Gazdasági hírek
Nem tudni még mi lesz a székesfehérvári Parmalattal - több mint 50 termelő sorsa függ a gyártól
A Parmalat Hungaria Rt. székesfehérvári üzemében a megállapodásoknak megfelelően, fennakadás nélkül, folyamatosan veszik át a tejet a termelőktől, bár a cég átlagosan 1,5 hónapi "tejpénzzel" tartozik a beszállítóknak. A székesfehérvári gyár évente 80-90 millió liter tejet dolgoz fel, amit 20-25 nagy és ugyanennyi kisebb termelőtől vásárol.
Az idén több városi intézményt is támogatott az Albacomp
Az Albacomp vezeték nélküli mobil technológiával felszerelt prezentációs labort alakított ki a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnáziumban, így a jövő generációjának már a középiskolai tanulmányai során lehetősége nyílik a jövő technológiájának megismerésére.
Ukrajnában terjeszkedne a Videoton
Az egykori IBM-gyártóbázis teljes területét bérbe adta a Videoton Holding Rt. a Sanmina-SCI-nek. A székesfehérvári társaság, amely 2004-ben további forgalomnövekedéssel számol, a közeljövőben Ukrajnában is terjeszkedni kíván - adta hírül a Napi Gazdaság.
Elfogadták a Közép-Dunántúli Régió hét éves fejlesztési tervét
A Közép Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elfogadta 7 évre szóló területfejlesztési programját és jóváhagyta a jövő évi pályázati alapelveket - többek között ez is napirenden szerepelt a mai tanácsülésen. 2004-ben több lesz a pályázható összeg, azonban azt, hogy ez mennyivel növekedik nem lehet tudni.
Fejér Megyei Minőségi Díj átadás a kamaránál
A Gazdaság Házában első alkalommal adták át a Fejér Megyei Minőségi Díj elisemréseket, illetve a Közép-dunántúli Regiánális Minőségi Díjat. A pályázott vállalatok, intézmények mindegyike nyert, ugyanis valamennyiükről független, külső szakértői átvilágitást készítettek.
Átadták az elkerülő első szakaszát
A 7-es főút és az M7-es autópálya közötti több mint 3 kilométeres szakasz műszaki átadása még októberben kezdődött. Az építő Nemzeti Autópálya Rt által épített útszakasz 4,4 milliárd forintba került és jelentős terhet vesz le Székesfehérvár belterületi forgalmáról - mondta Csillag István Gazdasági és közlekedési miniszter a tegnap tartott ünnepélyes átadáson.
Jövő nyáron már működik a Lidl logisztikai központja
Egyszerre több mint 90 kamion pakolására lesz alkalmas a Lidl 30 ezer négyzetméteres logisztikai központja az Alba Ipari Zónában. A cég már állásokat is hirdet német internetes honlapján.
Elkészült a fehérvári elkerülő út első üteme
December 16-án ünnepélyes keretek között adja át a gazdasági miniszter a megyeszékhelyen a 8-as számú főút Székesfehérvár–Csór közötti négysávosított szakaszát és a 63-as számú főút székesfehérvári elkerülő szakaszának I. ütemét.
Tovább húzódik a Philips és a szakszervezet munkaügyi pere
Nem hagyta helyben az első fokon született ítéletet a Fejér Megyei Munkaügyi Bíróság a Philips és a szakszervezetek vitás ügyében. Mint ismeretes, a fehérvári Philipsben működő Video Szakszervezet vezetője, Káprai Attila koncentrált munkaidő kedvezmény igénybevételével kívánta intézni a szakszervezeti ügyeket, erre válaszul elbocsátását kezdeményezte a multinacionális vállalat.
Idén is odaítélik a Fejér Megyei Minőségi Díjat
A díjjal minden évben az üzleti kiválóság terén kimagasló eredményeket elérő, a minőségügyben kiemelkedő teljesítményt nyújtó megyei vállalkozókat, vállalkozásokat, intézményeket ismerik el, amelyek sokat tettek a minőség fejlesztése érdekében.
Együttműködési megállapodást kötött a Matáv és az Albacomp
A Matáv Üzleti Megoldások Üzletága és az Albacomp Rt. együttműködési megállapodást kötött a magyarországi középvállalatok komplex infokommunikációs kiszolgálásáról.
Jövő évi E.U pályázati lehetőségeket mutatnak be Székesfehérváron
A jövő évi pályázati lehetőségeket bemutató programsorozat egyik első állomása lesz Székesfehérvár. A 2004-es EU-s, magyar nyelvű, magyar intézményekhez benyújtandó pályázatokat december 10-én ismertetik a városban.
Javul a foglalkoztatás
A Sanmina költözik az IBM helyére
A Videoton Holding Rt. 3-5 éves megállapodást kötött a Sanmina-SCI magyarországi leányvállalatával az IBM székesfehérvári gyárának bezárásával megüresedett gyártócsarnokok hasznosítására - közölte az MTI-vel szerdán a Videoton Rt. vezérigazgató-helyettese.
Vietnami delegáció vendégeskedett az Inkubátorházban
A vietnami delegáció intézményi reformokat tanulmányozott és ellátogatott az Alba Ipari Zónába is.