Kulturális hírek

/ 2016.05.16. 18:46:04 |

A Varkocs szobor köré épített virágkompozíció kapta a legtöbb szavazatot

A közönségszavazatok alapján a Budai 66 Virág-Ajándék által virágba öltöztetett Varkocs szobor kompozíció lett az első helyezett, a második legtöbb szavazatot az Oázis virág által feldíszített Országalma, a harmadik legtöbbet pedig ugyancsak a Budai 66 Virág-Ajándék által feldíszített Ciszterci templom bejárata kapta. Hétfőn délután még mindegyik kompozíció teljes pompájában várta a belvárosba látogatókat.
/ 2016.05.16. 07:30:08 |

"Ahol az Úr lelke, ott a szabadság, de ez a lélek a rend lelke, nem a káoszé"

A Szentlélek nem ismer határokat, s bár az emberiség története során különböző vallásokba, felekezetekbe tömörült, sőt a keresztény hitet is többféleképpen vallja, ez a meghatározhatatlan, csupán hasonlatokkal leírható lélek mindenütt jelen lehet, ahol keressük a kapcsolatot Istennel. Ebben a kapcsolatban nélkülözhetetlen, mégis számos kérdést vet fel ez a titok.
/ 2016.05.14. 15:03:56 |

Feltárultak a Bazilika titkai az Emlékhelyek Napján

 Szombaton városunk Nemzeti Emlékhelye is kinyitotta kapuját, hogy a látogatók jobban megismerhessék a magyar királyok egykori koronázótemplomának kincseit. Az érdeklődők megcsodálhatták a korabeli ruházatokat, a hagyományőrzők pedig különleges hangszer- és fegyverbemutatókat tartottak.
/ 2016.05.14. 14:39:03 |

A Püspöki Palotát is megnyitották a pünkösdi templomtúrán

Május 14-én a Tourinform Iroda közreműködésével fedezhették fel az érdeklődők Fehérvár szakrális kincseit. A túra során a résztvevők a belvárosi templomokat látogatták meg , melyek a barokk művészet gyöngyszemei. Kitárultak a Püspöki Palota kapui is betekintést engedve a püspökség értékeibe.
/ 2016.05.14. 09:12:03 |

FEZEN 2016 - két újabb színpad kész, jövő héten jön a teljes program

A tavalyi teltház után idén tovább erősít a FEZEN: a Faithlesst, Anthraxet, Milky Chance-t és The Cultot is felvonultató dupla nagyszínpad programja után, a HammerWorld Csarnok és a sátras színpad fellépőit is bejelentették a szervezők. Fehérvár legnagyobb könnnyűzenei fesztiváljáig kereken 80-at kell még aludnunk.
/ 2016.05.13. 18:07:00 |

Pünkösdi Virágálom - virágköltemények Fehérvár belvárosában

Ünnepélyes keretek között, a Nemzeti Emlékhelyen nyitották meg pénteken délután a Pünkösdi Virágálom rendezvénysorozatot. A Gorsium Régészeti Park és Szabadtéri Kiállítás megújulásának tiszteletére a virágkötő mesterek idén az ókort idéző, pompázatos virágkompozíciókkal díszítették fel a Belváros összesen kilenc köztéri alkotását és kapuját a Nemzeti Emlékhelytől a Varkocs-szoborig.
/ 2016.05.13. 16:55:02 |

Értékmentés Öreghegyen - otthonra leltek a csalai gyűjtemény megmaradt darabjai

 A jobb sorsra érdemes egykori csalai agrártörténeti gyűjtemény megmaradt darabjait időszakos bemutató keretében láthatta a közönség áprilisban. Május 13-án állandó kiállítás nyílt az Öreghegyi Közösségi Ház emeletén az értékes tárgyakból. Az emlékszobában Felsővárosból származó bútorok, berendezési tárgyak, népviseleti darabok, mezőgazdasági eszközök és háztartási használati tárgyak láthatók.
/ 2016.05.13. 11:53:07 |

