Nyílt órákkal kezdődik az István Király Általános Iskola beiskolázós programja

Jövő héten kezdődnek és 2020 márciusáig tartanak a Székesfehérvári István Király Általános Iskola programjai a leendő első osztályosoknak és szüleiknek. A sorozat első állomásaként november 20-án nyílt tanítási órákra várják az érdeklődőket.
2019.11.14. 16:16 |
Nyílt órákkal kezdődik az István Király Általános Iskola beiskolázós programja

November 20-án, szerdán 8.00 és 9.00 órakor lesz nyílt tanítás a negyedik évfolyamon, ahol a szülők és a nagycsoportos óvodások megismerkedhetnek a leendő elsős tanító nénikkel.

10.00 órától láthatnak egy első osztályos bemutató órát, majd 10.30 órától Krählingné Kovács Tünde igazgató tájékoztatót tart az iskolában folyó oktató-nevelő munkáról.
A beiskolázós programsorozat december 11-én a Játsszunk RO-BO-TO-SAT című foglalkozással folytatódik. 2020 első negyedévében további öt eseményre várják az érdeklődő családokat.

Fehérvári színes

  1. Királyi Napok Néptáncfesztivál

    Felvonulásokkal, utcatánccal, térzenével, színpadi bemutatókkal, koncertekkel, folkestekkel és gyermekprogramokkal várja vendégeit a 75 éves Alba Regia Táncegyüttes a Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztiválon 2024. augusztus 11. és 15. között Székesfehérváron a Malom utcai Táncházban, az Országzászló téren, a Zichy-színpadon és a belváros több pontján.

    2024.07.30.
  2. Gondtalan Sulikezdés

    Az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ idén is a Next Stoppal közösen szervezi meg a Gondtalan Sulikezdés akcióját. A nyolcadik alkalommal meghirdetett iskolai tanszergyűjtés támogatói a szerényebb körülmények között élő helyi és környékbeli családoknak teszik könnyebbé az iskolakezdést, hogy a diákok teli táskával mehessenek iskolába.

    2024.07.30.
  3. Szerdán kezdődik a FEZEN

    A fesztivál szabadtéren az igazi, ezért a FEZEN idén visszatér a két kültéri nagyszínpados felálláshoz. Ahogy az elmúlt 27 évben, úgy idén is egy műfajilag sokszínű fesztivál várja a Székesfehérvárra érkezőket: Avantasia-tól a Scooterig, a Cradle Of Filth-től ATB-ig vagy éppen Beton.Hofitól Korda Györgyön és Balázs Klárin át a Tankcsapdáig idén is széles a merítés a FEZEN kínálatában.

    2024.07.30.
  4. A Nagy Átalakítás II.

    A stílusos megjelenés, a környezettudatos vásárlás, az újrahasznosítás és egy jó ügy szolgálata egyszerre lesz téma a székesfehérvári JóPont Adományboltban. Ma 15 és 18 óra között Pánczél Anikó stílustanácsadó személyre szabott ötletekkel segíti a Sarló utca 11/D szám alatt található üzletbe betérőket.

    2024.07.30.