Sporthírek

/ 2018.07.17. 07:26:57 |

Ma kezdődik a Nu Skin Öttusa Eb Fehérváron - hazai éremesély több számban

A hagyományok és az idei eredmények alapján is több számban lesz magyar éremesély a kedden kezdődő székesfehérvári öttusa Európa-bajnokságon. Új helyszínen, a Széna téri sportcsarnokban lesz a vívás. Az úszást a Csitáry G. Emil Uszodában, a lovaglást és a kombinált számot pedig a Bregyó Szabadidő Központban bonyolítják le.
/ 2018.07.16. 16:19:40 |

Frissebb, jobb lesz a Vidi, ígéri a vezetőedző a BL-selejtező előtt

Hétfő délután tartotta sajtótájékoztatóját a MOL Vidi FC a Dudelange elleni BL-visszavágó előtt. Mint ismert, a fehérvári csapat 1-1-es döntetlent ért el Luxemburgban, így ha nem is előnyből, de idegenben lőtt góljának köszönhetően kedvezőbb helyzetből várja a visszavágót. A Vidit Marko Nikolics vezetőedző mellett Kovácsik Ádám képviselte.
/ 2018.07.16. 09:01:13 |

Kedden hazai pályán is bemutatkozik a Vidi a Bajnokok Ligája idei kiírásában

Az F91 Dudelange elleni BL-selejtezővel hivatalosan is megkezdte a 2018-19-es idényt a Vidi, az együttes 1-1-es döntetlent ért el Luxemburgban. A visszavágó július 17-én, kedden 20:15 órakor lesz a Pancho Arénában. A találkozóra elővételben a Piac tér 4. szám alatt található VidiShopban és online vásárolhatók jegyek, illetőleg meccsnapon, a mérkőzés előtt két órával nyitnak a Pancho Aréna pénztárai.
/ 2018.07.15. 13:13:17 |

Tenisz - Férfi Szuperliga a Bregyóban az ország legjobbjaival

Magyarország nyolc legjobb csapatának részvételével rendezték vasárnap a Bregyóban a tenisz Férfi Szuperliga verseny fehérvári fordulóját. A Budaörsi SC, a Diego SC, a GYAC, a Kőszegi SC, a Pasarét Tenisz Klub, az MTK és a hazai pályán versenyző Siófoki Spartacus SE - Bregyó TE teniszezői versenyeztek egymással.
/ 2018.07.13. 22:11:22 |

Junior atlétika világbajnokság - Endrész Klaudia hetedik lett távolugrásban

A 160 ország 1466 versenyzőjét felvonultató Junior Világbajnokság negyedik napján, mindkét ARAK-os atléta kiválóan szerepelt! Endrész Klaudia, miután 11. helyen kvalifikálta magát a döntőbe sokat lépett előre. Nem csak ellenfeleivel, hanem a versenypályára lépéskor leszakadó zivatarral is meg kellet küzdenie a finalistáknak. 
/ 2018.07.13. 13:59:12 |

Biztos építkezés és fejlődés - fiataljaiban és rutinos kézilabdázóiban bízik az Alba Fehérvár KC, csak két játékost igazoltak

Két új igazolással, de az előző szezon csapatára építve kezdte meg felkészülést az Alba Fehérvár KC. A női kézilabda bajnokság nyolcadik helyezettje tapasztalt játékosaira, idegenlégiósaira, saját nevelésű fiataljaira és az ambíciózus szerzeményekre alapozva vág neki a következő szezonnak. A két igazolás egyaránt Békéscsabáról érkezett: Szarka Adrien balszélső, Györkös Rebeka kapus posztra, de a szakmai stábban is vannak változások.
/ 2018.07.13. 10:53:10 |

Jövő héten kezdődik a Székesfehérváron a Nu Skin Felnőtt Öttusa Európa-bajnokság

Jövő héten, július 17 és 23 között rendezik Székesfehérváron a Nu Skin Felnőtt Öttusa Európa-bajnokságot. Húsz ország 116 versenyzője érkezik Székesfehérvárra. Az egyéni versenyben 48 női és 53 férfi nevezés van és mind a női, mind a férfi mezőny jelentős. 
/ 2018.07.12. 07:30:10 |

Mátó Sára futamgyőztesként került a középdöntőbe, Takács Boglárka 30. lett

A Junior Világbajnokság második napján Tamperében két ARAK-os versenyzőért is szoríthattunk. 400 gáton megkezdte szereplését Mátó Sára. A 46 indulóból először az előfutamokból a legjobb 24 közé kellett kerülni. A hat előfutam első három helyezettje automatikusan továbbjutott, és a legjobb hat időeredményt elérő atlétával egészítik ki a középdöntő mezőnyét.
/ 2018.07.10. 19:57:59 |

Nem bírt a Vidi a luxemburgi bajnokkal, 1-1-es döntetlen a BL-selejtező első mérkőzésén

Nagyon keveset mutatott a szezon első tétmérkőzésén a MOL Vidi FC. A Dudelange bátran, agilisan játszott a magyar bajnok ellen, igaz a fehérváriak jobban sáfárkodtak a helyzeteikkel, mindössze két (!) kaput eltaláló próbálkozásukból egyet értékesítettek. Kovácsik Ádám a kapuban messze a mezőny legjobbja volt, még úgy is, hogy benne volt a Dudelange egyenlítő góljában. Visszavágó egy hét múlva Felcsúton.

