Országos hírek

/ 2010.10.08. 07:51:35 |

Ismét lesznek tartalékos katonák

Nincs hadsereg tartalékosok nélkül - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a Feltöltés 2010 elnevezésű szimulációs hadkiegészítési gyakorlat bemutató napján. A tárcavezető bejelentette: elkészült a tartalékos rendszer újbóli felállításának elgondolása, a jövő héten dönt a felállítás módjáról. Elmondta: a korábbi árvizek és a mostani ipari katasztrófa is ráirányította a figyelmet a tartalékos haderő hiányára.
/ 2010.10.07. 09:38:08 |

Jelentős adókedvezményre számíthatnak a gyermekes családok

A személyi jövedalamadó-rendszert nem csak a jövő évre, hanem 2013-ig törvényben rögzíti majd a kormány – tudta meg az index.hu. Mintegy 300-400 milliárd forinttal több marad a munkát vállalóknál, elsősorban a gyermekesek számíthatnak jelentős adókedvezményre. Ezt a költségvetési lyukat úgy kívánják betömni, hogy az adójóváírásra jogosultak körét szűkítik, a jövedéki adót emelik, az energiaszektort sújtó Robin Hood-adót meghosszabbítják, illetve a távközlési szektorra extraadót vetnek ki.
 
/ 2010.10.06. 11:38:29 |

Szüreti időszak - itt a mustgáz veszély

Fejér megyében nem, de az országban már két halálos áldozatot követelt idén ősszel a mustgáz. A must erjedése során keletkező szén-dioxid, gyakorlatilag színtelen-szagtalan, oxigént kiszorító alattomos gáz, ami a bajba jutottak megsegítésére érkezők között is szedheti áldozatait.
/ 2010.10.03. 21:48:30 |

Terheléses támadás érte a választási tájékoztató rendszert

Terheléses támadás érte vasárnap kora este a választási tájékoztató rendszert - mondta el Vetési Iván, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának miniszteri biztosa. Mint mondta, fél- és háromnegyed kilenc között észlelték, hogy terheléses támadás érte az informatikai rendszert, emiatt egy ideig lassabban frissült a választási tájékoztató oldal, a www.valasztas.hu.
/ 2010.10.03. 19:35:27 |

A Fidesz-KDNP sikerét vetítik előre a politológusok

 A Fidesz-KDNP sikerét vetíthetik előre az önkormányzati választásokon a korábbi években mértnél alacsonyabb napközbeni részvételi arányok, míg a viszonylag nagy számú észak-magyarországi voksok egyértelműen a Jobbiknak kedvezhetnek az MTI által megkérdezett politológusok szerint.
/ 2010.10.03. 18:09:11 |

Országos részvétel: a választók 41,7 százaléka szavazott fél hatig

A választásra jogosultak 41,77 százaléka, 3.419.160 ember járult az urnákhoz a vasárnapi önkormányzati választásokon 17.30 óráig az Országos Választási Iroda adatai szerint. A részvételi arány 17.30 órakor Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt a legmagasabb, 50,56 százalék, ami 227.107 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Hajdú-Bihar megyében volt, 38,06 százalék, ebben a megyében 166.844-en voksoltak.
/ 2010.10.03. 17:34:44 |

15 óráig a választók 31,47 százaléka szavazott

 A választásra jogosultak 31,47 százaléka, 2.575.979 ember járult az urnákhoz a vasárnapi önkormányzati választásokon 15 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint.  A 2002 önkormányzati választáson 34,66 százalék szavazott 15 óráig. A négy évvel ezelőtti önkormányzati választáson a választásra jogosultak 34,77 százaléka voksolt 15 óráig.
/ 2010.10.03. 15:17:36 |

Délután egy óráig a választásra jogosultak 23,68 százaléka szavazott Magyarországon

A választásra jogosultak 23,68 százaléka, 1.937.972 ember járult az urnákhoz a vasárnapi önkormányzati választásokon 13 óráig az Országos Választási Iroda adatai szerint. A részvételi arány 13 órakor Nógrád megyében volt a legmagasabb, 28,35 százalék, ami 48.178 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Bács-Kiskun megyében volt, 21,27 százalék, ebben a megyében 92.996-an voksoltak.
/ 2010.10.03. 13:17:02 |

