Kulturális hírek

/ 2008.01.22. 00:41:59 |

Fejér megye kastélyai, várai - rajzpályázatot hirdettek gyerekeknek

Az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület és az ART Stúdió "Fejér megye kastélyai, várai" címmel hirdetett rajzpályázatot. A pályázaton részt vehet a megye összes óvodása és általános iskolása, aki szeret rajzolni vagy festeni. pályázatot hétfőn délelőtt a Városházán hirdették ki és március elsejéig várják a munkákat az ART Stúdióba. A pályázat védnöke Iszkaszentgyörgy polgármestere Gáll Attila illetve a Károlyi József Alapítvány részéről Károlyi Angelika. A program fővédnöke pedig Székesfehérvár polgármestere Warvasovszky Tihamér.
/ 2008.01.17. 00:00:17 |

Miss Regio Regia 2008 és Mr. Sárm 2008 - vasárnap lesz a megyei döntő

 Január 20-án vasárnap délután öt órától a Fehérvár Televízió élőben közvetíti a Szent István Művelődési Ház Szent István terméből a „Miss Regio Regia 2008” Szépségverseny megyei döntőjét. A jelöltekre a szepsegfesztival.hu oldalon is lehet szavazni. Az első rendezvény sikere után idén már második alkalommal is rendezik meg a Közép-dunántúli Régió szépségfesztiválját. A „Miss Regio Regia 2008” Szépségverseny regionális döntőjét Veszprémben tartják majd.
/ 2008.01.11. 14:58:33 |

Várhatóan februárban választják meg a Vörösmarty Színház és a Szabadművelődés Háza igazgatóit

 Tavaly ősszel írta ki a város képviselőtestülete az önkormányzati fenntartású Vörösmarty Színház igazgatói posztjára a pályázatot. Jelentkezni január 9-ig lehetett, borítékbontást pedig pénteken délelőtt tartottak a Városházán. A Kulturális Bizottság elnöke a Vörösmarty Színház és a Szabadművelődés Háza igazgatói posztjára beérkezett pályázatok borítékbontása után tartott sajtótájékoztatót. Mint mondta a Szabadművelődés Háza vezetői posztjára négy pályázat érkezett. A Vörösmarty Színház igazgatói posztjára eddig heten jelentkeztek, bár elképzelhető, hogy postára feladott pályázat érkezik még jövő hét elején.

/ 2008.01.07. 22:32:57 |

Pénteken rendezik a 11. Városi Diákgálát a Barátság Házában

 A Bugát Pál Egészségügyi és Környezetvédelmi Szakképzőiskola tizenegyedik alkalommal rendezi meg a Városi Diákgálát. Az idei rendezvényen a város összes középiskolája képviselteti magát így várhatóan több százan lépnek majd színpadra. Lesz klasszikus és modern tánc, hastánc, vers- és prózamondás, népzene, szólóének és színdarab. A gálát január 11-én, pénteken 17 órakor kezdik a Megyei Művelődési Központ(Barátság Háza) színháztermében.

/ 2008.01.01. 12:11:22 |

Babonák, hiedelmek január 1-én

A január 1-i évkezdés a Gergely-féle naptárreform után vált általánossá. Az új év első napjához számos hiedelem, babona kötődik, mert ennek a napnak a lefolyásából következtettek az egész évre. Így pédául semmit sem szabad ezen a napon kiadni a házból, mert akkor egész évben minden kimegy onnan. Igyekeztek tartózkodni a veszekedéstől, házi viszálykodástól. Női munkatilalmi nap is volt, nem szabadott mosni, varrni, fonni, de az állatokat sem fogták be újévkor...
/ 2007.12.12. 13:00:32 |

A múlt hagyománya és a jövő lendülete - jazz karácsony a Városház téren

Az idei évben „Jazz Karácsony” elnevezéssel közös karácsonyi koncertet szervezett Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata a Kodolányi Művészeti Tanszékének tanáraival. Az eseményre 2007 december 18-án 18 órai kezdettel kerül sor a Városház téren felállított karácsonyi színpadon. A koncertről Mits Gergely, a Kodolányi János Főiskola Művészeti Tanszékének vezetője és Farkas Tamás, az önkormányzat sajtószóvivője tájékoztatott. Mits Gergely elmondta, a KJF jazz tanszéke örömmel vette a város megkeresését azzal kapcsolatban, hogy működjenek közre és csináljanak valami jót közösen.
/ 2007.12.12. 08:50:25 |

Tervezd meg a saját Bőrgyáradat

 Látványterv pályázatot hirdetett a Bőrgyár Kulturális Egyesület. A fehérvári közönség bevonásával szeretnék megtudni, hogy a látogatóik milyennek képzelik, milyen funkciókkal, milyen tartalommal töltenék meg a helyet, ha ők dönthetnének. Ötleteiket rajzolt, írott, vagy plasztikus (makett) formában várják. Arra buzdítják a közönséget, hogy rajzolják le milyennek képzelik el a Bőrgyár külső illetve belső tereit, színeit, stílusát. Letölthető homlokzati rajz a Bőrgyár honlapján található.
/ 2007.12.12. 08:26:20 |

