Sporthírek

/ 2018.05.30. 20:35:09 |

A Kihívás Napján ismét sportolt Székesfehérvár

Hajnali áloműző tornával, uszodai mozgással indult, majd egész nap folytatódott a Kihívás Napja fehérvári programsorozata. A város kategóriájában évek óta az elsők között van a legalább negyed óra testmozgást végző lakók számát tekintve, és idén is számtalan alkalmat kínált azoknak, akik szántak tizenöt percet a mozgásra. 
/ 2018.05.30. 17:39:59 |

Négy sportág öt bajnokcsapata a Városházán

Az Alba Fehérvár U16 és U18 kosárlabdacsapata, a Diákolimpia országos döntőjét megnyerő Tóvárosi Általános Iskolás labdarúgócsapata, a sikeresen szerepelt U13-as diákröplabdások a Felsővárosi Általános Iskolából, valamint a Magyar bajnok U16 lány rögbicsapat tagjai látogattak szerdán délután a Városházára. A gyerekeknek Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere gratulált a szép eredményekhez.
/ 2018.05.30. 12:46:17 |

Tánc: Pauker Barbara két aranyat hozott a világbajnokságról

Május 23–27. között rendezték meg a horvátországi Pulában a 16.IDF (International Dance Federation, Nemzetközi Táncszövetség) World Dance Championship elnevezésű világbajnokságát. A vébén ott volt, és két aranyérmet is szerzett Pauker Barbara, a fehérvári Free Spirit egyesület versenyzője.

/ 2018.05.30. 09:20:48 |

A Vidi ünnepélyes éremátadására várják vasárnap a szurkolókat

Akárcsak 2015-ben, idén is a Magyar Király Hotel előtti térre hívják a szurkolókat, hogy együtt ünnepelhessék a Videoton történetének harmadik bajnoki címét. A bajnoki serleg és az aranyérmek átadására június 3-án, vasárnap 15 órakor kerül sor.
/ 2018.05.30. 07:46:25 |

Júliusban kezdődik a Sóstói Stadion műszaki átadás-átvétele

Kedden este a bajnokcsapat törzsszurkolóival találkozott a város vezetése. A köszönet mellett arról is tájékoztatták a szurkolókat, hogy a kivitelezővel a jövő héten egyeztetnek a részletekről, de az új stadion várhatóan július végére készül majd el, akkor indul majd a műszaki átadás-átvétel, valamint az engedélyeztetési és hitelesítési eljárások - írta közösségi oldalán Cser-Palkovics András Fehérvár polgármestere.
/ 2018.05.30. 00:44:24 |

Áloműző tornával indult a Kihívás Napja Székesfehérváron

Éjfélkor a Csitáry G. Emil Uszoda előtt kezdődtek el a Kihívás Napja fehérvári programjai. Az áloműző tornagyakorlatokat lelkes sportemberek végezték és utána többen úsztak is egyet a medencében. Szerdán városszerte sportprogramok várnak mindenkit, hogy idén ismét Székesfehérvár legyen a legsportosabb település. A Kihívás Napjának célja az, hogy kedvet teremtsen a mozgáshoz és az egészséges életmódhoz.
/ 2018.05.29. 11:42:19 |

Fehérvári triatlonosok a balatonkenesei féltávú országos bajnokságon

Az Alba Triatlon és a Family Triatlon is indított versenyzőket a 1900 méter úszásból, 90 kilométer kerékpározásból és a félmaratoni távnak megfelelő futásból álló féltávú országos bajnokságon.
/ 2018.05.28. 19:56:03 |

Egylabdás meccsen tartotta meg pályaelőnyét az Albával szemben a Falco

Tizenhárom pontos hátrányt is leküzdött az Alba a kosárlabda bajnokság elődöntőjének első mérkőzésén és elképesztően szorossá tette a végjátékot Szombathelyen. Az olykor parázs csatában a második félidőben a fehérváriak domináltak, de a dudaszó előtt a hazaiak eldöntötték a csata első felvonását.

Falco KC - Alba Fehérvár 90-88 (24-19) (29-22) (10-23) (27-24)

/ 2018.05.28. 15:15:23 |

Karate: fehérvári sikerek három városból

A hétvégén is sűrű volt a Fehérvár Karate Akadémia versenyzőinek programja, a tehetséges karatékák három helyszínen küzdöttek a szebbnél szebb érmekért.

/ 2018.05.28. 08:30:16 |

Két fehérvári ezüstérem a Tini Országos Súlyemelő Magyar Bajnokságon

Két ezüstérmet szereztek az utánpótlás korú fehérvári súlyemelők szombaton, Ászáron, a Jászai Mari Általános Iskolában, a Tini Országos Súlyemelő Magyar Bajnokságon. A Fehérvár Rugby Club súlyemelői két második helyezéssel tértek haza, Kalló Vazul (U12) és Nagy Ferenc (U16) is ezüstérmes lett.
/ 2018.05.28. 00:08:49 |

Diadal és ünneplés - a bajnok Videotont köszöntötték a Városház téren

Miután végig irányítva, két gólt lőve legyőzte a Videoton a Honvéd gárdáját, egy fordulóval a labdarúgó bajnokság vége előtt bebiztosította első helyét a Videoton. Ez a fehérvári klub harmadik magyar bajnoki címe, amelyet a mérkőzés helyszínén Felcsúton, majd éjjel a fehérvári Városház téren is alaposan megünnepeltek a szurkolók.
/ 2018.05.27. 21:29:11 |

Legyőzte a Honvédot, harmadszor bajnok a Videoton!

Végig irányítva, két gólt lőve legyőzte a Videoton a Honvéd gárdáját, ezzel pedig egy fordulóval a bajnokság vége előtt bebiztosította első helyét a tabellán.

A Városház téren este 11 órától várják a szurkolókat!

/ 2018.05.25. 12:55:27 |

Futva a tiszta, egészséges Székesfehérvárért - már hetedszer

Hetedik alkalommal rendezik meg a környezetvédelmi világnapon a Tiszta Egészséges Székesfehérvárért tömegfutást. Június első vasárnapján a megszokott helyszínen és távokon futhatnak a nevezők a Várkörúton.
/ 2018.05.24. 16:24:30 |

Megfelelni a kihívásnak – idén is sokan fognak mozogni Fehérváron

Challenge Day, vagyis A Kihívás Napja – kanadai eredetű, itthon a Magyar Szabadiősport Szövetség által felügyelt egynapos tömeges sportolás, mozgás. Az esemény, amelyen minden város bizonyíthatja, mennyire sportosan élnek lakói. Székesfehérvár hagyományosan aktív a versenyben, így lesz ez jövő szerdán is.
/ 2018.05.23. 20:54:45 |

Kikapott az Alba Fehérvár KC az utolsó bajnokin, de így is nyolcadik helyen zárta a szezont

Ugyan a Dunaújváros három góllal felülmúlta a fehérváriakat, de az MTK Debrecen felett aratott győzelmének köszönhetően az Alba a nyolcadik helyen zárta a női kézilabda NBI 2017/18-as szezonját .A fehérváriak helytálltak a szomszédvárban, de a bravúr ezúttal elmaradt.

Dunaújváros – Alba Fehérvár KC 30-27 (16-13)