Kulturális hírek

/ 2011.11.22. 11:18:46 |

Jótékonysági koncert a Csillag Születik sztárjaival

 Jótékonysági koncertet szervez az Aranyeső Alapítvány december 3-án a Vodafone Sportcentrumban (ARÉV Sportcsarnok), melyen a Csillag Születik sztárjai lépnek színpadra. Fellépnek többek között László Attila, Szabó Ádám, Varga Viktor és Veres Róbert. Támogatói jegyek elővételben a Hétpettses Óvódában és az Ákos jegyirodában kaphatók.
/ 2011.11.22. 09:15:01 |

Adventi programok Székesfehérvár belvárosában

 A Püspöki Palotában ismertették Székesfehérvár Önkormányzatának és a Székesfehérvári Püspökségnek az összehangolt adventi programjait. Advent időszaka elsősorban lelki felkészülés kell, hogy legyen és ezt a célt szolgálják a közösen szervezett programok is - mondta a város polgármestere dr. Cser-Palkovics András. Spányi Antal megyéspüspök arra hívta fel a figyelmet, hogy szeretnék az adventi időszak készülődés jellegét visszaadni és ebben segíteni a programokkal.
/ 2011.11.22. 08:49:32 |

Advent a várakozás ideje

 Advent a Szent András ünnepéhez (november 30.) legközelebbi eső vasárnappal, illetve annak előestéjével kezdődik és négy hétből áll. Az év legcsendesebb időszaka, aminek első vasárnapja a vízkereszt utáni első vasárnapig tartó karácsonyi ünnepkör és az egyházi év kezdete. Az adventi koszorú a remény jelképe, hogy nem a sötétség és a halál, hanem a világosság és az élet győzedelmeskedik.
/ 2011.11.21. 17:00:39 |

Fehérvár Hangja - december 9-én a Vodafone Sportcentrumban lesz a döntő

 Több hónapos előkészület után kialakult az a 12 fős csapat, amelyből december 9-én valaki megkapja a Fehérvár Hangja címet, és a címmel járó nyereményeket. A szakmai zsűri közel száz fiatal meghallgatása után választotta ki a 24 elődöntőst, akik közül már csak 12-nek maradt esélye a végső győzelemre. A részletekről hétfőn kora este sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők.
A cikkben VIDEÓ található!
/ 2011.11.19. 12:16:39 |

Hetedhét Játékmúzeum lesz a neve a Hiemer-házba költöző Moskovszky és Réber gyűjteménynek

 Az idei játéktörténeti konferencia fő témája a múzeum közönség- kapcsolatainak tudományos lehetőségei az új fehérvári játékmúzeum épületében, ugyanis hamarosan a teljesen megújult Hiemer-házba költözik a Moskovszky-család játékgyűjteménye és Réber László grafikus könyvillusztrátor hagyatéka. A konferencián jelentették be, hogy Hetedhét Játékmúzeum néven működik majd az új helyen a gyűjtemény.
/ 2011.11.18. 08:48:38 |

III. Országos Gregor József Énekverseny Székesfehérváron

 A világhírű operaénekes emlékére immár harmadik alkalommal szervezi meg az országos megmérettetést a Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. A november 18 és 20-ig tartó nyilvános versenyen szeretettel várják az érdeklődőket.
/ 2011.11.16. 13:08:42 |

Csajos estet tartanak a Barátság Moziban

Ismét Csajos estre várják - nem csak - a hölgy nézőket november 17-én, csütörtökön 18 órától. Az alkalom témája: "Nőnek lenni..."Az est a Barátság moziban kezdődik, a Született feleség című francia vígjáték vetítésével. A filmben realisztikus ábrázolásban végigkövethetjük egy átlagos házasszony sikertörténetét, sok-sok humorral megfűszerezve. A filmet követően egy meghívott sztárvendéggel, Szalay Kriszta színésznővel rendeznek beszélgetést a kávézóban.
/ 2011.11.16. 08:35:29 |

Reneszánsz estet és táncházat rendeznek a Megyeháza Lovagtermében

Reneszánsz Estet és Táncházat tartanak november 18-án pénteken 17 órától a Megyeháza Lovagtermében. A rendezvényen közreműködik a Tabulatúra Régizene Együttes és a III. Béla Lovagrend. Az estre, amelynek folyamán lesz  koncert, hangszerbemutató, táncbemutató és táncház is, minden érdeklődőt szeretettel várnak.
/ 2011.11.14. 10:11:13 |

