Kulturális hírek

/ 2022.02.19. 18:15:10 |

A táblás játékok múltjával ismerkedhettek meg az érdeklődők a Játékmúzeumban

Szombaton a Játékmúzeum Réber-termében mutatták be Sütheő László A táblás játékok története című könyvét, majd a könyvbemutatót követően játszani is lehetett az asztalokon elhelyezett táblás játékokkal.
/ 2022.02.19. 10:22:00 |

Előadás Pesovár Ferenc örökségéről és annak fenntarthatóságáról

Újabb ismeretterjesztő előadást tartanak február 23-án, szerdán az Országzászló téri múzeumépületben, a tavaly novemberben nyílt Pesovár kiállításhoz kapcsolódóan. Ezúttal a néprajz-, néptánc- és népzenekutató örökségéről és annak fenntarthatóságáról lesz szó.
/ 2022.02.18. 18:30:00 |

Megnyílt Horváth Hella origami és paverpol kiállítása az Onyx-ban

A már ismert művek mellett újdonságok is vannak Horváth Hella tárlatán, amelyeket kiállításon eddig még nem láthatott a közönség. Az origami és paverpol képeket bemutató tárlat március 13-ig tekinthető meg.
/ 2022.02.18. 13:58:50 |

Most kiderül, ki mit tud! - február 27-én lesz az első előválogató

A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK) a hagyományokhoz híven ismét Ki mit tud? versenyt hirdetett Fejér megyei nyugdíjasok számára előadóművészet, valamint képző-, ipar- és népművészet kategóriákban. A színpadi produkciók előválogatóját 2022. február 27-én és március 6-án, vasárnap 10 órakor tartják a Malom utcai Táncházban, ahol március 20-án a gálát, február 25. és március 7. között pedig a beérkezett alkotások kiállítását is megrendezik. A belépés minden rendezvényre ingyenes, de védettségi igazolványhoz kötött.
/ 2022.02.18. 12:34:45 |

Mesével zenélek - művészeti foglalkozás a Fehérvári Civil Központban

Mesés, zenés délelőttre várja a gyerekeket Kamarás Emese a Mesi műhelybe február 19-én, szombaton. A Fehérvári Civil Központban 09.30 órakor kezdődik az a komplex művészeti foglalkozás, amelyben a zenében felbukkanó csodás kis lényekkel varázslatos mesevilágba vezeti Mesi a gyerekeket, akik az utazást követően ecsettel, színes festékekkel papírra is vethetik élményeiket.
/ 2022.02.18. 12:24:27 |

Mérföldkőhöz érkezett a Székesegyház felújítása - idén augusztusban nyílik meg a Bazilika

A Szent István-székesegyház felújításának 2019 és 2022 közötti eredményeiről számoltak be azon a bejáráson, amelynek keretében elhelyezték a belső felújításról szóló dokumentumokat tartalmazó időkapszulát is. Elhangzott, hogy a terveknek megfelelően halad a székesegyház belső felújítása, így 2022 augusztusában át tudják adni a megújult Bazilikát.
/ 2022.02.18. 07:19:15 |

A költő, a kultúrpolitikus, a főigazgató, aki a mindenséggel igyekszik mérni magát

Csütörtök este a Hiemer ház báltermébe várták az irodalom barátait. Akkor és ott mutatták be Kelemen Erzsébet: A szavak ereje – L. Simon László alkotói munkásságáról, valamint a Huszonöt év – L. Simon László műveiről című, most megjelent köteteit. A házigazda Bobory Zoltán, a Székesfehérvári Vörösmarty Társaság elnöke volt.
/ 2022.02.18. 07:10:00 |

Egyedi késztésű táblás játékokat mutatnak be szombaton a Hetedhét Játékmúzeumban

Játék- és könyvbemutató lesz február 19-én szombaton 15 és 18 óra között a Hetedhét Játékmúzeumban, ahol egy izgalmas játszóház keretében az érdeklődők Sütheő László és a Tudor játékcsalád egyedi készítésű táblás játékaival ismerkedhetnek meg.
/ 2022.02.17. 13:34:18 |

Tóth Ildikóval a főszerepben látogat Az öreg hölgy Székesfehérvárra

Az öreg hölgy látogatása című Dürenmatt-mű olvasópróbájával ismét nagy munka kezdődött a Vörösmarty Színházban. A főszerepekben Tóth Ildikóval és Gáspár Sándorral, de szinte a teljes társulat részvételével indult útjára következő nagyszínpadi előadás Bagó Bertalan irányításával és Vereckei Rita díszlet- és jelmezterveivel.
/ 2022.02.17. 12:50:40 |

Farsangi családi táncház lesz szombaton Zámolyon, a Kákics együttessel

Farsangi jelmezes táncházba várja a gyerekeket és szüleiket a Kákics együttes. A program február 19-én, szombaton 17.00 órakor kezdődik a Csoóri Sándor Művelődési Házban. Aki teheti, hozzon saját készítésű fánkot – olvasható a zenekar felhívásában.
/ 2022.02.17. 11:46:27 |

A szimfonikusok újabb koncertje a PartiTúra ifjúsági hangvesenysorozatában

Szerencsés helyteben vannak a klasszikus zenét kedvelő emberek Fehérváron. Mert: a múlt héten két nagyszerű élményben lehetett részük, de hétfőn máris itt az alkalom az újabb örömre. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar PartiTúra Ifjúsági Hangversenysorozat III., “KOMOLY(talán) ZENE” című előadására lesz  a Vörömarty Színházban.
/ 2022.02.17. 10:22:54 |

Irodalmi est pénteken, a Tamási Áron emlékévben

Folytatja irodalmi estsorozatát az Aegis Művészetért és Kultúráért Alapítvány Tamási Áron halálának 55. évfordulóján Székesfehérváron, az Igézőben. Előadást tart Fazekas Sándor irodalomtörténész, „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne“, Tamási Ábel trilógiája címmel.
/ 2022.02.17. 08:43:00 |

Farsangi operaparádé lesz szombaton a Vox Mirabilis Kamarakórussal

„Borban az igazság!” címmel rendezik a Vox Mirabilis Kamarakórus hangversenybérletének farsangi operaparádé koncertjét 2022. február 19-én, szombaton este a Szent István teremben.
/ 2022.02.16. 14:09:00 |

Újra látható lesz Aba-Novák Vilmos pannója a Csók István Képtárban

2022. február 18-tól május 15-ig Aba-Novák Vilmos: Magyar-francia történelmi kapcsolatok című pannója megtekinthető lesz a Szent István Király Múzeum–Csók István Képtárban. Aba-Novák állami megbízásként 1937-ben festette meg a pannót a párizsi világkiállításra.
/ 2022.02.16. 09:00:18 |

Diktátorok - Hahner Péter előadása a Budai úti Tagkönyvtárban

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja alkalmából Hahner Péter egyetemi docens, történész Diktátorok címmel tart előadást a Vörösmarty Mihály Könyvtár Budai úti Tagkönyvtárában.