Fehérvári Színes

/ 2017.07.10. 07:52:41 |

Család nélkül nevelkedő gyerekeknek rendeztek tábort

Idén ötödször vehetnek részt a Siker táborban a saját családjuk nélkül nevelkedő kamaszok a fehérvári „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület és a Fáy András Alapítvány együttműködése jóvoltából július 7-e és július 22-e között.
/ 2017.07.09. 10:59:00 |

Nagy kalandok és maradandó élmények a katonai táborban

Az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred kétszer egyhetes turnusban szervezett ifjúsági tábort a középiskolás diákok számára. A 13 és 18 éves kor közötti résztvevők a tábor során megismerkedtek a rendfokozatokkal, az álcázási- és túlélési technikákkal, valamint az alapvető katonai alaki szabályokkal. Részt vettek paintball és kispuska lövészeten, és egy éjszakba nyúló menetgyakorlaton is.
/ 2017.07.06. 13:12:03 |

Egészségfejlesztő foglalkozások a Napraforgó Városi Napközis Táborban

Az „e-Bug” egészségre nevelő oktatási program segítségével, játékos formában, élményekre alapozva vezették be a gyerekeket a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának szakemberei a mikroorganizmusok rejtélyes világába csütörtökön, a bregyó-közi Napraforgó Városi Napközis Táborban. Az izgalmas formába öltöztetett, gyerekek nyelvére lefordított „tananyagot” tartalmazó programot minden turnus egy-egy napján bemutatják a szakemberek.
/ 2017.07.06. 08:25:09 |

Királyok és királynék útja - kerékpáros túra indul

A Magyar Kerékpárosklub Székesfehérvár és Térsége Területi Szervezetének idei utolsó szervezett kerékpáros túráján a résztvevők ellátogatnak Veszprémbe és meglátogatják az útvonal környékének eldugott látnivalóit. A túra július 8-án szombaton reggel 7 órakor indul a Petőfi parkból.
/ 2017.07.05. 16:26:14 |

Városnéző séták és buszos kirándulás a Fehérvári Tourinform ajánlatában

Pénteken és szombaton este ismét könnyed, mesélős tematikus városnéző sétára invitálja az érdeklődőket a Tourinform Iroda. Szombaton délután igazi kulturális csemegének ígérkezik az a kirándulás, amely során Gorsiumban a Pompeji kiállítást, Fehérvárcsurgón a Károlyi Kastélyt tekinthetik meg a résztvevők.
/ 2017.07.05. 12:00:34 |

Júliusi feladatok a kertben - Németh László kertészmérnök tanácsai

Ahogyan a júliusi meleg, úgy tértek vissza a tavalyi kártevők is. Fejlődnek az amerikai lepkekabóca lárvái, melyek fehér lepellel borítják növényeinket, és természetesen itt van a vándorpoloska is. A védekezéshez kontakt (Full 5 CS, Cyperkill, Decis, Karate) és felszívódó (Mospilan) szer egyaránt használható, de tapadószer (Nonit, Keratív) hozzáadása javasolt. Figyeljünk az élelmezésügyi várakozási időre!
/ 2017.07.05. 07:53:36 |

Ma még lehet jelentkezni a jövő heti Napraforgó táborba

Idén is hat héten át fogadja a tábor a táborozókat, szombat és vasárnap kivételével a Napraforgó Városi Napközis Tábor. A Bregyóban július 3 és augusztus 11 között hat turnusban, hétköznapokon 08.00-tól 16.00-ig várják a gyerekeket. Aki a július 10-én, jövő héten hétfőn kezdődő turnusra szeretne menni, ma még leadhatja a jelentkezését.
/ 2017.07.04. 13:31:41 |

Elindult a jelentkezés a Lecsófőző Vigasságra

Elindult a jelentkezés a XIII. Fehérvári Lecsófőző Vigasságra: a Fehérvári Programszervező Kft. 2017. július 3–13. és augusztus 21–24. között várja a csapatok jelentkezését a főzőversenyre. Az idei már a tizenharmadik lesz a Lecsófőző Vigasságok sorában. Szeptember 16-án várhatóan ismét több száz üstben rotyog majd a lecsó, és a nap végére kiderül, ki lesz 2017-ben a Lecsókirály.
/ 2017.07.04. 08:33:18 |

Egy hét Szent Lászlóval - a lovagkirály táborába várják a diákokat

Árpád-házi Szent László és családja áll a középpontjában annak a tábornak, amely a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumban lesz július 10-e és július 14-e között. Szent László táborába a 6 és 12 év közötti diákokat várják reggel 8 és délután 16.30 között. 

/ 2017.07.04. 08:01:11 |

28 nap és FEZEN - Alice Cooper, Shaggy, Scooter és a The Offspring is Fehérváron

Augusztus 2-5-e között, sok más előadó mellett, Székesfehérvárra érkezik Alice Cooper, a The Offspring, Glenn Hughes, a Blind Guardian, az Ignite, a Saxon, a Halott Pénz, Shaggy, a Scoooter vagy olyan hazai legendák, mint a Tankcsapda és az Ossian.
/ 2017.07.03. 16:15:22 |

Izgalmas programok gyerekek százainak Velencén és a Bregyóban

Gyerekek százai töltik a vakációt idén is a Székesfehérvár Önkormányzata által szervezett nyári táborokban. Velencén dél-amerikai indián táborral nyitották a szezont, a Bregyóban zajló napközis táborban pedig mától hat héten át rengeteg izgalmas, hasznos és tartalmas programmal várják az iskolásokat.
/ 2017.07.01. 18:24:54 |

Sok százan voltak szombaton a belvárosi fúvós fiesztán

Szombaton fúvós dallamok járták át a Belvárosi utcákat. Az idei Fehérvári Fúvószenekari Fesztiválra Dániából a Kobenhavns Kommunes Skoleorkester érkezett, itt volt a Kiskunhalasi Városi Fúvószenekar és a Várpalotai Bányász Fúvószenekar is és a szervező Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar is nagy sikerű koncertet adott a Belvárosban sok száz ember előtt.
/ 2017.06.30. 11:02:56 |

Azimutoló lesz a Pákozdi Katonai Emlékparkban július 1-jén

Július 1-jén szombaton 10 órától Azimutoló lesz Pákozdon az V. Emlékparki Nyár keretében. A program során játékos formában mutatják be a tájékozódás módját a hadtörténelemben, a katonai tevékenységekben, valamint a résztvevők tényleges tájékozódási ismereteket sajátíthatnak el.
/ 2017.06.30. 08:34:50 |

Gyermektelen pároknak szerveznek foglalkozásokat

„Gólyára várva” programsorozat indult a gyermektelen pároknak. A SZÉNA Egyesület azoknak a pároknak szervez foglalkozásokat, akik hiába várnak a gyermekáldásra, valamiért ez mégsem sikerül. A csoportfoglalkozások tematikus és önsegítő foglalkozások egyben. A Gólyára várva című program következő előadását július 6-án, csütörtökön 17 órakor Böröndi Mónika tartja arról, hogyan hat a jóga a női és a férfi szervezetre, valamint hogyan segítheti a fogantatást.
/ 2017.06.30. 08:07:10 |

Vízipisztoly csata lesz Palotavárosban július 9-én

Palotaváros központi parkjában rendeznek vízicsatát július 9-én 13.30 órakor. Az izgalmas nyári játékhoz csak vízi pisztolyra van szükség. A részvétel ingyenes, de csak vízi pisztollyal lehet játszani, vödör, flakon nem megengedett.