-
Július 24-től nyilvánosak a ponthatárok
Július 24-én este hirdetik ki a 2024-es felsőoktatási felvételi ponthatárait. Idén egy kicsit átalakul a pontszámítás, bár a pontokat továbbra is 500 pontos rendszerben számítják. Az Óbudai Alba Regia Műszaki Karán tavaly a műszaki menedzser szakra való bejutáshoz kellett a legtöbb pont.
2024.07.22. -
Ételosztás a Heti Betevővel
A hónap harmadik hétvégéjén szombaton és vasárnap is lehetőség nyílik támogatni a Fehérvári Heti Betevő csapatát és tevékenységét. Július 20-án 18 órakor kezdődik a II. Támogató party a Fehérvári Heti Betevő javára a Petz sörözőben, majd július 21-én, 10 órától az önkéntesek várják vendégeiket a Károly János utcában.
2024.07.19. -
Kötelező a biztosítás az e-rollerekre
Július 16-tól kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kell kötni az elektromos rollerekre is. A kgfb a 25 kilogrammosnál nehezebb elektromos rollerekre vonatkozik, amennyiben sebességük eléri az óránkénti 14 kilométert, valamint az óránkénti 25 kilométert elérők esetében a 25 kilogrammnál kisebb tömegűekre is érvényes az előírás.
2024.07.19. -
Óvatosan a hőségben!
A hőségriadó bevezetése óta jelentősen megemelkedett a kánikula miatt bekövetkezett balesetek és rosszullétek száma Fejér vármegyében.
2024.07.19.
Nyílt napot tartottak az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán
![Nyílt napot tartottak az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán](/_upload/images/news/67536/Nyilt_Nap_Obudai_Egyetem-0794.jpg)
Megtelt a Pirosalma utcában található Geoinformatikai Intézet nagy előadója pályaválasztás előtt álló diákokkal hétfőn délelőtt. A javarészt székesfehérvári középiskolákból és gimnáziumokból érkezők a délelőtt során az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának életébe kaphattak betekintést.
A karon jelenleg öt alapképzésre jelentkezhetnek a fiatalok: földmérő-földrendező mérnök, gépészmérnök, műszaki menedzser, mérnök informatikus és villamosmérnök. Fontos megemlíteni, hogy az alapképzések a hagyományos forma mellett duális képzésben is elkezdhetőek, így az egyetemi évek alatt helyi cégeknél elhelyezkedve szerezhetnek szakmai gyakorlatot a hallgatók.
A nyílt napot Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében Mészáros Attila alpolgármester köszöntője nyitotta meg.
Az alpolgármester a duális képzések kiemelkedő szerepére is felhívta a figyelmet: „Néhány évvel ezelőtt megfogalmazódott az a gondolat, hogy a város jövője szempontjából mennyire fontos bővíteni a meglévő felsőoktatási intézményeket, és ezzel lehetőséget biztosítani az itt élő, valamint az itt tanulni vágyó fiataloknak. A három városunkban működő felsőoktatási intézményt összevéve országos szinten Székesfehérváron működik a legtöbb duális képzés, ami jól jelzi a helyi ipar erősségét is.”
A nyílt nap első programjaként Dr. Pogátsnik Monika oktatási dékánhelyettes tartott tájékoztatót a 2022. évi felvételiről, valamint a duális képzésekről. Mint a tájékoztatón elhangzott, a duális képzések Székesfehérváron kiemelkedő szerepet töltenek be az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán.
A képzés lényege, hogy a hallgatók folyamatos szakmai gyakorlatot szerezzenek mire ténylegesen kilépnek a munkaerőpiacra: „Ami nagyon fontos, hogy a hallgatók elsajátíthatják az úgynevezett ’puha’ készségeket is. A 21. századi munkaerőpiac legalább olyan fontosnak ítéli meg a szakmai tudást, mint ezeket a készségeket, amelyek a problémamegoldó képesség, a kommunikáció képesség, valamint a munkakultúra ismerete.”
A tájékoztató után az Óbudai Egyetem hallgatói maguk osztották meg tapasztalatikat és ismertették a legfontosabb tudnivalókat az elérhető képzésekről. Később szó esett a kollégiumi lehetőségekről és az elérhető ösztöndíjakról, majd Dr. Udvardy Péter egyetemi docens az Erasmus-lehetőségeket ismertette a jelenlévő diákoknak.
![Nyílt nap az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán](/_upload/images/medialibrary/67531/Nyilt_Nap_Obudai_Egyetem-0852.jpg)
Az Alba Regia Műszaki Karon elérhető, duális és hagyományos formában is elvégezhető alapképzésekről további információkat tudhatnak meg a kar honlapján. A felvételi jelentkezéssel kapcsolatos általános információkat a felvi.hu felületén érhetik el.