Kulturális hírek

/ 2015.06.24. 20:23:24 |

Ünnepség és bemutatónap Szent László napján

Szent László királyra emlékeznek június 26-án, pénteken Székesfehérváron. Koszorúzást tartanak az uralkodó Prohászka ligeti szobránál, majd 11.00 órakor az Alba Plaza előtti téren rendezik meg a „Fehérvár katonái” bemutatónapot.
/ 2015.06.23. 15:07:16 |

Próbajátékok az Alba Regia Szimfonikus Zenekarnál

Szakmai zsűri előtt zajlanak a meghallgatások az Alba Regia Szimfonikus Zenekarban. Az önálló intézményként működő együttesbe első körben a vonós szekció helyeit pályáztatták meg. A húsz helyre hetvennégyen jelentkeztek. A jelentkezőket a zenekar művészeti vezetője, Drahos Béla, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertmestere, Kuklis Gergely és Pólus László gordonkaművész, a Magyar Állami Operaház szóló csellistája hallgatta meg.
/ 2015.06.23. 13:52:23 |

Zágrábi útra várja az érdeklődőket a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat

 A Székesfehérvári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat a helyi nemzetiségi napon, Szent László király ünnepén, 2015. június 27-én autóbuszos kirándulást szervez, melynek úticélja Zágráb. Szeretettel hívják és várják a horvát nemzetiségűeket és a horvát kötődésűket, továbbá mindazon érdeklődőket, akik kedvelik a horvát kultúrát!
/ 2015.06.23. 13:12:59 |

Szombaton tartják a Szőlős Pákozd Gasztro-találkozót

 Szombaton délelőtt 10.00 órakor a Halfőző Nap megnyitójával kezdődik a Szőlős Pákozd Gasztro-találkozó. A Hősök terén tartott egész napos programon kulturális és hagyományőrző műsorokkal kedveskednek a résztvevőknek Pákozdon. A délelőtt folyamán halfőző verseny, borkóstoló és borverseny is várja az érdeklődőket. Ezt követően a délutáni órákban kulturális fellépők, sztárvendégek színesítik az eseményt.
/ 2015.06.22. 19:46:38 |

Modern grundmese - június 27-én mutatják be A Pál utcai fiúkat Seregélyesen

Június 27-én, szombaton mutatják be Seregélyesen egy szabadtéri előadás keretében A Pál utcai fiúkat. A modern grundmese rendezője Kalányos Tamás, a producer Sajtos József, a helyi általános iskola igazgatója. Az előadás szereplői helyi és környékbeli iskolások, fiatalok. A darab különlegessége abban áll, hogy a jelenetek szövegét maguk a szereplők írták, akik ezzel a dramaturgia alakításában is főszerepet kaptak.
/ 2015.06.22. 15:02:12 |

The sound of Europa - fehérvári kórus is szerepel a válogatás CD-n

Székesfehérvár legnagyobb meglepetésére és örömére egyetlen magyar kórusként, a Zemlényi Katica által vezetett Vox Mirabilis Kamarakórus került fel a The sound of Europa CD, amely tartalmazza Európa nemzeti kórus muzsikáját. Azért is meglepő, és kiemelkedő ez az elismerés, mert a kórust általában inkább egyházzenei fesztiválokon, rendezvényeken lehet megtalálni.
/ 2015.06.22. 11:42:21 |

Ákos koncert és Magyar Nap a FEZEN-en

Július 31-én, pénteken csak hazai előadók lépnek fel: a FEZEN nagyszínpadán Ákos, a Magna Cum Laude és a Hooligans is ott lesz de Fehérváron ünnepli 25 éves fennállását a Sex Action is, illetve itt búcsúzik a fehérvári közönségtől a Subscribe. Az eddigi metaltúlsúly után, idén kevésbé szigorú zenék következnek: minden idők legütősebb FEZEN-e várható idén.
/ 2015.06.22. 09:02:16 |

