Kulturális hírek

/ 2015.11.27. 20:36:46 |

Népzenei örömest volt a Városházán a Kákics jóvoltából

Népzenei utazásban lehetett része advent első hétvégéjén azon több mint száz fehérvárinak, akik pénteken este ellátogattak a Városháza Dísztermébe, ahol a Kákics zenekar adott műsort, megszólaltatva a magyar muzsikákat Rábaköztől egészen Moldváig. A zenekar vezetője, Tárnok Ákos elmondta, múlt hónapban Bulgáriában jártak ezzel a műsorral, és úgy gondolták itthon is bemutatják, remélve, hogy a fehérváriak körében is olyan kedves fogadtatásra talál, mint külföldön.
/ 2015.11.27. 19:55:23 |

Fehérvári programok advent első hétvégéjére

Vasárnap gyúlnak fel az adventi fények Fehérvár belvárosában, azonban már szombaton is rengeteg program lesz a városban. A Püspöki palota udvarán megnyitja kapuit az Adventi udvar és a Vízivárosi Advent is várja a látogatókat, de programokkal készül a Vörösmarty Mihály Könyvtár, a Szent István Király Múzeum, a Vörösmarty Színház is illetve a Fehérvári Kézművesek is. Fehérváron adventkor sem maradunk sport nélkül, ugyanis szombaton rendezik az I. Adventi Jótékonysági Futást.
/ 2015.11.27. 19:47:20 |

Toldy Ferenc-díjat kapott Román Károly, Fehérvár Díszpolgára

A Toldy Ferenc-díjat a Magyar Irodalom- történeti Társaság  alapította oktatók, kutatók, muzeológusok és tanárok irodalomtörténeti munkásságának elismerése céljából. Román Károlyt, Székesfehérvár díszpolgárát Toldy-díjjal tüntették ki pénteken a Vörösmarty Társaság termében. A díjazott tiszteletére az ünnepségen előadást tartott dr. Pomogáts Béla irodalomtörténész, az MTA tudományos főmunkatársa Dunántúliság az irodalomban címmel.
/ 2015.11.27. 07:50:33 |

Az Augusztus Oklahomában premierjét tartják szombaton a Vörösmarty Színházban

 November 28-án, szombaton 19 órakor mutatják be az Augusztus Oklahomában című családregényt a Vörösmarty Színházban. A fanyar humorral és megrendítő drámaisággal operáló történetben mindenki hordoz valami titkot és mindenki megszenvedett sérelmei árnyékában él.
/ 2015.11.27. 07:25:50 |

JóPont akció - adventi koncertet et szerveztek rászoruló gyerekeknek

Fehérvári gyerekeknek szóló adventi hang- versennyel folytatódott a JóPont jótékonysági akciósorozat. A felelős társadalmi gondolkodás és gondoskodás egy kiváló példáját indította útjára Lakatos Tibor, aki a maga rászorultsága mellett gondolt arra, hogy másoknak segítsen. Fontosnak tartja, hogy egy ilyen kezdeményezés mögött összefogás legyen.
/ 2015.11.26. 15:01:26 |

Teljes lélekkel-képekkel - értelmileg akadályozott fiatalok alkotásai láthatók

Az Aranybulla Könyvtár Alapítvány olvasó- termében nyílt meg a Teljes lélekkel - képekkel című tárlat, amelyen a Frim Jakab Képesség-fejlesztő Szakosított Otthon fiataljainak alkotásai láthatók. A kiállításon, amely január 8-ig látható, szőttesek, agyag- technikával készült tárgyak sorakoznak és számos kreatív ötlettel idézik meg az adventi időszakot a szakosított otthon fiataljai.
/ 2015.11.25. 18:38:53 |

Több százan köszöntötték a Katalinokat a Belvárosban és a Felsővárosban

Több százan vették körül Kati néni szobrát szerdán délután a Liszt Ferenc utcában, ahol az évtizedes hagyományokat követve virággal köszöntötték a névnapjukat ünneplő Katalinokat. A szobrot készítő Kocsis Balázs ihletője Molnár Imréné Boda Katalin volt, aki még 93 éves korában is kitolta a kordéját a piacra. A Katalin-nap a Szent Sebestyén templomnál folytatódott, este pedig batyubálon mulatozhatnak a vendégek a Felsővárosi Közösségi Házban.
/ 2015.11.25. 16:44:04 |