Péntekig lehet jelentkezni a szépkiejtési versenyre

 Lázár Ervin műveiből készülhetnek a gyerekek a Városi Könyvtár Sziget utcai Tagkönyvtárának szépkiejtési és prózamondó versenyére. Az intézmény hagyományos megmérettetését november 21-én, hétfőn tartják, jelentkezni péntekig lehet. A szépkiejtési és prózamondó versenyen az általános iskolák 3. és 4. osztályosai vehetnek részt.
/ 2011.11.14. 09:54:42 |

Fehérvár Hangja elődöntő - izgalmak és sikerek az Alba Plazában

 A hétvégén tarották a Fehérvár Hangja verseny elődöntőjét az Alba Plazában. A négytagú zsűri – Kelemen Angelika jazz-énekesnő, Pély Barna zenész, a United frontembere, Vörös Tamás zenész, zenetanár és Quintus Konrád színművész, a Vörösmarty Színház megbízott igazgatója – mindkét napon 12-12 versenyzőt hallgatott meg. Közülük választották ki a nap végén a december 9-én, a Vodafone Sportcentrumban megrendezésre kerülő döntő résztvevőit.
A cikkben VIDEÓK találhatók!
/ 2011.11.14. 07:21:33 |

Szent Erzsébet napi gyertyafényes koncert a fehérvárcsurgói Károlyi kastélyban

 A Fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyban idén is lesz Szent Erzsébet napi gyertyafényes koncert. November 18-án, este 7 órakor Lorenz Mühlemann svájci akkord citera művész ad koncertet. Az “akkord citera” hangja nem hasonlítható a magyar citerához, mivel a dallamot a jobbkéz, a kiegészítő akkordokat pedig a balkéz játssza. A programban klasszikus és népzene is hallható lesz.
/ 2011.11.12. 20:07:57 |

Fehérvár Hangja - megkezdődött az elődöntő

 Megkezdődtek a Fehérvár Hangja tehetségkutató verseny elődöntői. A nagy érdeklődéssel várt eseményen szombaton és vasárnap 12-12 versenyző méretteti meg magát. Közülük kerülnek ki azok, akik a december 9-i nagyszabású a Vodafone Sportcsarnokban rendezendő gálán is részt vehetnek.
A cikkben VIDEÓ található!
/ 2011.11.11. 11:50:32 |

Pilinszky Jánosra és Németh Lászlóra emlékeztek a Szent István Művelődési Házban

Németh László - Pilinszky János emlékülést rendeztek a Szent István Művelődési Házban. Az egyetemes magyar kultúra kiemelkedő jelentőségű alkotóinak emléke előtt Székesfehérvár önkormányzata, a Vörösmarty Társaság, a Kodolányi János Főiskola, valamint a Szabadművelődés Háza is tisztelgett. Székesfehérvár polgármestere megnyitó beszédében kiemelte: soha nem volt akkora szükség a kulturális értékek átadására, ápolására mint a XXI. század elején.
/ 2011.11.10. 11:51:47 |

Kézműves alkotásokat várnak a IX. Betlehemi szép csillag pályázatra

 A Fehérvári Kézművesek Egyesülete, az Öreghegyi Magyarok Nagyasszonya Plébánia és a Szent István Művelődési Ház meghirdeti a IX. Betlehemi szép csillag pályázatot, amelynek célja, hogy segítse a méltó felkészülést a Karácsonyra, Jézus születésének ünnepére. A pályázaton ifjúsági és felnőtt kategóriában hivatásos kézművesek, és műkedvelő alkotók, alkotócsoportok egyaránt részt vehetnek.
Részletek a cikkben!
/ 2011.11.09. 07:32:51 |

Megérkeztek a könyvek - a Városi Könyvtár is részt vett a Márai programban

 Már érdemes keresni a Városi Könyvtár tagkönyvtárainak polcain azokat a könyveket, amelyek a Márai-program keretében érkeztek Székesfehérvárra. Az intézmény egyéb eseményekkel is várja az olvasókat: folytatódik Fischer Imre kineziológus, pszichológus „Magunkról – őszintén” című beszélgetés-sorozata, megtartják a hagyományos szépkiejtési és prózamondó versenyt, valamint decemberben lesz kedvezményes könyvvásár is a feleslegessé vált kiadványokból.