Nyugdíjasok regionális kulturális találkozója a Szent István Emlékév jegyében

A Szent István Emlékév keretében regionális kulturális találkozót tartott a Vasutas Nyugdíjasklubok Országos Szövetsége a Vörösmarty Mihály Kulturális Központban. A rendezvényen az ország több pontjáról, például Pécsről, Budapestről, Szombathelyről és Celldömölkről érkező szépkorúak Szent István életével és városával is megismerkedhettek.
2013.10.05. 13:14 |
A Szent István Emlékév keretében regionális kulturális találkozót tartott a Vasutas Nyugdíjasklubok Országos Szövetsége a Vörösmarty Mihály Kulturális Központban. A rendezvényen az ország több pontjáról, például Pécsről, Budapestről, Szombathelyről és Celldömölkről érkező szépkorúak Szent István életével és városával is megismerkedhettek.
Dr. Dienesné Fluck Györgyi idősügyi tanácsnok a megnyitó beszédében elmondta, az emlékév célja, hogy tiszteletünket fejezzük ki államalapító királyunk előtt, és felidézzük az 1938-as ünnepi év eseményeit. „Fehérvár megszépült. Többek között megújult a Fő utca és a Vároháza Díszterme. Az augusztusi programokra pedig több ezren voltak kíváncsiak.”- tette hozzá a tanácsnok, majd kiemelte, a város vezetése odafigyel a nyugdíjasokra, hiszen a fiataloknak szüksége van az idősebb generáció tapasztalatára, meglátására és bölcsességére. Horváth László, a Vasutas Nyugdíjasklubok Országos Szövetségének elnöke kiemelte, örömmel csatlakoztak az emlékév programjaihoz, ugyanis Szent István annak idején hitet és reményt adott az egész országnak.
„Nagyon örülök, hogy a nyugdíjasokkal az alaptörvény is foglalkozik, sőt az Emberi Erőforrások Minisztériumának dísztermében alakult egy olyan munkabizottság, amely az idősek emberi jogaival foglalkozik.”- jegyezte meg Horváth László. A szépkorúakat a megemlékezésen a Hermann László Zeneiskola kórusa többek között VIII. Henrik egyik madrigáljával és egy klasszikus szvingdallal köszöntötte. Borsi Sándoré, a Vörösmarty Mihály MÁV Nyugdíjasklubjának vezetője ezután Tűz Tamás egyik Szent Istvánról szóló költeményét szavalta el. Egy előadás keretében az idősebb generáció Szent István életével és városával ismerkedhettek meg, majd meghallgathatták a Köfém Nyugdíjasklub férfikarát is. A nap végén pedig egy pohár bor és pogácsa mellett jutott idő a beszélgetésre és az ismerkedésre is.