Szépkorúak kulturális seregszemléje – várják a jelentkezőket

A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ 2024-ben újra megrendezi a már hagyományos Szenior Ki mit tud? versenyt a Fejér vármegyei nyugdíjasok számára előadóművészet, valamint képző-, ipar- és népművészet kategóriákban. A színpadi produkciókból előválogatókat, a beérkezett műalkotásokból pedig kiállítását is rendeznek – végül pedig gálaműsort tartanak a legjobbakból.
2024.07.29. 14:30 |
Szépkorúak kulturális seregszemléje – várják a jelentkezőket

A mintegy három évtizedes múlttal bíró rendezvény célja a vármegyében élő szépkorúak megszólítása, találkozási és közösségépítő lehetőségek biztosítása.

A korábbi években is sokan jelentkeztek és vettek részt a jó hangulatú megmérettetésen, tavaly is sok érdeklődést kapott az SZKKK, hogy mikor lesz újra lehetőségük a csoportoknak, egyéneknek megmutatni magukat és tudásukat az egyes kategóriákban, műfajokban. 2024 őszén lesz erre lehetőség: a jelentkezési időszak már elindult, egészen szeptember 2., hétfő éjfélig várják az online felületen a jelentkezéseket, és augusztus 30-ig a személyesen, valamint postai úton feladott jelentkezési lapokat.

Két kategória lesz idén is, amiben megcsillogtathatják tudásukat a szépkorúak.

Az előadóművészeti kategóriában érkezhet produkció dalban, prózában, versben és a táncparketten, de lehet hangszeres vagy vegyes produkció is. A másik a képző-, ipar- és népművészeti kategória, melyre festmény, grafika, kisplasztika, hímzés, csipke, kerámia, fotó, ékszer nevezhető be. Az előadott produkciókat és a beadott műveket zsűri értékeli, és konzultációs lehetőséget is biztosít majd, ahol segítő tanácsokkal látja el a versenyzőket.

Az előválogatókon bemutatott produkciókat a zsűri bronz, ezüst, arany és kiemelt arany kategóriába sorolva értékeli, majd javaslatot tesz a gála műsorába kerülő előadókra. A gála helyszíne előreláthatólag a Vörösmarty Színház lesz (Székesfehérvár, Fő utca 8.), időpontja pedig 2024. október 27., vasárnap 10.00 óra. A képző-, ipar- és népművészeti kategóriában benyújtott művekből kiállítást rendeznek a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központban, ennek megnyitója 2024. október 4-én, pénteken 15.00 órakor lesz.

A felhívás, a jelentkezési mód, a regisztrációs díjak és befizetés részletei a https://fehervariprogram.hu/kimittud-2024 oldalon olvashatók.

Fehérvári színes