Fehérvári sikerek - arany minősítést kapott a Prospero Színkör

Arany minősítést kapott a Prospero Színkör az I. Komlói Amatőr Színházi Találkozón. A Micskó Zoltán által rendezett Két páros című előadást a zsűri a legjobbak közé sorolta, valamint alakításáért Solymossy Zoltán elnyerte a legjobb mellékszereplő díját.
/ 2015.06.21. 21:36:54 |

Mozdulatlan legendák - eltáncolták Fehérvár ezer éves történelmét

Az Alba Regia Táncegyüttes "Mozdulatlan legendák"címmel mutatta be új produkcióját a Vörösmarty Színházban vasárnap este. Az ötven táncost, három zenekart és a mozgókép adta lehetőségeket is felvonultató műsor hét tételben mutatta be Székesfehérvár történelmét és a tánc évszázadokon átívelő korszakait. Az ötletgazda és koreográfus Majoros Róbert, az együttes művészeti vezetője volt.
/ 2015.06.21. 15:15:35 |

Hétfőn kezdődik a XXII. Fehérvári Csipkehét

 2015. június 22-26-a között tartják meg a XXII. Fehérvári Csipkehetet. A kezdőknek és haladóknak egyaránt szóló felnőtt csipkeverő szaktáborban a résztvevők megismerkedhetek a korai flandriai és olasz csipkék elkészítésének módjaival is. A Művészetek Házában szervezett eseményre sok szeretettel várnak minden érdeklődőt a szervezők.
/ 2015.06.20. 23:33:09 |

Nyitott ajtókkal várták a titkok keresőit a Múzeumok Éjszakáján

A Múzeumok Éjszakáján vezetéssel egybekötött séta indult a Városházán, ahol évről-évre különlegességekkel és újdonságokkal találkozhatnak még a visszajárók is. A látogatók megismerkedhettek a Városháza történetével, és művészeti értékeivel és a "titok" jegyében fény derült a Magyar Szent Korona titokzatos történetére is. A Múzeumok Éjszakáján 25 helyszínen, 75 programmal várták az érdeklődőket.
/ 2015.06.20. 11:52:55 |

Tűzzel-Vassal - kovácsok, késesek és népi mesterségek ünnepe a Rác utcában

Idén már 12. alkalommal rendezte meg a Tűzzel-Vassal Fesztivált a Fehérvári Kézművesek Egyesülete. Az évek során több helyszínen is volt a fesztivál, amelyet 2010 óta a Rác utcában rendeznek meg. Az idei fesztiválon kinyíltak a Rác utca udvarai és mindenhol más-más programmal várták egész nap a látogatókat. Évről évre növekszik a késesek száma és idén már 40 késes, fegyverkovács kiállító jött el Székesfehérvárra.
/ 2015.06.19. 08:35:16 |

Kulka János színművész lesz a Viktória Központ vendége

Kulka János színművész vendégeskedik június 25-én csütörtökön 17 órától a Viktória Rehabilitációs Központban. A rendezvényre a belépés ingyenes, de adományokat köszönettel fogadnak a központ javára. Minden érdeklődőt szeretettel várnak az Erzsébet utca 20. szám alatti intézménybe.
/ 2015.06.18. 16:06:22 |

Egy könyv, amely méltó emléket állít a HTBK két évtizedes munkájának

 Ünnepélyes keretek között mutatták be a Városháza Dísztermében csütörtökön délután a „Húsz év barátságban” című könyvet, amely a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezetének 20 éves fennállása alkalmából jelent meg. A jeles alkotás a nemzeti értékek, a honvédelem, a hazafiság, és az értékmegőrzés mentén ismerteti a civil szervezet két évtizedes fennállását.
/ 2015.06.18. 15:20:51 |

Tóth Gabi és a Mrs. Columbo is fellép a hétvégén a Fehérvári Kultúrkorzón

Székesfehérvár idén sem bízza a véletlenre a turisták és a városlakók hétvégi szórakoz- tatását, a Fehérvári KultúrKorzó rendezvényének köszönhetően júniustól augusztusig ismét zenés produkciók szórakoztatják a Belvárosban az idelátogatókat. A sorozat következő eseményeire június 19-én pénteken és június 20-án szombaton kerül sor, fellép többek között Tóth Gabi, az Ülőstrike és a Mrs. Columbo is.