Gazdasági hírek

/ 2010.12.08. 04:06:34 |

Több mint 382 ezer dollár támogatás az Alcoa Alapítványtól

 Az Alcoa Alapítvány idén is bőkezűen támogatta a városban tevékenykedő, Fehérvárhoz és a térséghez kötődő civil szervezeteket, intézményeket. 382.250 dollár talált gazdára a környezetvédelem, az oktatás, az egészségvédelem és a közösségi fejlesztések területén.  Dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere szerint példaértékű a cég magatartása. A profitszerzésen kívül a nagyvállalat vezetői a különböző közösségekre, a rászorulókra is gondolnak – mondta Forgó Béla az Alcoa magyarországi igazgatója.
 
/ 2010.12.06. 08:31:48 |

A székesfehérvári Laurel fejleszti a Supershop új rendszerét

 A székesfehérvári Laurel Számítástechnikai Kft. fejlesztésében készül a SuperShop új központi informatikai rendszere, amely az eddigi megoldás online működésének megvalósítását jelenti. A projekt után a rendszerhez csatlakozott jelenleg 9 partnernél több mint 900 elfogadóhelyen lehet majd online rendszerben a SuperShop kártyákkal pontokat gyűjteni, beváltani, illetve fizetni.
/ 2010.12.02. 14:43:47 |

Gyorskasszát gyárt a Videoton Informatika az amerikai NCR-nek

 Új üzletet nyert a székesfehérvári és törökszentmiklósi telephelyű VT Informatika Kft., melynek révén komplex mechanikai szerelvényeket fog gyártani a pénzkiadó automaták terén piacvezető amerikai NCR cégnek. A „fast lane” az-az gyorskassza kulcsalkatrészeinek a Videoton lesz a legnagyobb gyártója Európában.
/ 2010.11.30. 08:20:16 |

Tízmillió Forinttal segített négy fehérvári cég a vörösiszap károsultjain

 Tízmillió forintot adományozott négy székesfehérvári multinacionális cég a vörösiszap sújtotta kolontári és devecseri családoknak, az adományt egy közhasznú alapítványon keresztül pénteken adták át készpénzben, közvetlenül az érintetteknek. A Brooks Instrument Kft., az Emerson Process Management Magyarország Kft., a Foxconn-PCE Paragon Solutions kft. és a Videoton Holding Zrt. adományából száz-százezer forint jutott azoknak a károsult családoknak, akik kiskorú gyermeket, gyermekeket nevelnek.
/ 2010.11.24. 13:21:49 |

Sportszerekre adott pénzt iskoláknak az új fehérvári gyorsétterem

 Háromszázezer forintnyi sportszervásárlási utalványt adott három fehérvári iskolának a hivatalosan szerdán átadott Burger King. Az étteremet, melyet június közepén kezdtek építeni és négy hete nyitva van már, a város polgármestere dr. Cser-Palkovics András adta át, majd néhány Whoppert is készített Róth Péter alpolgármesterrel a konyhán. A gyorsétteremben egyébként 40-en dolgoznak.
/ 2010.11.23. 09:17:24 |

Gyorsabban behajthatja az APEH a be nem fizetett adót

Új informatikai hálózatot fejlesztett ki az APEH, amelynek segítségével gyorsabban szedheti be a bankszámlákról a be nem fizetett adót. A rendszer egy hónapja működik, segítségével az adóhatóság rövidebb idő alatt megtudhatja, hogy a köztartozást felhalmozók melyik banknál vezetik folyószámláikat, hol tartják megtakarításaikat.
/ 2010.11.19. 13:16:53 |

Munkaerőpiaci helyzetkép Székesfehérváron és környékén

 Októberben az álláskeresők száma Székesfehérváron és térségében 8740 fő volt, ami az előző havinál 1,3%-kal kevesebb. Az álláskeresők 9,6%-a pályakezdő, számuk 837 fő, ez a szeptemberinél 3,5%-kal kevesebb. A hónap végén a munkaügyi központ által nyilvántartott álláshelyeinek száma 235 volt, ami viszont az előző havinál 3,5%-kal több.
/ 2010.11.19. 11:42:06 |