Gazdag programkínálattal vár mindenkit a XII. Feketehegy-Szárazréti Majális

Tánc- bemutatóval, zenei műsorokkal, bohó- celőadással, színpadi produkciókkal, illetve Szikora Róbert és az R-GO koncertjével is várják a Feketehegy-Szárazréti Majális résztvevőit. A kulturális eseménynek 2016. május 21-én, szombaton a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központ ad otthont. A jövő szombati ingyenes rendezvényre mindenkit szeretettel várnak a szervezők.
/ 2016.05.13. 08:41:41 |

Mindig legyél ízumflájszig - a felsővárosi svábok története

 A felsővárosi svábokat és leszármazott- aikat a nagy gazdasági válság, a világháborúk és a kommunizmus ugyan megnyomorította, de lelkileg még a legnagyobb bajban sem törtek meg. A most induló sorozatunkban az 1800-as évek közepétől egészen a huszadik század közepéig mutatjuk be ezt a különleges, kívülálló szemek elől zárt világot.
/ 2016.05.12. 18:54:40 |

Schwäbisch Gmündben gazdagította a magyar népzene hírnevét a Bakony Népzenei Együttes

Az elmúlt hétvégén Schwäbisch Gmünd, Székesfehérvár németországi testvérvárosa "Partner- városok Piaca" elnevezéssel kulturális programokkal egybekötött vásárt rendezett. Baden- Württemberg tartomány települése Fehérvár küldöttsége mellett a franciaországi Antibes-ből és az olaszországi Faenza-ból érkező csoportokat látott vendégül.
/ 2016.05.12. 12:27:29 |

Minden, ami egy női táskában elfér - folytatódik az Asszonyműhely

 Újabb programmal folytatódik az Asszonyműhely kreatív sorozat a Fehérvári Kézművesek Egyesülete szervezésében. Május 14-én, szombaton 10 órától a neszeszerek, a gyöngynyakláncok és a kitűzők készítését sajátítják el a résztvevők. A Fehérvári Kézművesek Egyesülete több mint két évvel ezelőtt indította el az „Asszonyműhely” programsorozatát, havonta egy-egy alkalommal szerveznek foglalkozást.
/ 2016.05.12. 08:19:17 |

Mesterecset pályázatot hirdet a diákoknak a Magyar Államkincstár

 Második alkalommal hirdeti meg a Mesterecset pályázatot a Magyar Államkincstár a 6-14 éves korosztály számára. A legszebbnek ítélt alkotásokat értékes ajándékokkal és sok más, hasznos meglepetéssel jutalmazzák. A választható témák: "A legboldogabb pénzérme" vagy a "START a jövőbe". A beküldési határidő: 2016. július 15.
/ 2016.05.11. 15:55:47 |

Mozart klasszikusokkal és Nokia slágerekkel zárult az Új a PartiTúra sorozat

 Záró programjához érkezett szerdàn az „Új a PartiTúra” ifjúsági hangverseny- sorozat. A Szimfonikus mobilhívás – MobilCsengőHangverseny című előadáson Mozart klasszikusok mellett felcsendültek a Nokia örökzöld "slágerei" is. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar által októberben útjára indított, négy koncertből álló sorozat nagy sikert aratott a fiatalok körében, jövőre folytatás következik.
/ 2016.05.11. 09:14:27 |

Középkori Vigadalom - minden korosztály szórakoztatására

A Koronás Park május 15-én, vasárnap 14.00 és 18.00 óra között várja azokat a családokat, akik részesei kívánnak lenni egy igazi középkori vigadalomnak! 14.00 órakor indul a pecsétgyűjtés az ajándékokért! Koronás élményekben lesz része a résztvevőknek a Babtekergő játszótéren, ahova sok szeretettel várnak minden érdeklődőt a szervezők!
/ 2016.05.11. 07:49:46 |

Pünkösdi Virágálom - hétvégére virágba öltözik Székesfehérvár belvárosa

Május 13. és 16. között Székesfehérvár zenés-táncos műsorokkal, gyermekelőadásokkal, családi programokkal ünnepeli meg a Szentlélek kiáradását a virágok és az ókori szimbólumok bűvöletében. Pénteken már tizenkettedik alkalommal öltözik virágdíszbe a pünkösdi hétvégére a belváros. A város virágkötői ebben az évben is látványos virágkompozíciókkal díszítik fel több középület bejáratát, de kerülnek virágok emlékművekre, szobrokra is.