Dudelange - MOL Vidi FC 1-1 (0-1)

Gólszerző: Mélisse, ill. Huszti.

/ 2018.07.10. 17:49:42 |

A címvédő otthonában kezdi a bajnokságot az Alba Fehérvár KC

Elkészítette a hazai élvonalbeli bajnokságok sorsolását a Magyar Kézilabda Szövetség. A 2018-19-es női NBI nyitányán kemény feladat vár a fehérváriakra, mivel a Bajnokok Ligája-győztese és a hazai pontvadászat címvédője, a Győr otthonában kezdik a menetelést szeptember elején. A harmadik forduló sem tartogat sokkal könnyebb meccset, akkor a Ferencváros otthonában lép pályára Deli Rita együttese. A két nagyon nehéz derbi közé ékelődik be az első hazai meccs: az előzetes tervek szerint szeptember kilencedikén a Kisvárda látogat a Köfém csarnokba. A lebonyolítás nem változik, a tizennégy csapat huszonhat forduló alatt játszik egymással, egyszer otthon, egyszer idegenben.
/ 2018.07.10. 16:43:06 |

Nagy Angéla személyében magyar bajnok hölgyversenyzőt igazolt a Videoton Box Club

Nagy Angéla „Angi” 19 esztendős, ökölvívással 2014-ben, Debrecenben kezdett el foglalkozni, juniorban és ifiben összesen háromszor nyert magyar bajnokságot, több korosztályos Európa,- és világbajnokságon is részt vett. „Szeretnék a felnőttek mezőnyében is magyar bajnok lenni, kontinens,- és világbajnokságon szerepelni, valamint kijutni az olimpiára” - emelte ki bemutatkozó edzésén az ifjú hölgy, aki júliustól Fehérváron, Kiliti Ferenc vezetésével készül a versenyekre.
/ 2018.07.09. 08:55:00 |

Amatőr ökölvívás - Kiliti Tamás ezüstérmet szerzett a hétvégi Matyó Kupán

Hétvégén Mezőkövesden, a Matyó Kupán adtak pofonokban gazdag találkozót egymásnak az ország legjobb amatőr ökölvívói, kiegészülve ukrán, svéd és román harcosokkal. Kiliti Tamás, a Videoton Box Club 56 kilogrammos versenyzője az első napon, Mátyás Krisztiánnal mérkőzött és egyhangú pontozással győzött. A másik ágról Csóka Nándor, a súlycsoport első számú válogatott bunyósa jutott a döntőbe, aki szoros, pontozásos mérkőzésen nyert, így Kiliti Tamás ezüstéremmel tért haza Székesfehérvárra.
/ 2018.07.07. 23:19:46 |

Cerbona Fehérvár Futófesztivál - ezren futották körbe a várost

Az Alba Triatlon SE által szervezett futófesztiválon ezernél is többen vettek futócipőt, és álltak rajthoz, hogy Székesfehérvár történelmi Belvárosát átszelve hét vagy tizennégy kilométeren, váltóban, vagy akár a félmaratoni távot teljesítve célba érjenek.
/ 2018.07.07. 14:53:26 |

Ezüstérem, országos csúcs és ötödik hely az ARAK-atlétáktól az ifi EB-n

Még a célfotó sem tudta eldönteni a különbséget, így holtversenyben lett ezüstérmes az ifjúsági Európa-bajnokságon Győrben Takács Boglárka a 100 méteres síkfutásban. Ráadásul mindezt korosztályos országos csúccsal érte elaz ARAK kiválósága. Endrész Klaudia távolugrásban volt döntős és lett ötödik.
/ 2018.07.06. 23:38:33 |

Válogatott hátvédet igazolt a Vidi - Hangya Szilveszter Fehérváron folytatja

Hangya Szilveszter személyében újabb játékos - ezúttal egy hátvéd - érkezett a tavalyi kieső Vasastól Fehérvárra. A klub harmadik nyári igazolása a középpályán bevehető Berecz Zsombort követte Angyalföldről Sóstóra. Hangya már edzésbe állt új csapatánál, de korábbi kézműtétje miatt ma még külön tréningezett.