Szakmai segítséget kaphatnak a kezdő vállalkozók

Mentor Klubot alakított a Fejér megyei Kereskedelmi és Iparkamara valamint a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége. Az országban elsőként létrejött Fiatal Vállalkozók Klubját azzal a céllal hozták létre, hogy segítse a kezdő és fejlődő kisvállalkozásokat. Az önszerveződésű vállalkozói csoport havonta egy alkalommal fog találkozni a Gazdaság Házában.
/ 2010.11.12. 12:54:24 |

MobilFizetés az áruházakban - fehérvári cég fejlesztette a programot

A MobilFizetés november 11-től országszerte 400 SPAR, Kaisers és Interspar üzlet kasszájánál használható, így a Telenor és a T-Mobile ügyfelei már a bevásárláskor is használhatják mobiljukat. A SPAR kasszarendszerének a mobilfizetési központhoz való csatlakozását vezérlő programcsomagot a székesfehérvári székhelyű Laurel Számítástechnikai Kft. fejlesztette ki.
/ 2010.11.11. 14:20:51 |

Leállt a termelés a Cerbonánál - egyelőre nincs elbocsátás

 Leállt a Cerbona utolsó üzeme is csütörtökön, így a székesfehérvári cég működését teljesen felfüggesztették. A 400 dolgozónak nem mondanak fel egyelőre, a leállás idejére törvényben meghatározott munkabér jár nekik, de hogy ezt ki tudják-e majd fizetni, még nem lehet tudni. Korábban a malom és tésztaüzem működését már megszüntették. A gabonaalapú élelmiszereket gyártó cég 1988 óta van jelen a hazai piacon.
/ 2010.11.10. 19:34:11 |

A működés helyreállításához kért csődvédelmet a Cerbona

 Egyetértését adta a kialakult gazdasági helyzetre tekintettel a Cerbona Élelmiszeripari Zrt. szerdai közgyűlése ahhoz, hogy a társaság ügyvezetése csődeljárás lefolytatása iránti kérelmet terjesszen elő a bíróságnál - mondta el Gosztonyi Gábor, a társaság vezérigazgatója. A csődvédelemmel az a célja a Cerbonának, hogy helyreállítsa a működést, valamint további forrásokhoz juthasson banki, vagy külső befektető bevonásával.
/ 2010.11.07. 17:09:56 |

Eredménytelen a Székesfehérvár-Kelenföld vonal biztosítóberendezéseire kiírt közbeszerzés

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. eredménytelenné nyilvánította a Kelenföld - Székesfehérvár vonal biztosító berendezésire és távközlési munkáira kiírt nyílt közbeszerzést, mivel az ajánlattevők többet kértek annál, mint amennyi fedezet az ajánlatkérő rendelkezésére állt.
/ 2010.11.04. 19:49:49 |

Betört a Toyota is a Szent Flórián körútra

 Mintegy 6000 négyzetméteren nyitott meg a Toyota Mayer autókereskedés Székesfehérváron a Szent Flórián körúton. A kereskedésben jelenleg 11-en dolgoznak és hamarosan további öt fővel bővül a lészám. A nyolc autó bemutatására alkalmas szalon melett, 10 állásos szerviz, 2 állásos lakatos, 2 állásos fényező műhely, valamit vizsgasor is van a telepen.
/ 2010.11.04. 12:40:20 |

Újabb munkahelyek Fehérváron -szolgáltató központot nyitott az Emerson

 A székesfehérvári gyár eddigi sikereire alapozva új szolgáltató központot nyitott az Emerson a városban, a Fisher divízió európai értékesítést támogató szervezetét így Magyarországra koncentrálják. Székesfehérvár polgármestere a fejlesztés kapcsán kiemelte, hogy a városnak minden adottsága megvan földrajzi és közlekedési szempontból, valamint az itt megtelepült ipar tekintetében is, hogy szolgáltató központoknak adjon helyet.
/ 2010.11.03. 12:12:49 |

Vetélkedőt szerveznek kis és középvállalkozásoknak

Székesfehérvár történetében első alkalommal rendez vetélkedőt kis- és középvállalkozások számára a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Fejér megyei Szervezete. A versenyen a játékos feladatoktól kezdve a komoly kihívást jelentő akadályokig mindent bevetnek a szervezők. A vállalkozók találkozhatnak egymással és össze is mérhetik erejüket, tudásukat a decemberi rendezvényen.