Okostanteremmel gazdagodott a Németh László Általános Iskola

A KÉPES program keretében újabb okostantermet adtak át szerdán délelőtt, ezúttal a Németh László Általános Iskolában. Az intézmény pedagógusai már szeptember óta részt vesznek az Alba Innovár képzésében, az ünnepélyes megnyitón pedig egy rendhagyó matekórával mutatták meg, milyen változatos feladatokat és csoportos munkákat is rejteget a módszertan.
2024.01.25. 14:21 |
Okostanteremmel gazdagodott a Németh László Általános Iskola

A KÉPES, azaz a Közösségi Értékteremtő Program – Együtt Székesfehérvárért! elnevezésű kezdeményezés keretében újabb okostantermet adtak át csütörtök délelőtt. A Németh László Általános Iskolában kialakított teremben a diákok korszerű digitális eszközökkel, változatosan tanulhatnak. A teremben többek között a csoportos munkához alkalmas bútorok, tabletek, 3D nyomtató, valamint lézervágó és LEGO-k is vannak, melyek mind beépíthetők az órai munkába, legyen szó bármely tantárgyról. Fontos, hogy a program nem merül ki az okostanterem kialakításban, hiszen az Alba Innovár és a Székesfehérvári Tankerületi Központ együttműködésében a Németh László Általános Iskola nyolc pedagógusa részt vesz egy olyan képzésben, melynek során felkészítik őket a beszerzésre került eszközök és a digitális pedagógiai módszerek használatára. A programban szereplő pedagógusok a tudást nem csak a diákokkal, de a kollegáikkal is megosztják, melyből a szerdai átadón egy kis részletet is bemutattak.

„A KÉPES program szép hagyománya a városnak, amelynek keretében a tavalyi esztendőben is fontos célokat tudott megvalósítani.” – fogalmazott dr. Cser-Palkovics András polgármester a terem ünnepélyes átadóján. Felidézte, hogy a tavalyi esztendőben is több iskolaudvart újítottak fel, valamint már csak három intézmény hiányzik ahhoz, hogy valamennyi általános iskolában legyen okostanterem. Utóbbi cél az idei év végére teljesülhet is, azonban a polgármester aláhúzta: nem az eszközök, hanem a módszertan teszi igazán izgalmassá a Magyarországon egyedülálló, de Európában is ritka programot: „A program kulcsai azok a tanárok, akik csatlakoznak az Alba Innovárhoz és felvállalják, hogy átadják a tudást a diákoknak és a kollégáknak.” Külön köszönte a székesfehérvári cégek támogató és aktív hozzáállását a programhoz, hiszen évről évre jelentős összeggel járulnak hozzá a fejlesztésekhez, valamint az Önkormányzat is – a vállalatok befizetett helyi adójából – finanszírozza a rá eső részt.

Laufer Tamás, az Alba Innovár vezetője elmondta, hogy a munka folyamatos, a Németh László Általános Iskola nyolc tanára már szeptemberben elkezdte az Innovárban a képzést. „A cél, hogy a tanárok olyan tudást tudjanak átadni a diákoknak, amire szükségük van ahhoz, hogy minél gyorsabban integrálódjanak a munkaerőpiachoz.” – emelte ki a képzés egyik fontos elemét, majd hozzátette, hogy a tanárok képzése ugyanolyan fontos, mint a szép környezet és a korszerű berendezések. A program egyik előremutató elemeként jellemezte a tudástárat és a mentorprogramot, melynek köszönhetően a különböző iskolák pedagógusai egymás között is cserélhetnek gyakorlatokat, feladatsorokat, vagy akár megoszthatják egymással tapasztalataikat. Ezzel a módszerrel a KÉPES program régebbi tagjai hatékonyan adhatják át eddigi tapasztalataikat.

Molnár Tamás, a városrész önkormányzati képviselője megköszönte az önkormányzatnak, a vállalatoknak, valamint köszöntőjében azoknak a pedagógusoknak a kiemelt szerepéről beszélt, akik vállalják, hogy megismertetik ezt a módszertant a diáksággal és tanár kollégáikkal.

Ollé Ferencné, a Németh László Általános Iskola igazgatója kollégái szerepét emelte ki. Mint mondta, nehéz időszakon vannak túl, azonban ez a lehetőség egyben megújulást is jelent nekik, ami komoly motivációt ad a mindennapokhoz. A pedagógusok egymás között már el is kezdték a tapasztalatcserét, így hamarosan az intézmény valamennyi kollégája megismeri az okostanterem előnyeit. A pedagógus voltaképpen belépett a gyerekek világába – húzta alá az igazgató, aki az elmúlt hetekben maga is részt vett az okostanterem egyik matekóráján, ahol csupa mosolygós, jókedvű gyerekkel találkozott.

Az ünnepélyes átadás után a diákok egy rendhagyó matekórán mutatták be, hogyan is működik az okostanterem a gyakorlatban. A 7.B osztály többek között Kahoot! kvízen keresztül válaszolt geometriai kérdésekre, valamint együtt rakták össze a lézervágóval elkészített puzzle-kat.

Városfejlesztés

  1. Iskolafelújítás a megvalósulás útján

    A konkrét megvalósulás útjára lépett a Székesfehérvári Szakképzési Centrum komplex projektje, amelynek során 6,4 milliárd forint európai uniós támogatás segítségével újul meg a centrum hat intézménye. A Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában tartott tájékoztatón nem csak a közel 13 ezer iskolabútor beszerzéséről esett szó, hanem az iskolák épületfelújításának és eszközbeszerzéseinek részleteiről is.

    2024.12.18.
  2. Megnyílt a szárazréti bölcsőde

    Új, 28 férőhelyes bölcsőde épült a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósult meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós és hazai támogatás, továbbá közel 19 és fél millió forint önkormányzati hozzájárulás segítségével. A Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény pénteken ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit.

    2024.12.13.
  3. Új iskolabútorok

    Új iskolabútorokat kaptak mintegy 850 millió forint értékben a Székesfehérvári Szakképzési Centrum fenntartásában működő intézmények. A technikumokba összesen 12.810 darab bútor – székek, asztalok, szekrények – érkeztek. A hat iskolában megvalósult beruházásról sajtótájékoztatón számoltak be a Váci Mihály Technikumban, ahol be is mutatták az új, színes berendezéseket.

    2024.12.10.
  4. Megújul a könyvtár

    Mintegy 370 millió forintból újulhat meg a Vörösmarty Mihály Könyvtár olvasótermi épülete. Egy patinás épület nyeri vissza régi fényét, az épületen belül pedig új programokkal is készülnek – osztotta meg a jó hírt közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester.

    2024.12.10.