Tudományos szenzációval folytatódik a Mindentudás Egyeteme Székesfehérváron

A Mindentudás Egyeteme sorozat folytatódik csütörtökön, december 13-án 17 órától. Oberfrank Ferenc az MTA KOKI ügyvezető igazgatója "Az agykutatás társadalmi és gazdasági jelentısége", illetve Haller József, a Magatartás Neurobiológiai Osztály vezetője "Agymőködés, szorongás, szorongásgátlás" címmel tartanak elıadást. Az est zárásaként Székesfehérváron köszönthetjük a Junior Prima Díj tudomány kategóriájának egyik idei kitüntetettjét, Rózsa Balázst. "3D mikroszkópok: új utak az agykutatásban és a gyógyszerfejlesztésben" címő előadásában először itt mutatja be a szélesebb közönség számára is a világon egyedülálló eszközeit. Részletes program!
/ 2007.12.12. 07:59:07 |

Ingyen ölelést mindenkinek!

 Több mint fél tucat feltűnően csinos, fiatal lány sétált Székesfehérvár főterén, kezükben kartonlapokból készült táblákkal. A lányok ugyanis ingyen adták az ölelést és ezt írták tábláikra is. Félreértés ne essék, főiskolai hallgatókról van szó, akik szociális munkásnak tanulnak. Az "ingyen ölelés" ötlete Amerikából ered, nem feltétlenül az ünnepekhez kötött, bár a karácsony közeledtével egyre inkább aktuális. A lányoknak ugyanis ez az akció nem tananyag s nem is a vizsgájuk része. A kis csapat csupán egy lélekmelengető pillanatot ajándékoz a "rászorulóknak", azoknak főképp, akiknek lehet, hogy csak egy érintésre lenne szükségük a hétköznapokban.

/ 2007.12.11. 16:54:40 |

Tájékoztató az esélyegyenlőségről és a szakképzés átalakításáról

A legutóbbi közgyűlés legfontosabb, oktatással kapcsolatos döntéseiről tájékoztatott ma az Oktatási Bizottság elnöke. Boldizs Kálmánné többek között beszámolt az esélyegyenlőségi intézkedési tervről és az „új TISZK-ek” megalakulásáról is. A városi szakközépiskolákat tömörítő szervezetek irányító rendszerének kialakítására és működtetésére már első körben is 100-200 millió forintos összegekre pályázhat a város,  ezt követően pedig infrastrukturális fejlesztésekre is lesznek majd pályázati kiírások.
/ 2007.12.06. 21:33:06 |

A Ferplay társaság "nulladik akciója" a Táncsics Mihály Általános Iskolában

 Nagy örömmel fogadták a Táncsics Mihály Általános Iskola tanárai és diákjai azokat fotókat és könyveket, valamint azt a festményt, melyet a Ferplay Macskakő Kulturális Társaság adományozott az oktatási intézménynek december 6-án, Mikulás napján. Hermán Piroska, a társaság titkára vagy két tucat könyvet adományozott az iskola könyvtárának, köztük olyan értékes atlaszokat, melyeket David Attenborogh neve fémjelez.

/ 2007.12.06. 06:28:23 |

Szent Miklós püspök ünnepe, Mikulás napja

 A katolikus egyház december 6-án emlékezik meg szent Miklós püspökről és világszerte ünneplik Szent Miklóst, aki a gyermekek legkedveltebb szentje. Nyugaton a X. század óta tartják ezt a napot. A keleti egyházak máig egyik legtiszteltebb szentje. Szent Miklós püspök a nagylelkű és bőkezű felebaráti szeretetével a karácsony előhírnöke lett. Legendája a különböző népek ajkán más és más változatban élt tovább, ennek megfelelően a jótevő szent neve is hol Szent Miklós, Heiliger Nikolaus, Santa Claus, Mikulás, hol meg Télapó, Karácsony apó, vagy Fagy apó.
/ 2007.12.04. 11:07:29 |

Szerdán indul útjára az Ötletpályázaton díjazott alkotások vándorkiállítása

 Szerdán indul útjára az a vándorkiállítás Székesfehérváron, melynek keretében az Ötletpályázatra beérkezett diákmunkákból láthatnak válogatást. A pályamunkákat december 5-től január közepéig az Art Stúdióban tekinthetik meg az érdeklődők. A tárlaton mintegy negyven olyan alkotás nézhető meg, amik ősszel érkeztek a város által meghirdetett Ötletpályázatra. A díjazott pályamunkák mellett több olyan rajz és festmény is látható a kiállításon, amit különösen jónak talált a zsűri.
Képek a legjobb diákmunkákról!