Közlemények
Forgalomkorlátozások a Majális miatt Székesfehérváron
Megkezdődött az útfelújítás a Berényi úton - három hétig lesz forgalomkorlátozás
A Berényi út felújítási munkálatai miatt 2006. április 26án (szerdán) 12 órától a Berényi út – Szekfű Gy. u – Széna tér – Mikszáth Kálmán utcai csomópontban az alábbi forgalmi változások kerülnek bevezetésre. Az első ütemben (amelynek várható időtartalma két hét) a csomópont Széna tér felőli részének lezárása miatt a Széna téri útra a Szekfű Gyula utca, a Mikszáth Kálmán utca és a Berényi út irányából nem lehet behajtani, valamint a Király sor, Gáz utca, Rákóczi út irányából közlekedő járművek is csak a Mikes Kelemen utcáig hajthatnak be.
Tájékoztató a 2006-os országgyűlési képviselő választás második fordulójáról
Dr. Gógl Árpád - FIDESZ, KDNP
Molnár Albert - MSZP
Holocaust emléknap a Zsinagóga emlékműnél
Közös megemlékezést tart Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Székesfehérvári Zsidó Hitközség április 14-én 10 órakor a Holocaust emléknapja alkalmából a Zsinagóga emlékműnél. Az Alba Regia Centrum előtti téren a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola diákjai adnak műsort. A rendezvényre tisztelttel hívjuk és várjuk a tiszteletüket kifejezni szánédkozókat.
Székesfehérvári segítség a gátak mellett
Székesfehérvár mint régiószervező központ szerepet vállal az árvíz elleni védekezésben. Az önkormányzat a városban foglalkoztatott közmunkásokból 30 főt biztosít a Fejér megyei, illetve a Komárom-Esztergom megyei megelőző intézkedésekhez. Az Alba Volán Rt. is felajánlotta segítségét, a cég a munkába bekapcsolódók szállítását vállalta fel térítésmentesen.
Élelmiszer áruház épül Feketehegy-Szárazréten
Sportprogramok mindenkinek szombaton a Palotaváros szívében
Tájékoztató a 2006. évi országgyűlési képviselő választásról
Forgalomkorlátozás szerdától a buszpályaudvar átépítése miatt
Fejérvíz közlemény - Ne vezessenek belvizet, csapadékvizet a csatornába
Télen a vízmérők és a használaton kívüli vízvezetékek elfagyhattak, és a fagy okozta károk most, az enyhülési időszakban jelentkeznek. Az elfagyott mérő cseréjét és a mérőn keresztül elfolyt víz díját a jogszabályok szerint a fogyasztónak kell megfizetnie. Kérik, fogyasztóikat, hogy ne juttassanak a szennyvízcsatornába belvizet, talajvizet, hólevet, és esővizet. A szennyvízcsatornába kerülő többletvíz a csatorna elvezető képességét ellehetetlenítheti, emellett a csatorna alsóbb szakaszán kiléphet az így bevezetett víz, lakóingatlanokat veszélyeztetve. A szennyvíztisztító telepre lökésszerűen érkező, nagymennyiségű többletvíz a tisztítási technológiát is felboríthatja.
Forgalomkorlátozások a Belvárosban és környékén az ünnepségek alatt
Az 1848-as március 15-i forradalom megemlékezései alatt az alábbi forgalomkorlátozások kerülnek bevezetésre. Kérjük, hogy a lezárt parkolókból a gépjárműveket március 14-én (kedd) reggel 0700 óráig szíveskedjenek eltávolítani. A parkolóban hagyott gépjárművek elszállításra kerülnek!
Bajnoki nyitány - forgalomkorlátozás a Fehérvár FC-Ferencváros mérkőzés miatt
Február 26-án 11.30-kor Székesfehérváron a Sóstói Stadionban kerül megrendezésre a Fehérvár FC – Ferencváros FC NB I-es bajnoki labdarúgó mérkőzés. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság közleményben tudatja az érintettekkel, hogy február 26-án 09.00 óra és 14.00 óra közötti időben lezárásra kerül a Stadion III. Kapuja és a temető kerítése közötti átjáró, a Temető utca a Szárcsa úti kereszteződésnél, a Csíkvári út a Széchenyi útnál, illetve a Stadion IV-es bejáratánál. Ehhez kapcsolódóan a Csíkvári út Batthyány út felöli járműforgalma az Állatkórháznál a Vásártéri út felé terelésre kerül.
A vízórák ellenőrzésére hívja fel a figyelmet a Fejérvíz Zrt.
Forgalomkorlátozás a Hiemer-ház felújítási munkálatai miatt a Belvárosban
Tisztelettel tájékoztatjuk a lakosságot és a gépjárművel közlekedőket, hogy 2006. február 10-től 2006. június 30-ig a Belvárosban a Hiemer-ház felújítási munkái miatt az alábbi forgalomi változások kerülnek bevezetésre: az Oskola utca az Ady Endre utca irányából kétirányú forgalmú zsákutca lesz, ezért a Jókai utca a Megyeház utca felé hagyható el. Kérjük a Tisztelt Belvárosi Lakosokat, és Gépjárművezetőket, hogy a kihelyezett közúti jelzéseket fokozott figyelemmel kísérjék.
Továbbra is ingyenesek maradhatnak a fehervar.hu végződésű e-mail címek
Február végével megszűnnek a @fehervar.hu végződésű e-mail címek a jelenlegi szolgáltatónál. Akik továbbra is szeretnének élni a lehetőséggel és e-mail címűket fenntartani, azoknak február közepétől újra regisztráltatniuk kell magukat a www.szekesfehervar.hu oldalon.