad a fehérvári Plaza. A Magyar Vöröskereszt segítségével december 9-én kezdődik és december 17-ig tart a karitatív akció.
 

/ 2006.11.29. 20:55:52 |

Õszintének és nyíltnak kell lenni - interjú az Ifjúsági és Civilkapcsolatok Bizottságának elnökével

Az Ifjúsági és Civilkapcsolatok Bizottságának új elnöke Juhász László a Válasz Egyesület önkormányzati képviselője. Fontos feladatnak tartja az elkövetkezendő ciklusra vonatkozóan, hogy megvalósítsanak egy olyan civil szolgáltató házat, ahol minőségi infrastruktúrát használhatnak majd a civilek, hiszen sok olyan szervezet van, aki az önkormányzattól kapott támogatás jelentős részét az önkormányzattól kapott helyiség fenntartására fordítja. Szeretné az azonos területen dolgozó civileket összefogásra bírni a hatékonyabb működés érdekében. Első sikereként az SZMSZ módosítás azon pontját tartja, miszerint civil szervezetek is tanácskozási jogot kapnak a közgyűlésben.
/ 2006.11.28. 15:55:06 |

A "Világunk" című vándorkiállítás évadzáró rendezvényét tartották a Városháza aulájában

A „Világunk” című vándorkiállítás évzáró rendezvényére várta az érdeklődőket november 28-án az Alternatíva Közhasznú Mozgássérült Egyesület. A Városháza első emeleti aulájában megrendezett tárlatot Székesfehérvár polgármestere nyitotta meg. A kiállításnak eddig Székesfehérváron három állomása volt, majd átlépve a megyehatárt regionálissá vált: október 27-től Tatán, november 16-tól Komáromban állították ki, december 4-től pedig Vértesszőlősön tekinthetők meg az alkotások.

/ 2006.11.28. 13:48:00 |

25 éves jubileumát ünnepelte a Sziget Utcai Óvoda

Nagyszabású ünnepséggel emlékezett ma a Sziget Utcai Óvoda az intézmény fennállásának 25. évfordulója alkalmából. Filkornné Sándor Rózsa óvodavezető a jubileum alkalmából elmondta, felfogásuk szerint a gyermek egyedi, mással nem helyettesíthető egyéniség, aki egyéni bánásmódot igényel. "Ebben az életkorban szüksége van a gyermeknek a megerősítésére. A játékot az óvodában való nevelés leghatékonyabb eszközének tekintjük és valljuk, hogy ennek kell dominálnia az egésznapos tevékenység során. "- tette hozzá. Az ünnepségen a gyermekek tánccal, szavalatokkal és szülinapi tortával ünnepelték az óvoda 25 éves jubileumát. A rendezvényen részt vett Warvasovszky Tihamér polgármester és dr. Csapó Csilla alpolgármester is.
/ 2006.11.27. 14:40:27 |

"Én nem a mennyiség, hanem a minőség híve vagyok" - interjúnk Brájer Éva képviselővel, a Kulturális Bizottság elnökével

Brájer  Éva az 2002-ben listáról került a városi képviselőtestületbe, az idei önkormányzati választásokat követően azonban a szavazatok több mint 45%-át nyerte el Maroshegyen, így egyéni képviselői helyet szerzett a testületben. "A városban, a kulturális intézményekben kiváló szakemberek dolgoznak és ezt nem udvarlásnak szánom." - mondja Brájer Éva, aki a következő négy évben nemcsak Maroshegy önkormányzati képviselőjeként, hanem a város kulturális bizottságának elnökeként is tevékenykedik majd.
/ 2006.11.27. 12:22:29 |

Zöld Suli konferencia volt hétfőn délután a Viktória központban

  Ha majd kivágtátok az összes fát, kifogtátok az utolsó halat és megmérgeztétek az összes folyót, rá fogtok jönni, hogy a pénz nem ehető. Ezzel a mottóval rendeztek Zöld Suli konferenciát hétfőn délután a Viktória Központban. A konferenciát a Környezetvédelmi és Kommunális- és az Oktatási Iroda, a Környezetvédelmi Bizottság valamint a Gaja Környezetvédő Egyesület szervezte. A fórumon ott volt Szilágyi László a Hulladék Munkaszövettség elnöke és előadást hallgathattak a diákok a város környéki erdőkről és azok állapotáról is.
/ 2006.11.27. 12:18:16 |

Eötvös József emlékérmet kapott a Pedagógus Szakszervezettól a Tóvárosi Általános Iskola

Eötvös József-emlékéremmel díjazták a Tóvárosi Általános Iskola szakszervezeti kollektíváját. A díjat a Pedagógus Szakszervet elnöke Varga László adta át hétfőn délután. Az ünnepségen Dr. Csapó Csilla alpolgármester és Boldizs Kálmánné az Oktatási Bizottság elnöke is jelen volt. A kitüntetésben részesítés célja a pedagógus-szakszervezeti  mozgalomban is az átlagon felüli teljesítmény, a folyamatosan végzett kimagasló színvonalú mozgalmi munka elismerése és további ösztönzése.
/ 2006.11.24. 18:22:24 |