A Szent György alkotótáborban készült képek idén is a kórházat díszítik

Idén már 18. alkalommal szervezték meg azt a kiállítást a kórházban, melyen a Szent György alkotókör festményeit mutatták be. Azokat a képeket, melyek a nyári kéthetes tábor során készítettek a művészeti kör tagjai. A tárlat november 30-ig, naponta 12 és 14 óra között látogatható, a kórház kisebédlőjében, majd a képek a kórház szobáinak falaira kerülnek.
/ 2015.11.25. 09:24:04 |

Advent a kézművesekkel

Adventi kézműves foglalkozásokat szerveznek a Rác utcában november 28-tól. Négy egymást követő szombaton várják az alkotó kedvű felnőtteket és gyerekeket a Kézművesek Házában 9-től 17 óráig. Az első alkalommal mézeskalácsot, filcdíszeket és csuhéangyalt készítenek, lesz csipkeverés-bemutató, gyékényfonás és fafaragás. Közös adventi kiállítás nyílik "XIII. Betlehemi szép csillag" valamint "Ajándék tűvel és szeretettel" címmel november 28-án a Szent Korona Galériában.
/ 2015.11.25. 08:10:18 |

Kivilágított ég - Babiczky Tibor új könyvét mutatják be Fehérváron

November 26-án csütörtökön 17.30-kor a fehérvári Study Könyves- boltban mutatják be Babiczky Tibor Kivilágított ég című új könyvét, a költővel Czinki Ferenc beszélget. Babiczky Tibor új kötete érett költészet. Nem megrendülni, nem elérzékenyülni, de felnőtt szemmel nézni vissza a megtett útra, és előre nézni ugyanis férfias feladat. A kötet versei mégis megrendítik és elérzékenyítik az olvasót.
/ 2015.11.25. 07:51:33 |

Átszűrve címmel nyílik kiállítás a Forrás Galériában

2015. november 28-án 18:30 órától Átszűrve címmel újabb kiállítás nyílik a színház Forrás Galériájában. A kiállítás-megnyitón Hargitai Iván, a Vörösmarty Színház prózai tagozatvezetője és Svéda Dóra, az ART&ME Galéria vezetője mond köszöntőt. A tárlat 2016 január 29-ig látható a Vörösmarty Színházban.
/ 2015.11.24. 16:27:26 |

Szellemet és jellemet adtak - emlékdiplomás pedagógusokat köszöntöttek a Városházán

Emlékdiploma átadó ünnepségen köszöntöttek 52 nyugdíjas pedagógust a Városházán: arany, gyémánt, vas és rubin okleveleket adtak át a tanári munka és az életpálya megbecsüléseként. Jámbor Ferencné, a Pedagógus Szakszervezet Fejér Megyei Szervezetének elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy ez a pedagógusnemzedék példamutató felelősséget vállalt, nehéz körülmények között is a becsületes életre, a tisztességes helytállásra nevelte tanítványait.
/ 2015.11.24. 16:17:31 |

JóPont akció - adventi koncertet szerveztek rászoruló gyerekeknek

Fehérvári gyerekeknek szóló adventi koncerttel folytatódik a JóPont jótékonysági akciósorozat. A felelős társadalmi gondolkodás és gondoskodás egy kiváló példáját indította útjára Lakatos Tibor, aki a maga rászorultsága mellett gondolt arra, hogy másoknak segítsen. Fontosnak tartja, hogy egy ilyen kezdeményezés mögött összefogás legyen.
/ 2015.11.24. 14:49:21 |

A kortárs lengyel irodalom kiválóságai vendégeskednek Székesfehérváron

A Magyar Írószövetség és a Lengyel Íróegyesület együtt-működésének jegyében november 28-ig vendégeskednek Magyarországon a lengyel kortárs irodalom jeles képviselői. A három kiváló lengyel írónő, Anna Nasi³owska, Anna Piwkowska és Ma³gorzata Karolina Piekarska Székesfehérvárra is ellátogatott, ahol a Városházán a Szent Korona másolatát tekintették meg.
/ 2015.11.24. 13:41:06 |

Ismét megünneplik a Katalinokat Székesfehérváron

A hagyo- mányokhoz hűen újra megrendezik a Katalin-napi ünnepség- sorozatot Székes- fehérváron. A szervezők remélik, hogy ismét sokan eljönnek a programokra, melyek november 25-én, szerdán 17.00 órakor Kati néni szobránál kezdődnek, a Szent Sebestyén templomnál folytatódnak, majd este batyubálon mulatozhatnak a vendégek a Felsővárosi Közösségi Házban.