Országos részvétel: 16,31 százalék szavazott 11 óráig

választásra jogosultak 16,31 százaléka, 1.335.008 ember járult az urnákhoz a vasárnapi önkormányzati választásokon reggel 11 óráig az Országos Választási Iroda adatai szerint. A részvételi arány 11 órakor Heves megyében volt a legmagasabb, 19,83 százalék, ami 50.880 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Zala megyében volt, 15,31 százalék, ebben a megyében 36.983-an voksoltak.
/ 2010.10.03. 10:02:55 |

6.6 százalékos az országos részvételi arány kilenc órakor

 A választásra jogosultak 6,6 százaléka, 540.022 ember járult az urnákhoz a vasárnapi önkormányzati választásokon reggel 9 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint. A részvételi arány 9 órakor Heves megyében volt a legmagasabb, 8,45 százalék, ami 21.673 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Pest megyében volt, 6,09 százalék, ebben a megyében 59.218-an voksoltak. Fejér megyében a választók 6.79 százaléka járult az urnákhoz.
/ 2010.10.02. 12:01:34 |

Hatodik alkalommal választ önkormányzatokat az ország

A rendszerváltozás óta hatodik alkalommal tartanak Magyarország csaknem 3.200 településén önkormányzati választásokat vasárnap. A választók polgármesterre, megyei önkormányzati, települési képviselő-testületi, illetve kisebbségi önkormányzati képviselőkre szavazhatnak, a budapestiek pedig főpolgármestert is választhatnak. A választás egyfordulós, és az nyer, aki a legtöbb szavazatot kapja. Mivel nincs eredményességi küszöb, akár egyetlen szavazattal is polgármesterek vagy képviselők lehetnek a jelöltek.
/ 2010.10.01. 10:07:37 |

Délutánig lehet igazolást kérni a választásokra

Pénteken 16 óráig kérhetnek igazolást azok, akik nem a lakóhelyükön, hanem a bejelentett tartózkodási helyükön akarnak szavazni az önkormányzati választáson. Az önkormányzati képviselők választásán csak azok kérhetnek igazolást, akiknek a lakóhelyükön kívül bejelentett tartózkodási helyük is van. Õk is csak abban az esetben szavazhatnak a tartózkodási helyen, ha azt 2010. június 16. előtt jelentették be, és a szavazás napjáig nem szűnt meg.
/ 2010.09.28. 12:40:56 |

Újra divatba kell hozni az olvasást

 Ritkán és keveset olvasnak a fiatalok, és szövegértésben is elmaradnak északi rokonainkhoz képest, pedig ez későbbi érvényesülésükben, a gazdaság növekedésében, valamint társadalmunk jövőjében is nagy szerepet játszik. Ezért a Magyar Olvasástársaság és a Nemzeti Tankönyvkiadó összefogott: meghirdetik az Olvasóvá Nevelési Programot, hogy ezzel is népszerűsítsék és már egészen fiatal korban megszerettessék az olvasást.
/ 2010.09.28. 08:38:26 |

150 ezer új munkahely 2011 és 2014 között

Az új kormány a következő tíz évben egymillió új munkahelyet kíván létrehozni, ebből 2011-2014 között 150 ezret - mondta Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. A foglalkoztatáspolitikai államtitkár az Új Széchenyi Tervet és az új kormány foglalkoztatási elképzeléseit ismertetve arra figyelmeztetett: a magyar gazdaság egyik sajátossága, hogy növekvő GDP esetén sem bővül azonnal a foglalkoztatás.
/ 2010.09.27. 09:35:38 |

Januártól jön a 16 százalékos egykulcsos személyi jövedelemadó

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter megerősítette, hogy 2011 január elsejétől egykulcsos adórendszer és családi adózás lesz Magyarországon. A nyilatkozatban Matolcsy György hangsúlyozta, hogy 2011 január elsejétől Magyarországon 16 százalékos családi személyi jövedelemadó rendszer lesz.