Színes diplomákkal köszöntötték a város pedagógusait

 Ünnepélyes keretek között köszöntötte a város és a pedagógus szakszervezet a székesfehérvári nyugalmazott pedagógusokat a József Attila Kollégiumban pénteken délután. Az ötven, hatvan és hatvanöt éve diplomázott pedagógusok átvehették, úgynevezett "színes diplomáikat". Az ünnepességen Warvasovszky Tihamér polgármester megköszönte munkájukat kiemelve, hogy nemcsak egyszerű tudást adtak át, hanem szeretetet, erkölcsöt és emberséget is közvetítettek. A város diákjai pedig zenés műsorral köszöntötték az elismerésben részesült tanárokat.
/ 2006.11.24. 13:46:26 |

"Fogyasztók Kiváló Boltja" és a "Fogyasztók Kiváló Vendéglátóipari Egysége" címeket adtak át a Kodolányi aulájában

A „Fogyasztók Kiváló Boltja” és a „Fogyasztók Kiváló Vendéglátóipari Egysége” címek ünnepélyes átadására került sor ma a Kodolányi János Főiskola „A” épületének aulájában. Összesen 22 üzlet és vendéglátóhely részesült az elismerésben. A rendezvény megnyitóján Székesfehérvár polgármestere kiemelte, elsősorban azért értékesek ezek a díjak, mert azok bírálják el, akik igénybe veszik ezeket a szolgáltatásokat. 

/ 2006.11.24. 12:36:12 |

Polgármesteri sajtótájékoztató a zárt ülésen meghozott közgyűlési döntésekről

A tegnapi közgyűlés legfontosabb döntéseit ismertette sajtótájékoztatóján Warvasovszky Tihamér polgármester.  Elsőként a Szervezeti és Működési Szabályzat módosításáról számolt be, a döntés előtt több napon keresztül egyeztettek a pártok. Az egyeztetés sikeres volt, hiszen a közgyűlés egyhangúlag fogadta el a beterjesztett SZMSZ módosítást. Zárt ülésen döntöttek a képviselők a Gróf Széchenyi Térségi Integrált Szakképző Központ munkálatainak folytatásáról, valamint kiválasztották a közétkeztetési feladatokra kiírt közbeszerzési eljárás nyerteseit is: három pályázó nyerte el a lehetőséget, velük 2017-ig szóló szerződést köt a város.

/ 2006.11.23. 23:13:26 |

Elfogadták a Közép - dunántúli Regionális Operatív Programot - 140 milliárd érkezik a régióba

 Egyhangúlag elfogadta a Közép-dunántúli Regionális Operatív Programot a fejlesztési tanács november 23-án megtartott székesfehérvári ülésén. Bajnai Gordon fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos elmondta: a regionális fejlesztési tanácsok megerősítését tervezik, a tervezésben, a döntés előkészítésben, a döntésben és a végrehajtásban is fontos szerepet szánnak a régióknak. Hozzátette: a Közép-dunántúli régió egészében kell gondolkodni fejlesztések tekintetében, így a regionális fejlesztési tanács lehet a legjobb fóruma annak, hogy az együttműködés a két politikai oldal között elinduljon.
Kolber István a Fejlesztéspolitikai Irányító Testület tagja a kultúra, az innováció és a turizmus régiójaként beszélt a Közép-dunántúli régióról. Kiemelte a regionális operatív program mellett az ágazati operatív programok is tartalmaznak a régió fejlesztésére fordítható forrásokat.

/ 2006.11.23. 19:04:14 |

Autóbuszpályaudvar, kollégiumi helyek, őszi levélgyűjtés - közgyűlés délután

Délután fél háromkor külterületek belterületbe vonásával folytatta munkáját a képviselőtestület. Tárgyaltak a Váci Mihály Ipari Szakképző Iskola és Kollégium vizesblokkfelújításáról, az épülő autóbuszpályaudvar előtetőinek közbeszerzését is kiírták, elfogadták a Magyarországi Történeti Városok és Térségek Szövetségének Alapszabályát, az óvodai csoportok és iskolai osztályok létszámáról szóló tervezetet. Arról is döntöttek a városatyák délután, hogy amíg nincs készen az Aranykor 2004 nyugdíjas otthon, addig nem köt ellátási szerződés a város a beruházóval. A nyílt ülés végén pedig tapssal gratulált a testület Karsai Béla üzletembernek, aki George Washington díjat kapott és Márton Zoltánnak az esélyek Háza igazgatójának, aki Frim Jakab elismerésben részesült. Közüzemi díjak kérdése és a Pozsonyi úti sportpálya ügye a közgyűlés előtt - tudósítás a délelőtti ülésről