Közéleti hírek

/ 2021.12.08. 13:10:38 |

7500 forintra emelik jövőre a 65 év feletti fehérváriak egyszeri juttatását

„Ahogyan az elmúlt 3 évben, úgy jövőre is szeretnénk, hogy Székesfehérvár gazdasági teljesítményéből városunk nyugdíjas polgárai is részesüljenek! Eddig ez egyszeri, 5000 forintos juttatást jelentett minden 65. éven felüli polgárunknak, terveink szerint jövő évben ez 7500 forintra emelkedik.” – számol be a mintegy húszezer fehérvárit érintő tervekről dr. Cser-Palkovics András polgármester. A javaslatról a jövő évi költségvetés elfogadásakor dönt majd a Közgyűlés.
/ 2021.12.08. 11:36:25 |

Fák a fenntarthatóságért – páfrányfenyőket ültettek a Petőfi parkban

Szerdán reggel ültették el azt az öt Ginkgo biloba fát, az-az páfrányfenyőt a Petőfi parkban, melyeket a Weishaupt cég adományozott Székesfehérvárnak. A cég a Széphő Zrt régi partnere, ugyanis a távhőszolgáltatást biztosító kazánokban Weishaupt égők üzemelnek Székesfehérváron.
/ 2021.12.08. 10:49:02 |

Pénteken mutatják be a Fehérvári beszélgetések 4. kötetét

Vakler Lajos kötetének könyvbemutatójára a Vörösmarty Színház kávézójában kerül sor, ahol a szerzővel Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke beszélget majd.
/ 2021.12.07. 21:08:51 |

Fennállásának 30. évfordulóját ünnepli a Szegényeket Támogató Alapítvány

A Szegényeket Támogató Alapítvány alapításának 30. évfordulóját ünnepelték kedden a Székesfehérvári Civil Központban. A szeretet, az önzetlenség és a tenni akarás ünnepén köszönetet mondtak azoknak az együttműködő partnereknek, önkénteseknek, akik az elmúlt három évtizedben támogatták a szervezet munkáját, segítettek többezer nehéz helyzetbe került fehérvárinak.
/ 2021.12.07. 16:18:35 |

Emléktáblát avattak az 1956. december 7-i székesfehérvári asszonytüntetés tiszteletére

Emléktáblát avattak kedden Székesfehérváron a Hősök terén az 1956. december 7-én történt nőtüntetés tiszteletére. Székesfehérvár Önkormányzata így adózik a budapesti eseményekkel szimpatizáló fehérvári asszonyok, lányok emlékének.
/ 2021.12.07. 13:23:56 |

A fehérvári 43-as ezred által koordinált gyakorlaton is járt az MH vezénylőzászlós

Egy napon belül több helyszínre, az újdörögdi EUFOR missziós kiképzésre, majd a székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred laktanyájában zajló, önkéntes katonai szolgálatot teljesítők híradó-informatikai szakmai felkészítésére, valamint a koszovói KFOR 26 NATO misszió infokommunikációs felkészítésére is ellátogatott Kaszab Zoltán főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa Csizmadia Lajos főtörzszászlós, az alakulat vezénylőzászlósa kíséretében.
/ 2021.12.07. 07:16:57 |

Székesfehérváron is elültették a nemzeti összetartozást szimbolizáló almafákat

Székesfehérváron, a Palotavárosi tavak melletti zöldterületen, az összetartozás jegyében három almafát ültetett el Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Lehrner Zsolt, Székesfehérvár alpolgármestere és Viza Attila, a fáknak otthont adó Palotaváros önkormányzati képviselője.
/ 2021.12.06. 21:37:43 |

Az Országalmánál is köszöntötték a finn függetlenség napját

A finn függetlenség napját minden évben december 6-án ünneplik annak emlékére, hogy 1917-ben ezen a napon kiáltották ki függetlenségüket Oroszországtól. Az országban ezen a napon minden iskolára és középületre, valamint megannyi családi házra kikerül a finn lobogó. 
/ 2021.12.06. 21:28:30 |

Szabadtéri tablókiállítással ünnepli 30 éves fennállását a Szegényeket Támogató Alapítvány

Szabadtéri tablókiállítás nyílt a Fehérvári Civil Központ előtt a székesfehérvári Szegényeket Támogató Alapítvány fennállásának harmincadik évfordulója tiszteletére. Az adományosztással, karitatív akciók koordinálásával és tanácsadással foglalkozó alapítvány több mint 300 regisztrált családdal áll kapcsolatban Fehérváron.
/ 2021.12.06. 15:54:30 |

Öltözőszekrények fehérvári szociális és oktatási intézményeknek

Gyors és hatékony egyeztetéssel, valamint szervezéssel fehérvári szociális és oktatási intézményekbe kerülnek a DENSO Gyártó Magyarország Kft. által felajánlott öltözőszekrények. A társadalmi felelősségvállalás jegyében megvalósult összefogásról hétfőn sajtótájékoztatón számoltak be a Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézmény udvarán, ahova szintén került a felajánlott összesen közel 200 darab öltözőszekrényből.
/ 2021.12.06. 13:22:55 |

Székesfehérvárra látogat a HUMDA országjáró közlekedésbiztonsági oktatási programsorozata

Székesfehérvár ad otthont december 6. és 10. között a „Road Safety – a biztonság az első” néven indított országjáró közlekedésbiztonsági oktatási programsorozatnak, amelyet első és második osztályos tanulóknak szervez a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt.
/ 2021.12.05. 20:45:21 |

A második gyertyát is meggyújtották a Városház téren

Sokan gyűltek össze az ünnepi díszbe öltözött belvárosban, hogy részt vegyenek a második, a reményt jelképező gyertya meggyújtásának ünnepségén. A gyertyagyújtással együtt folytatódott az adventi programok sokasága is a belvárosban.
/ 2021.12.05. 20:39:21 |

Hanuka alkalmából közösségi futást és gyertyagyújtást tartott a Székesfehérvári Zsidó Hitközség

A fény ünnepének alkalmából a Székesfehérvári Zsidó Hitközség tagjai meggyújtották a nyolcadik, azaz utolsó gyertyát is aVárkörúton található imatermük udvarán. A gyertyagyújtás előtt több tucat futó részvételével rendezték meg a Maccabi VAC hanuka közösségi futást is.
/ 2021.12.03. 21:15:47 |

Idén is a határon túli magyar óvodáknak segítettek az Ökumenikus Adventi Jótékonysági Esttel

A felvidéki párkányi Katolikus Szent Imre Egyházi Óvodát, valamint a délvidéki Bácskossuthfalvai Napsugár Református Óvodát támogatták azzal a jótékonysági esttel, amit pénteken este rendeztek a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Az eseményen fellépett többek között a Misztrál Együttes és Nyisztor Ilona csángó népdalénekes is.
/ 2021.12.03. 16:43:13 |

Lakossági fórum lesz Alsóvárosban december 9-én csütörtökön

Lakossági fórumot tart csütörtökön az Alsóvárosban élőknek Mészáros Attila. Az önkormányzati képviselő a városrészben nemrég létrejött közösségi térben várja a résztvevőket.